A MÁV Szimfonikusok mindennapjai

„A zene kimozdít a valós időből és térből…”

Interjú Corey Cerovsek hegedűművésszel

2016. október 21. - MÁV Szimfonikus Zenekar

Figyeljünk meg valamit – például egy Bruch hegedűversenyt, ami születése pillanatától ugyanolyan –, miközben mi utazunk térben és időben, a Földdel a Nap körül. Azt vesszük észre, hogy mindig másnak látjuk a nem változót, mert mi magunk folyamatosan változunk. Corey Cerovsek nem csak a kontinensek, országok között utazik, hanem két élete között is. Matematikusként a zene vonzásának nem tud ellenállni, muzsikusként pedig időnként a szoftverek világába kalandozik. A gondolkodása sem mindennapi, mintha Asimov valamelyik regényhősével beszélgetnénk.

  • Szeretsz Magyarországon lenni?
  • Ó igen, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek! Egyedül azt sajnálom, hogy nem maradhatok tovább. Ez a tipikus művészélet… ezelőtt Portugáliában koncerteztem, ezután Finnországba tartok. Csak két napig leszek itt (2016. október 7-én koncertezett a MÁV Szimfonikus Zenekarral – a szerk.), ez sajnos nem elég arra, hogy megismerjem a várost. Tegnap sétáltam egy kicsit – Budapest tényleg gyönyörű! Valahogyan másképp élt az emlékeimben. Legutóbb zongorista nővéremmel koncerteztünk itt, de ő már jó másfél évtizede abbahagyta szólista karrierjét.
  • Hogyan kerültél kapcsolatba a MÁV Szimfonikus Zenekarral?
  • A családom Ausztriából származik, emiatt én is sokat játszottam ott, és jó pár magyar zenészt megismertem. A kapcsolat a zenekarral rajtuk keresztül jöhetett létre, már nem emlékszem pontosan. Az a lényeg, hogy itt vagyok. Ez az első koncertem a MÁV Szimfonikusokkal.
  • Bruch hegedűversenyt játszol. Te választottad?
  • Nem, erre a darabra kértek fel. Nagyon örülök neki, mert ez volt az egyik első hegedűverseny, amit még kicsi koromban megtanultam. Az utóbbi években nem játszottam gyakran, ezért most nosztalgikus érzést kelt bennem. Olyan, mintha látnám az egész eddigi életem lenyomatát. Az egyik dolog, amit igazán szeretek a klasszikus zenében: az, hogy egy kicsit kimozdít a valós időből és térből. Leginkább, amikor olyan darabot játszom, ami az egész életemet végigkísérte valamilyen módon. Ez kicsit olyan, mintha világutazóként sok-sok év után visszalátogatnál a házba, ahol gyerekként felnőttél. Úgy érzed, hogy a Föld kering a Nap körül, te változol, de a darab ugyanaz marad. Csak az változik, ahogyan a dolgokra tekintesz. Ez egy nagyon érdekes élmény. A végén meglátod magadat, az igazi valódat tükröződni a zenében. Ez persze vagy jó, vagy rossz – mondja mosolyogva.

20161007_114157.jpg

  • Világutazó vagy, ez nem is vitás. De az életed nem csak a zenéről szól, tudnál erről mesélni?
  • Leginkább a zene miatt utaztam. Az utóbbi pár évben viszont távol maradtam ettől a világtól, hiszen más is érdekel, a matematika, amit magas szinten tanultam. Furcsa történet, ami úgy végződött, hogy alapítottam egy szoftvercéget a barátaimmal Kaliforniában. Az egész egy kaliforniai zenei fesztivállal kezdődött. A szállásadóim szoftverfejlesztéssel foglalkoztak, és elkezdtünk beszélgetni egy matematikai jellegű problémáról. Bár én csak matekot tanultam, számítógépes problémákkal előtte sosem foglalkoztam. Mi, elméleti matematikusok már csak ilyenek vagyunk: szeretünk mindent, ami elméleti, de a gyakorlatban már nem vagyunk hajlandóak használni a tudást – nevet fel Corey. – Aztán valahogy mégiscsak elkezdtem élvezni, hogy ezt a tudást valós problémák megoldásában kamatoztathatom. Persze azt is megtapasztaltam, hogy a szoftverbusinessben semmi sem olyan logikus, semmi nincs úgy megalapozva, felépítve és kitalálva, mint az elméleti matematikában. Nagyon sokat tanultam arról, hogy a szoftveripar hogyan működik a valóságban, és még most is inkább elméletpárti vagyok. A való világ egy igazi nagy kavalkád. Az egészségügyi oktatás részére készítettünk szoftvereket, ezeket a mai napig sok helyen használják. Egy éve döntöttem úgy, hogy ez az élet – bemenni egy irodába, ott maradni dolgozni, majd hazamenni – nem nekem való. A barátaim sem hitték, hogy ez illik hozzám. Már nagyon hiányoztak a zenész barátaim és a zene. De amikor meg csak a zenével foglalkoztam, akkor elkezdtek hiányozni az informatikus barátaim. Szóval valahol a két út között ragadtam.
  • Milyen egy átlagos nap az életedben? Hogyan hozod össze a koncertező művész életét az informatikus-matematikuséval?
  • Az életem nagyjából 20 évig szinte csak a zenéről szólt. Ez az, amit egy szólista csinál: gyakorolsz, felkészülsz, utazol, játszol. Az utolsó 2-3 évben többet foglalkoztam a szoftverekkel, kevesebbet koncerteztem. Most éppen ott tartok, hogy újra elkezdek többet zenélni. Az érdeklődésem áttolódott a kamarazene felé. Tudom, ez nem a legokosabb döntés üzleti szempontból… A kamarazene más lehetőségeket tartogat, óriási a repertoár. Fontos számomra a párbeszéd, az együttes játék és a művek közös felfedezése, feltérképezése. Szólistaként nincs arra idő, hogy beszélgessünk a zenéről, kidolgozzunk részeket olyan mélységig, mint a kamarazenében. Ha zenészként utazol, nem látsz túl sokat a városokból, a szebbnél szebb helyszínekből. Emiatt kicsit szomorú vagyok, hiszen hiába maradnék itt Budapesten hosszabb ideig, nem tehetem. Jó volna egy-egy városban heteket, egy-egy hónapot eltölteni. Szerencsére az életvitelemnek köszönhetően rugalmas vagyok, és talán egyszer meg tudom valósítani ezt a másféle utazást is. Éppen azt fontolgatom, hová költözzek legközelebb. Most kanadaiként az Egyesült Államokban lakom, de lehet, hogy visszatérek Európába. 10 évig Franciaországban, Párizsban éltem. Az is lehet, hogy mégis Kanadát választom, mert bár onnan származom, de igazából alig éltem még ott. Az az álmom, hogy fogjam a hegedűmet, egy számítógépet és egy útitáskát, és csak úgy útra keljek.
  • Azt is hallottam, hogy zongoristaként is felléptél egy időben...
  • Ah, igen! Volt idő, mikor nagyon komolyan, magas szinten zongoráztam és mindkét hangszerrel koncerteztem. Zongorával utoljára 10-15 éve léptem fel. Mikor Párizsba költöztem, nem volt lehetőségem gyakorolni, mert nem volt a környezetemben hangszer. Azután belekerültem a számítógépes világba. Úgy gondoltam, nem tudok egyszerre három különböző területen teljesíteni, nem kellene ennyire szétforgácsolni magamat. A zongora számomra mindig kihívás volt. A tanáraim állandóan meg akartak győzni arról, hogy én született zongorista vagyok. Fiatalabb koromban úgy véltem, szép és érdekes dolog, ha egyszerre két hangszerrel is koncertezem. Aztán az idők elteltével sok lett. Nem akartam cirkuszi porondon érezni magamat. Ma is játszom még néhanapján, de csak magamnak. Mikor Portlandbe költöztem, hamar találtam egy szomszédot, akinek van hangszere. Szóval néha odamegyek, és játszom kedvtelésből. Régen volt ügynököm, segítőim, mindenem megvolt, ami a szólista karrieremet támogatta, de nem szerettem ezt a felhajtást. Szeretek zenélni, de eladni a zenémet már egyáltalán nem. Ma minden arról szól, hogy van-e szép weboldalad, vannak-e szupersztár fotóid. Számomra a zene csak arról szól, hogy magamnak és másoknak örömet szerezzek vele.

Hörömpöli Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://mavzenekar.blog.hu/api/trackback/id/tr1611826461