A MÁV Szimfonikusok mindennapjai

Klasszikusok – ahogy az a nagy könyvben meg van írva…

…avagy bevezetés a „stílusmunka” rejtelmeibe

2016. november 26. - MÁV Szimfonikus Zenekar

A következő, szombati koncertünk helyszíne a Festetics Palota lesz, klasszikus repertoárral: Mozart és Haydn műveket játszunk. Művészeti vezetőnk és karmesterünk, Csaba Péter ezúttal nemcsak a darabválasztásról és a művekről mesél, hanem bepillantást enged a felkészülés időszakában zajló műhelymunka részleteibe is.  

- Következő koncertünk műsora nagyon ismert, ezek a művek minden kamarazenekar alaprepertoárjában szerepelnek. A nagy zenekarok viszont csak ritkán játsszák e gyöngyszemeket, pedig nagy szükségük lenne rá. Az efféle csiszoló munka, a hangzás karbantartása – azaz a vonósokkal való munka kisebb együttesben – igazán fontos.  Épp ezért a Festetics Palotában megrendezett hangversenyeinkre mindig hasonló darabokat választok. A tuttistáknak kell néha egy kis „regenerálódás”, hogy jobban hallják egymást, és egyáltalán saját magukat. A felkészülés arra is szolgál, hogy megtartsuk és fejlesszük a nívót, valamint a zenekari együttjáték szintjét. A mostani műsor főleg a vonósoknak kihívás ilyen téren.  

 Könnyedség és egységes technikai megoldások

A koncert nyitánya Mozart F-dúr divertimentoja (K. 138) lesz. Tipikus vonós darab. Frazeálás, artikulálás, egyenletesség – olyan egyensúlyban kell játszani, mint egy vonósnégyesben vagy kvintettben. Ezt annál nehezebb megvalósítani, minél többen játszanak a zenekarban. Minden muzsikus fülében ott szól a kisebb kamaraformációk hangzása, így magasak a belső elvárások. Könnyedségre, egységes technikai megoldásokra kell törekedni.

Mozart ebben a ciklusában három hasonló darabot írt, amelyek összetartoznak; a D-dúr, B-dúr és F-dúr divertimentokat Salzburgi szimfóniáknak is nevezik. Azért az F-dúrt választottam, mert ez kevesebbszer hangzik el koncerteken, és nehezebb is, mint a népszerű D-dúr. Érdemes tudni, hogy a vonósoknak a D-dúr hangnem jobban fekszik, mint az F-dúr, vagyis az utóbbi több koncentrációt kíván. Ez olyan mű, amihez tényleg aprólékos munka kell, mondhatjuk úgyis: stílusmunka. Semmi sincs megbocsátva, ha valami nem úgy sikerül, ahogy az a nagy könyvben meg van írva – mondja Csaba Péter mosolyogva, de látom rajta azt is, hogy ezt igen komolyan gondolja. – A zenészek egyébként kifejezetten élvezik a megnövekedett felelősségérzetet. Azt kell elérni, hogy egy távolabb ülő muzsikus ugyanúgy játsszon, mint az első pultokban ülők. Kell egy kis idő ahhoz, hogy „átállítsák” a fülüket és „lekönnyítsék” a játékukat, ill. az egész attitűdöt.

 Gyorsaság és virtuozitás – kerek évfordulóval

A következő mű Haydn C-dúr csellóversenye lesz, amely 1762 és 1765 között születhetett, és amit a szerző az Esterházy Zenekar első csellistájának, barátjának, Joseph Weigl-nek ajánlott. Nagy repertoárdarab, amelynek előadása során a gordonkaművészek bemutathatják tudásukat, technikájukat. Az egyenletes tizenhatodolás a zenekarnak és a szólistának egyaránt kihívás. Meghívott szólistánk Onczay Csaba, aki a zenekar régi barátja, és akit személyesen több mint 30 éve ismerek. Régebben többször is játszott velünk. Virtuóz és gyors – ugye nem is gondolnánk, hogy ebben az évben tölti be a 70. születésnapját? E jeles alkalomból mindenképpen szerettem volna, hogy fellépjen velünk. Ez az egyik kedvenc darabja, így ő is és a zenekar is nagyon örül, hogy eljátszhatjuk.

onczay_3.jpg

Fotó: Szabó Péter Dániel

Örömzene a boldog Mozarttól

Műsorunk zárószáma Mozart A-dúr szimfóniája (K. 201) lesz. A fiatal zseni 18 évesen írta ezt a művet, ezzel folytatva a C-dúr és g-moll darabokkal elkezdett sorozatot, a bécsi mesterek (Michael Haydn és Joseph Haydn) példáján érett klasszikus szimfóniák fiatalkori ciklusát. A szimfónia a „boldog” Mozart képét tükrözi. Gyönyörű megoldásokat hallhatunk, nagyon gazdag tematika bontakozik ki a szemünk előtt. Pergő, örömteli zenélésnek lehetünk szem- és fültanúi, ami tele van meglepetésekkel. Az első tételt gyakorta játsszák elcsépelt, gyors tempóban, amit én személy szerint nem érzek helyesnek. Az „alla breve” nem nagy gyorsaságot jelent, hanem egy bizonyos karaktert és frázisépítési módot. Nagyon inventív és kreatív első tétel ez. Utána következik egy ritmikailag alaposan kidolgozott tétel, egy gyönyörű andante, amiben minden kis motívumnak megvan a maga sajátossága. Komoly feladat, hogy a folyamatossága, a ritmika kirajzolása és pontossága megszólaljon. A harmadik tétel egy menuetto, amelyben meglepő, vicces dialógust folytatnak a vonósok a fúvósokkal. A klasszikus trió pedig nagyon szép melódia. A zárótétel Mozart egyik legfrissebb, legvirtuózabb és leglelkesítőbb zenéje. Gyors ritmus, amit nem szabad elsietni, de mégis nagyon gyorsan és artikulálva, kijátszva és kimondva kell eljátszani. Szép feladat az egész zenekar számára, igazi örömzene. Maga az egész szimfónia is az, de az utolsó tétel aztán igazán. Muzsikusaink ezután tényleg megérdemlik majd a tapsot.

Hörömpöli Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://mavzenekar.blog.hu/api/trackback/id/tr4712000108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.