A MÁV Szimfonikusok mindennapjai

Szimfonikus variációk és zongoraverseny bal kézre

Michel Béroff tolmácsolásában

2017. november 15. - MÁV Szimfonikus Zenekar

November 17-én és 18-án a világhírű zongoraművész, Michel Béroff csatlakozik zenekarunkhoz. Az előadásra kerülő művekről kérdeztük.

michel_be_roff_c_eric_manas.jpg

Michel Béroff (Fotó: Eric Manas)

Az egyik darab, amit a MÁV Szimfonikus Zenekarral ad elő, már csak a neve hallatán is különlegesnek tűnik – ez Ravel bal kézre íródott zongoraversenye. Hogyan kell ezt elképzelni, hogy tud megszólalni egy komplex mű mindössze öt ujj „közreműködésével”?

Ravel „csupán” bal kézre íródott zongoraversenye a 20. század egyik remekműve. Ugyanarra a polcra tenném, mint ahol Bartók, Prokofjev vagy Rachmanyinov versenyművei helyezkednek el. A darab címe a zenében kevéssé jártas közönségnek megtévesztő lehet, hiszen attól még, mert kevesebb ujjal kell játszani, egyáltalán nem könnyebb, sőt! Az ugyan igaz, hogy rövidebb, mint egy szokványos versenymű, de egy kézzel játszani egy teljes zenekarral „szemben” óriási kihívás. Technikailag nagyon igényes darab, és a megfelelő hangzást előállítani sem egyszerű, hiszen 5 darab ujjal kell több szólamot megjeleníteni egyszerre. Ez Ravelnél általában úgy néz ki, hogy az erősebb hüvelykujj játssza a dallamot, és a többi ujj a kíséretet.

Mi alapján választ egy szólista egy („ilyen”) darabot színpadi előadásra?

A mű színpadi tolmácsolójának elsősorban nem az a feladata, hogy tisztán örömet szerezzen a publikumnak, hanem hogy felfedeztessen olyan remekműveket, amelyeket sajnos ritkán hallhatnak a koncertteremben. Ebben az esetben viszont nem ez a helyzet, hiszen ez a darab a legtöbb nagy zongoraművész repertoárjában megtalálható! Nem tudom, hogy Magyarországon mennyire játszott zongoraverseny ez, de bízom benne, hogy a koncerten ismerős fülekre talál majd. Ha pedig nem, akkor azért jöjjenek el, hogy megismerhessék ezt a különleges művet!

Akkor ezek szerint az Ön repertoárjában is régóta szerepel ez a mű...

Így van. Nagyjából 50 éve tanultam és játszottam először, és az idők során több mint száz alkalommal adhattam elő színpadon különböző zenekarokkal és nagyszerű karmesterekkel. Számomra ez mindig is a huszadik század egyik legeredetibb és leghatalmasabb zongoraversenye volt, van és lesz.

Viszont a zenekarral most nem csak ezt adja elő, hanem César Franck Szimfonikus variációk c. művében is közreműködik.

Igen. Nagyon érdekes, hogy ez a művet a hetvenes évekig bezárólag rengetegszer adták elő, és számottevő mennyiségben készültek felvételek róla. Viszont valamilyen „megmagyarázhatatlan” okból egy csapásra eltűnt a koncertpódiumról. Talán itt az idő a visszatérésre! Egyébként ez egy rövid, gyönyörűen megkomponált mű mély lelkiséggel. A zenei anyag egészen Bachig tekint vissza, de ötvözve azt Franck fölényes építkezési technikájával és harmóniáival. Úgy gondolom, hogy ez az alkotás jól illik Ravel művéhez – még akkor is, ha Ravel egyáltalán nem szívelte Franck zenéjét!

 

Írta: Hörömpöli Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://mavzenekar.blog.hu/api/trackback/id/tr4913279273