A MÁV Szimfonikusok mindennapjai

Lackfi János: HERÉLŐBICSAK, TEJLOPÁS, VILÁGHÁBORÚ

Lackfi János szereti a zenét és mint afféle írónak, mindig eszébe jut valami. A MÁV Szimfonikusok felkérésére havonta a zene és a zenekar ihlette írásait olvashatja itt a nagyérdemű. A szereplők és a történetek a képzelet szülöttei. Leginkább.

2018. december 21. - MÁV Szimfonikus Zenekar

            Allegro molto. Vettem nagyapámnak egy koncertjegyet. Pontosabban kettőt, egyet neki, egyet nekem. Mint a régi szép időkben. Csak akkor ő szerezte be az ajándék-bérletet. MÁV-zenekar, de ne kalauzokra meg masinisztákra gondoljatok, ezek tök profi zenészek, rendes hangszerekkel, minden. Komoly dolog lesz ez, belehallgattam, Brahms haydnkodik egy kicsit. Mintha Haydn brahmskodna. Időutazás.
            Nagyapám kiskorától fogva különc figura volt. Alig tizenkét évesen rálőtt Ferenc Ferdinánd trónörökösre, és ezzel kirobbantotta az első világháborút. Jellemző az is, hogy a merényletért nem őt tartóztatták le, hanem Gavrilo Principet, így alkalma nyílt, hogy meg is nyerje az általa kirobbantott háborút. Saját szememmel láttam az aláírását a békeszerződésen. Persze a hivatalos változatokon már nem szerepel, azt kibulizta, nem szerette a nyilvánosságot, mert óriási összegű részvényei voltak, szénbányák, vasgyárak és gabonatrösztök sorsát intézte egyetlen csettintéssel.
            Scherzo. Allegro non troppo. Nagyapám koncert közben időnként megvakargatta a haja tövét, szinte szikrázott, úgy sercegett, egyszer egy mufurc öregasszony rá is szólt. Nem mondom meg, mit sziszegett válaszképpen a vén betyár.
            A háború után némiképp unatkozott, pipájából atomfelhőket pöfögtetett, és atommagot hasított baltával a fészerben. Kitalálta, hogy minden olyan relatív, majd átengedte ezt a gondolatot egy Einstein nevű vigécnek, mert rettentően megesett a szíve a nyomorán. Ilyen rendes ember volt a nagyapám. Arra is rájött, hogy ha forró vízzel mossa ki a poharát, nem kap gyermekágyi lázat, ami amúgy nem csoda, mert nagyapám egyetlen egyszer se szült. Az ilyesmit elintézte helyette nagyanyám, nagyapámtól elég volt egy pajzán gondolat, és máris új kiskatona fogant nagyanyám szíve alatt.
            Adagio non troppo. Jók a tételközi csendek, tele megkönnyebbüléssel és feszültséggel. Mint a távvezeték drótjainak önfeledt hullámzása és titkos veszélyessége. Halálra sütik, aki nem vigyáz. Elektromos vihar előtti csend.
            Nagyapám épp a körmét vágta borotvaéles herélőbicsakjával, mikor eldöntötte, kirobbantja a második világháborút is. Ne árválkodjon olyan egyedül az első a történelemkönyvek lapjain. Ha kitörte, hadd vigye, nagyapám kicsit sajnálta Drezda házait, a gázkamrákat és Hirosimát, úgy érezte, hogy elvetette némiképp a sulykot, de hát az is bolond, ki visszanéz, ő se gyötörte magát a kelleténél jobban hasztalan lelkifurdalásokkal.
            Menuetto I-II. Nagyapám jól befészkeli majd magát a lassú tétel dunyhájába, de annál nagyobb kedvvel várja a táncos bolondozást. Mint mikor felkelés után szikrát vet mindenfelé a nap, bágyadtan szemléljük, és nagyon nem akarózik kikászálódni a paplan alól.
            Nagyapám az aranycsapatot a kredencen tartotta, és mindig mindenkit megvert velük akkor is, amikor a fiúk jó része már a rothadó Nyugaton focizott. Kitalált ezt-azt, golyóstollat, Rubik-kockát, majd szokásos nagyvonalúságának engedve könnyűszerrel túl is adott rajtuk. Fejében megvolt egy-két aranylelőhely és olajkút terve, mikor kirúgták a tejgyárból, mondván hogy többszöri felszólítás ellenére vödörszám hordja haza a tejszínt, melyet aztán stikában árusít a környéken. Az igaztalanság teljesen felháborította nagyapámat, hiszen ő mindig kannában hordta haza a szajrét, a vödrös megoldás egyáltalán nem rá vallott. Úgy tett, mint aki beletörődött kudarcába, meggybort készített és disznót vágott, továbbá az egész környéket ellátta kiszuperált mosógépmotorból és babakocsikerekekből összetákolt fűnyírókkal.
            Scherzo. Allegro. Indul a mandula, nagyapám fészkelődik majd a széken, halkan topogja a ritmust. A mufurc néni az ötödik cukorkát bontja ki. Lézerkarddal már ötször aktív szénné aprítottam.
            Az ezermesterkedés csak fedőtevékenység volt, nagyapám éjszakánként Holdra szállt a kert végébe kávédarálóból épített űrrakétán, és szondákat felbocsátva elsőként elemezte a Mars felszínének ásványi összetételét. Kész forgatókönyve volt a Szíriuszon létesítendő emberi kolóniákra vonatkozólag.
            Rondo. Allegro. Nagy franc ez a Brahms, és már ilyen fiatalon, morogja majd a bajsza alatt az öreg, egy fogpiszkálót fog rágcsálni, csak úgy, a zene íze végett.
            Mikor már nagyon unta a banánt, úgy közgazdaságtanilag, mint világpolitikailag megbuktatta a rendszert, privatizálta a tejgyárat, majd összehajtogatta, és föltette a stelázsi tetejére. Mikor nagyapám egyik holdutazásáról többé nem tért vissza, megtaláltuk az üzemet, de akkor már hasznavehetetlen volt minden, a gyártósor, a megkövült hektónyi tejek, a csontvázzá száradt bocikák. Kegyeletből a mai napig őrzöm a tejgyárat, meg kell még lennie valahol. Találkozunk, nagyapa, írd fel a koncert dátumát! Boldog Karácsonyt addig is!

molnar_mihaly8.jpg

Lackfi János [Fotó: Molnár Mihály]

A bejegyzés trackback címe:

https://mavzenekar.blog.hu/api/trackback/id/tr2814503346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.