Roby Lakatos [Fotó: Lajtos István]
Tudna mesélni a koncert műsorának összeállításáról?
Két okból választottuk a most műsorra tűzött műveket. Egyrészt még sosem játszottam ezeket a darabokat Magyarországon úgy, hogy szimfonikus zenekar „kísért” volna! Másrészt viszont, ez az összeállítás számomra és Csaba Péter számára is ismerős, hiszen a Lyoni Filharmonikusokkal ugyanezt a programot már előadtuk együtt Franciaországban.
Honnan eredeztethető saját kialakult, egyéni stílusa és ehhez hogyan párosítható egy alapvetően klasszikus repertoárt játszó együttes?
Az unortodox fúziós cigányzene a saját találmányom. A ’80-as évek második felétől kezdtem el kialakítani, mikor barátaim alkotta kis zenekarommal kikerültem Belgiumba. Először 3 hónapra kaptunk szerződést, majd a sikerünk nyomán azt többször megújították. Ezután Brüsszelben találtuk magunkat egy akkor újonnan nyílt zenés klubban, a Les Ateliers de la Grand Ile-ben. Itt tizenkét évig játszottam és az idő múlásával beérett saját stílusom, ami a klasszikus zene, a cigányzene és a jazz ötvözetéből áll. Mivel a klasszikus zene is alapját képezi, így teljes mértékben érvényesül és előadható szimfonikus zenekarral. Érdekesség, hogy az eddigi lemezeim anyagának mindegyikéhez készítettünk nagyzenekari átiratot is, így ha adódik a lehetőség, bármit választhatnék közülük szimfonikus együttessel történő előadásra.
Mennyire jellemző karrierére ez a fajta együttműködés?
Rendkívül fontosnak tartom pályafutásom zenekari hangversenyeit, melyeket többnyire nagy koncerttermekben rendeznek, vagy klasszikus zenei fesztiválok keretein belül valósulhatnak meg. Kis túlzással Amerikától Japánig minden fontos és ismert szimfonikus zenekarral játszhattam már, és dolgozhattam igazán nagynevű karmesterekkel, klasszikus zenészekkel. Annak pedig külön örülök, hogy első ízben léphetek fel itthon a MÁV Szimfonikus Zenekarral!
Jelenleg milyen hangszeren játszik?
Cremonai hegedűm van, amit Leonidas Rafaelian készített nekem névre szólóan. Rafaelianról érdemes tudni, hogy jelenleg ő az egyik legnagyobb mestere a szakmának, „az élő Stradivari maga”. Athéni származású, és brácsaművészként kezdte a pályafutását – sokáig játszott például a Miskolci Szimfonikus Zenekarban. 1991-ben költözött Olaszországba, ahol megtanulta a hangszerkészítés csínját-bínját. Olyan művészeknek készített hegedűket, mint Maxim Vengerov, Shlomo Mintz, Vadim Repin, Zakhar Bron vagy Vladimir Spivakov, de Rostropovichnak is épített egy nagyszerű gordonkát.
Mennyit koncertezik itthon, s mennyit külföldön ebben és az elkövetkezendő években?
34 éve Belgiumban élek. Az utóbbi egy évben tartózkodom csak többet Magyarországon, ezért az elkövetkezendő időkben szeretnék többet játszani itthon, mintegy „behozni a lemaradást”. Mivel a menedzsmentem külföldi, ezért a kinti koncertekben biztosan nem lesz hiány. Áprilisban Amerikába utazom majd, aztán Kínába, Japánba... Most viszont az elkövetkezendő előadásokra koncentrálok, remélem, minél többen eljönnek meghallgatni minket!
Az interjút készítette: Hörömpöli Anna
