Ábrahám Márta [Fotó: Hévízi Judit]
Mikor dolgoztál először a MÁV Szimfonikus Zenekarral?
Még friss diplomásként játszottam az együttessel Bach E-dúr hegedűversenyét, ezt követte a most is előadásra kerülő Viski-versenymű, amit akkor Sallay Imre, egy Németországban élő karmester vezényelt, ezúttal pedig Medveczky Ádámmal van szerencsém előadni. Sok osztálytársam, barátom, volt évfolyamtársam játszik jelenleg is a zenekarban. Nagyon örülök, hogy újra itt lehetek.
Kérlek, mesélj Viski János hegedűversenyéről!
A formája tradicionális, nagyon virtuóz mű, a zeneisége pedig keverék. Posztromantikus stílusban íródott, mégis nagyon kodályos (Viski Kodály tanítványa volt), de bartóki, valamint népzenei elemek szintén fellelhetők benne. Egy kicsit francia impresszionista is. Ezt a hihetetlen sokszínűséget kovácsolja eggyé a sajátságos Viski-hangvétel, amit a szerző egyénisége táplál, illetve az, hogy erdélyi származású, anyai ágon pedig örmény. Zenéjének ízes, egzotikus hangzásvilága van. Olyan zenei nyelvet beszél, amit csak kevesen mondhatnak magukénak. Művében sok a játékosság – a komolysága és a nehézkessége, a nagy előadói apparátus ellenére tele van mindenféle tréfás zenei ötlettel. A harmadik tételben van egy kis jazz, egy kis Gershwin is.
A darab érdekes körülmények között született, ez volt az első magyar versenymű, ami a második világháború vége után íródott, 1947-ben. Bátor vállalkozás volt „előrukkolni” vele, hiszen azelőtt utoljára Bartók Béla 2. hegedűversenyét (1937-1938) ismerhette meg a közönség – utóbbi nemcsak a magyar művek között meghatározó, hanem világszinten is. Előadóként ezeket a feladatokat mindig jobban szerettem, mint beállni a sorba és a szokásos versenyműveket megtanulni. Azok óhatatlanul elcsépeltté válnak, ahogy az idők során egyre többen adják elő őket. Úgy érzem, nem adnak elég teret a fantáziának, hiszen számos hegedűiskola hagyományai kövesedtek rájuk.
Doktori disszertációdban az 1945 után keletkezett magyar hegedűversenyeket kutattad. Mi inspirált a témaválasztásra?
Az, hogy számomra nagyon fontos a magyar zene. Vannak jó szerzőink, nem is kevesen, csak sokszor utánuk kell járni, műveiket ki kell bányászni az archívumokból. Kutattam olyan versenymű után, amelyről nem készült sem lemezfelvétel, sem rádiófelvétel. Be kellett mennem a Magyar Rádió archívumába és bakelitlemezről meghallgatni az adott darabot. Akkor ismer meg az ember kompletten egy korszakot, ha széles a horizontja és ha az időszak valamennyi darabját, legalábbis a nagy részét megismeri és összehasonlítja őket. Ekkor lehet felfedezni azt, hogy a nemzeti hatások hogy épülnek egymásra, hogyan hatnak egymásra a zeneszerzők, hogyan kacsintgatnak ki egymás felé és honnan idéznek, mit újítanak. Tehát a kutatómunkám tulajdonképpen zenetörténeti vizsgálódás volt, nem bántam meg, hogy beleástam magamat a témába. Mélyebb ismereteim lettek a szerzőkről és a körülményeikről, amik befolyásolhatták alkotói munkásságukat.
Mennyire játszható, hegedűre illő a mű?
Mivel Viski János kiváló hegedűs volt, maximálisan ismerte és ki is használta a hangszer adta technikai lehetőségeket. A bravúros virtuozitást igénylő passzázsok, kettősfogások, a hegedű hangterjedelmét teljes mértékben átölelő nagy romantikus frázisok szabadon szárnyaló dallamvilága mind azt sugallják, hogy „nehéznek” szánt koncerttel van dolgunk. Ezt fejezi ki a címadás is, a szokásos Hegedűverseny helyett Versenymű hegedűre és nagyzenekarra áll a kompozíció címlapján. Ez műfaját tekintve az olasz concertóra való utalás, másfelől azonban a szólista előtt magasra emelt mércét is jelenti. Mércét, amelynek követelménye a tökéletes, sőt fölényes hangszeres tudás, technikai felkészültség, valamint a művel való azonosulni tudás képessége.
Az interjút Hörömpöli Anna készítette.
Érdekesség:
Viski János hegedűversenyét Zathureczky Edének ajánlotta, aki Ábrahám Márta mesterének, Kovács Dénesnek a tanára volt.
Zathureczky Ede és Kovács Dénes
