A MÁV Szimfonikusok mindennapjai

A MÁV Szimfonikusok mindennapjai

„A zene a csendből születik, majd visszatér a csendbe”

Mladen Tarbuk, február 15-i koncertünk karmestere mesél az általa választott művekről, az idilli koncepcióról és Bersáról, kora egyik legkiemelkedőbb horvát zeneszerzőjéről.

2020. február 14. - MÁV Szimfonikus Zenekar

mladen_tarbuk_c_diner_tamas2.JPG

Mladen Tarbuk [Fotó: Díner Tamás]

Mi volt az inspirációja a műsor összeállítása során?

Ma olyan világban élünk, mint amilyen ez az utca mellettünk – tele emberekkel, forgalommal és túlságosan sok zajjal. Sosincs egy tökéletesen békés pillanatunk sem. Itt a hotelben sem találtunk olyan helyet a beszélgetéshez, ahol ne szólna a zene. Ez nem mindig volt így – az elmúlt 50 év során vált egyre hangosabbá az életünk. És nem is csak a szó szerint vett zenéről van szó, hanem a kéretlen telefonpittyegéstől kezdve az autók füstös moraján át a repülőgépek néha fülsiketítő száguldásáig mindenféle lármáról. Ezek a dolgok jártak a fejemben akkor is, mikor a koncert műsorát állítottam össze. Azt gondoltam, hogy a zene puha és szelíd oldalát kell bemutatnunk, ha már a külső környezetünk erre egyre alkalmatlanabb. Sok olyan kompozíció létezik, amelyeknek van valamilyen köze az idilli hangulathoz, a makulátlan szépséghez. Ezek közül válogattam négyet.

Hogyan jelenik meg az idill a zenékben?

El tudnám mondani az összes darabról egyesével is, hogy miért pont ezeket választottam a műsorba. A végén oda lyukadnék ki, hogy a művek kivétel nélkül a természet zenéjével foglalkoznak, persze más-más módokon. Azt szoktam mondani, hogy a zene a csendből születik, majd visszatér a csendbe. Ezt a gondolatot Wagner és Bersa művei szépen tükrözik: mindkettőnek ugyanaz a képzete a korai békés és csendes kezdetről, majd egy zenei-eszmei fejlesztés során elérik a tetőpontot, és innen zuhannak vissza a megoldásba, a csöndbe. Mascagni Intermezzoja is hasonlóképpen építkezik: a csúcspont nagyon eksztatikus, ami később fokozatosan csökken és pianoba torkollik.

A zongoraverseny is hasonlóan idilli?

Bartók harmadik zongoraversenye kicsit kilóg a sorból, mivel három tételből áll, de csak az első kettő épül fel úgy, ahogy azt az előbb elmondtam a többi darabról. A kezdete valójában a semmi, csak néhány szösszenet alakítja ki bennünk a zene atmoszféráját. Ezután kezdődik a fejlesztés. A második tételben gyönyörűek a vonósoknál felbukkanó kanonikus utánozások és a párbeszéd a zongorával. A középső rész nagyon érdekes: megjelenik a természet félelmetes zenéje, aztán megint visszatér a békés, korálszerű karakter. A harmadik tétel pedig valami egészen mást jelenít meg. Bartók úgy használ magyar dallamokat, hogy közben érződik az országtól való mérhetetlen fizikai távolsága – élete legvégén, 1945-ben komponálta a művet Amerikában, ahova a háború borzalmai elől utazott el öt évvel korábban.

Bersa nevével nem gyakran találkozunk az itthoni koncerteken – róla mit érdemes tudni?

Számomra azért fontos őt beemelni bizonyos koncertműsorokba, mert része hazám örökségének –dubrovniki születésű zeneszerző. Fuchs tanítványa volt, aki többek között Sibeliust, Mahlert és Schrekert is tanította. Bersa tehát korának egyik legfontosabb komponistája volt. Az élet viszont nem mindig igazságos – egyesek közülük nagy hírnevet szereztek, mások pedig nem tudtak kitűnni igazán, holott arra voltak predesztinálva. Mahlert például eleinte nem ismerték el, megvetették, szörnyű kritikákat kapott, hiába kedvelték, mint karmestert. Neki ellentéte Schreker, aki életében fontos pozíciókat töltött be és kedvelt szerző volt, majd zsidó származása miatt 1933 után teljesen betiltották műveinek előadását. Egy évvel később meg is halt, munkássága azóta is el van hanyagolva.

Bersa személyisége miatt nem tudott igazán hírnevet szerezni magának, hiszen introvertált, szerény, csendes ember volt. Nem tudta úgy eladni magát, ahogy azt sikeres pályatársai tették. Nemcsak visszahúzódó, de melankolikus típus is volt, ami ellentéte azoknak a sztereotípiáknak, amiket a „napos délről” származó emberekre szokás vetíteni. Pont az összetett, labilis személyisége miatt nem is írt sok zenét. Inkább hangszerelési munkákat kapott Doblingernél, Bécsben, ott próbált karriert építeni. Nagyon frusztrálta, hogy hasznossága sokszor kimerült Strauss-keringők átírásában, hiába volt tehetséges ebben is. Nem tudott hosszú műveket, szimfóniákat írni, viszont a miniatűr darabok mestere volt. Az Idill, amit most színpadra viszünk, ennek remek példája. Csak 7 perc, semmi több, de rendkívül szelíd és kedves. A házassága portréja ez – boldogan vette feleségül szerelmét, aki odaadó, hű társa volt. Gyermekük sosem született, viszont sokáig megmaradtak egymásnak. A horvátoknak később vált igazán fontossá, hiszen ő volt az első akadémiai szintű zeneszerzéstanár az országban.

 

Az interjút Hörömpöli Anna készítette.

A bejegyzés trackback címe:

https://mavzenekar.blog.hu/api/trackback/id/tr2115398876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása