A MÁV Szimfonikusok mindennapjai

A MÁV Szimfonikusok mindennapjai

Falusi hagymaszag, cigányzene, pezsgő humor

Takács-Nagy Gábor, a mai Beethoven-estünk karmestere mesél a felcsendülő művekről

2020. március 05. - MÁV Szimfonikus Zenekar

tng.jpg

Takács-Nagy Gábor [Fotó: n/a]

Beethoven István király nyitánya – a szerzőnél egyedülálló módon – a magyarokhoz köthető. Az 1800-as évek elején nyílt meg Pesten a Német Színház, és Beethovent kérték meg arra, hogy írjon az István király című színdarabhoz egy kísérőzenét. Beethoven azt írta egy levelében: „Nagyon szeretem a bajuszos magyar barátaimat – igaz, hogy szerettem volna most egy fürdőhelyen pihenni, de annyira szeretem a magyarokat, hogy nem tudok visszakozni a kérésükkel kapcsolatban”. A nyitány maga nagyon tüzes, vérpezsdítő zene. Így láthatott minket a nagy mester – tudta, hogy egy kis nemzet vagyunk, de valahol érezhette, hogy mi van bennünk. Ezer év alatt mégiscsak sikerült fennmaradnunk, akármilyen kis nemzet is vagyunk a nagy birodalmak nyomása alatt, és ez az erő érződik a darabban. Óriási kontrasztok vannak benne, de drámai résszel nem találkozunk. Egy fuvolanótával kezdődik, ezután a király színre lép: fanfárok jelzik érkezését. Ezután megjelenik Bihari Jánosnak, cigányzenészünknek egy dallama, amit Beethoven Bécsben hallott. Ez az anyag tele van pajkossággal, humorral, udvarlással, tánccal és énekkel. Egyébként ez egy öt-hat perces, sajnos méltatlanul ritkán játszott darab. Szerintem remek „előétel” lesz a koncerten.

Beethoven öt zongoraversenyt írt – annak nincsen koncepciója, hogy miért pont a másodikat játsszuk most, de természetesen mind az öt zongoraverseny önállóan egy-egy gyémánt, bármelyik remekül beleillett volna a műsorba. Érdekes, hogy ez igazából nem a második zongoraversenye, hanem az első – azért van 2. zongoraversenyként elkönyvelve, mert igen sokáig gyűrődött vele a nagy ember. Négyszer is átalakította, nyolc éven keresztül dolgozott rajta. Idő közben pedig megjelent a név szerint első zongoraversenye C-dúr hangnemben. Húszéves korában kezdte az első vázlatait – ekkor még Mozart is élt –, és 28 éves korában, Prágában fejezte be a most előadásra kerülő versenyművet. Hihetetlenül pezsgő, energiától duzzadó zene ez, tele humorral. Haydn nyomát is felfedezhetjük benne, ugyanis ebben az időben a fiatal zeneszerző Haydntól tanult. Csak érdekességként említem, hogy Beethoven nem pénzzel fizetett neki, hanem babbal és kávéval. Egyébként a mű tele van különleges akcentusokkal és humorbombákkal. A mester levelezéseiből kiderül, hogy kicsit cinikus, de elképesztően jó humora volt – nem lehet elvonatkoztatni az embert a zenéjétől.

A szólistánk Ránki Fülöp lesz – Várjon Dénes barátom betegsége miatt történik ez a beugrás. Azért őt választottuk, mert egy kiváló fiatalember, nagyszerű zongorista. Alázatos, tehetséges, szorgalmas. Vasárnap tudta meg, hogy játszani fog. Persze úgy kértük fel, hogy mi tisztában voltunk azzal, hogy már játszotta a darabot. Nem akarnánk egy fiatal tehetséget ekkora erőpróba elé állítani, hogy négy nap alatt tanuljon meg egy ilyen kaliberű versenyművet. Az efféle helyzetekből nagyon jó produkciók szoktak születni. Néha nem kell az, hogy az ember hónapokig gyötrődjön valamin: így lesz meg az előadás frissessége.

 

A Pastorale szimfónia egy szerelmi vallomás a természet felé. Beethovent egész életében sorra érték a csalódások – nem talált igazi párra, egyedül élte le az életét. Tele vannak a levelei szívszorító, szomorú részekkel. Több hölgynek is írt ehhez hasonlóakat: „Kedvesem, tegnap hallottam a hírt, hogy férjhez ment xy-hoz. Nagyon fáj a szívem, de sok boldogságot kívánok Önnek.” Több nagy zeneszerzőhöz hasonlóan ő is a természetben talált megnyugvást. Leveleiből ez is kiderül: „Sokkal jobban szeretem a fákat, mint az embereket.” Le van írva, ahogyan erdei séták folyamán különleges transzba esett: „Térden állva találtam magam és fohászkodtam az Úrhoz, hogy mennyire hálás vagyok, hogy adta nekem a természetet, amiben feloldódhatok és nyugalmat találhatok.”

Ez az egyetlen szimfóniája, amihez tételcímeket is írt. A második epizódot – aminek a „Jelenet a pataknál” elnevezést adta – valóban egy patak mellett ülve komponálta, figyelve a természet rezdüléseit. A tétel végén megjelenik egy remek ötlet, a madarak füttykoncertje. Nagyon érdekes, hogy Beethoven a partitúrában bizonyos fúvós hangszerekhez madárneveket társított: a fuvola lett a fülemüle, az oboa a fürj és a klarinét a kakukk. A harmadik tétel a „Vidám paraszti mulatság”. Mindig azt szoktam mondani a zenészeknek, hogy ezt hagymaszagúan kell játszani. Ha a szimfónia legvégét, a megnyugvás pillanatait, atmoszféráját sikerül „rendesen elkapnunk”, az katartikus élmény lehet – remélhetőleg a közönség számára is. Beethoven olyan mély dolgokat képes írni, olyan elementáris erővel hat, hogy nem véletlenül imádja és tiszteli mindenki. Mikor ezt a szimfóniát vezénylem, mindig hálát adok a sorsnak, hogy ezt a pályát választottam.

 

Takács-Nagy Gáborral Hörömpöli Anna beszélgetett.

A bejegyzés trackback címe:

https://mavzenekar.blog.hu/api/trackback/id/tr1515504506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása