A MÁV Szimfonikusok mindennapjai

A MÁV Szimfonikusok mindennapjai

„El vagyok látva bőséggel”

Kovács Jánossal, csütörtöki hangversenyünk karmesterével beszélgettünk az elhangzó darabokról, a felkészülési folyamatról és az online koncertekről.

2021. január 20. - MÁV Szimfonikus Zenekar

kovacs_janos_c_na.jpg

Kovács János [Fotó: n/a]

A MÁV Szimfonikus Zenekarral közös csütörtöki koncertjén három kiváló magyar mű lesz a repertoáron. Tudna mesélni a darabokról?

Műsorunkban az első szám Kodály Zoltán tollából a Marosszéki táncok, amit különösen szeretek, a szívemhez nőtt az idők során. Mind a Galántai, mind a Marosszéki táncok elképesztő fantáziával vannak megírva. Az előbbit játsszák gyakrabban, ami nem csoda, hiszen tökéletes, gyönyörűséges és hatásos. Ehhez képest igazságtalanul mellőzni szokták a Marosszéki táncokat, ami egészen másféle megközelítésből, de ugyanazon a legfelső fokon íródott. Annyi minden van benne, hogy az ember elcsodálkozik. Hihetetlen, hogy Kodályba mennyi fantázia szorult, és hogy mit „művelt” az egyes népi motívumokkal, hogyan építette bele azokat egy szimfonikus költeménybe. A darabnak különleges formája van: négy táncot foglal magába, és ehhez járul egy plusz egység – én ritornellnek nevezem. Ez egy visszatérő alapmotívum, hasonló ahhoz a nevezetes sétához, amelyet Muszorgszkij művében, az Egy kiállítás képeiben találunk. Ott minden egyes kép között ugyanaz a motívum csendül fel, de különböző változatokban, a képeket megtekintő egyén hangulatait, reflexióit tükrözve. Ugyanez jellemző a Marosszéki táncokra is. A ritornell ötször hangzik fel a legváltozatosabb köntösben. Maga a mese.

A második számunk Liszt Magyar fantáziája, a szólista Balázs János lesz. Vele tegnap – hétfőn – már találkoztam, eljátszotta nekem a darabot. És ma – kedden – zenekarral is elpróbáltuk. Az együttes ovációban tört ki, olyan frenetikusan játszott. Ez a darab annyira az övé, hogy az ember csak vigyorog. Maga a mű pedig pompázatos, egészen elképesztő fantáziával van megírva. Manapság gyakran éri kritika Lisztet amiatt, hogy a népszerűségért vagy a virtuozitás miatt kevésbé katartikus műveket írt. Ez teljesen rossz megközelítés. A Magyar rapszódia két részből áll – ahogy az egyébként jellemző a szokásos rapszódiákra: van egy lassú és egy friss része. A friss mindig kirobbanóan energiadús, a lassú pedig többnyire gyászos. A tempófelirat andante mesto, azaz szó szerint fordítva bánatos, szomorú. A mű természetesen nem vet fel olyan problémákat, mint a h-moll szonáta vagy a Faust szimfónia, de ezzel együtt tökéletes alkotás, zeneszerzői szempontból is. Mindig rácsodálkozom erre a darabra.

A szünet után következik a 20. század legnagyobb remekműve, a Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, amit legutóbb a Zuglói Filharmóniával volt szerencsém előadni. Nem tudom elmondani, hogy mekkora öröm erre készülni, még akkor is, ha Bartók mindenkinek megkeseríti az életét ezzel a darabbal, a karmesternek éppúgy, mint zenekari muzsikusnak. A mű komolysága és technikai igénye olyan fokú, hogy meghaladja azokat a határokat, amiken belül általában mozogni szoktunk. Szerencsére sok próbát kaptam erre a MÁV Szimfonikus Zenekarral, és egy kiváló vonósegyüttes állt össze, valamint a billentyűs hangszerekhez és a hárfához is rendkívüli művészek érkeztek. Igen sokat gyakoroltunk, és azt remélem, hogy ha Kököjszi és Bobojsza nem köt csomót az ujjainkra, akkor ebből lehet egy elfogadható előadás – mondja mosolyogva.

Mennyit próbáltak összesen a darabra?

Múlt héten volt négy nagy próba, 9-től 3/4 3-ig, ki is tartottam az összeset végig. Szombaton is összejöttünk, hétfőn is. Ez ma a hetedik volt, és holnap – szerdán – van még egy próbanapunk. Lehetne azt mondani, hogy egy ilyen remekművet szünet nélkül próbálhatnánk hónapokig, de ezzel a kijelentéssel nem értek egyet. Az ember mindig eljut egy bizonyos pontig, amire adott helyzetben, adott pillanatban képes. Egyszer csak kiderül, hogy betonba ütközött. Aztán eltelik egy év, és lehet, hogy magasabb szintről tudja kezdeni. Nekem most könnyebben megy a darab, mint a legutóbbi alkalommal.

A felkészülés ilyen esetben hogyan zajlik?

Ugyanolyan komolyan. Csomó mindent felfedeztem még, ami mellett eddig elmentem. Nem is tudom, hogy Kocsis Zoltánon kívül fel tudja-e fogni bárki ezt a darabot teljes valójában. De megközelíteni lehet. Most egy fokkal könnyebben megy nekem is.

Milyen kötődése van a MÁV Szimfonikus Zenekarhoz?

Erős. Itt már mindenki a gyerekem vagy az unokám lehetne. De ami ennél is fontosabb: a zenekarnál kezdtem a tanulóéveimet. Akkoriban ők voltak a Zeneakadémia „kisegítő személyzete”, és rajtuk próbálkozhattak a kezdő karmestercsemeték.

Mi történt a karjával?

Baráti társasággal kirándultam: Pilisborosjenőtől felfele menve az út száraz volt, lefele úton dagonyás. Elcsúsztam, és ráestem a kezemre. Ebből látszik, hogy az én mesterségem mennyivel egyszerűbb: ugyanezt egy hangszeres nem engedheti meg magának. Én pedig vígan dirigálok jobb kézzel. Az egyetlen gondom a lapozás, de azt már megszoktam, nagyjából bejárattam a folyamatot. Szombaton még féltem egy kicsit ettől. Kis fájdalommal is járt, de arra fütyülök. Bizonyos lapozásokra időben fel kell készülni. A Bartókban vannak olyan helyek, ahol ha elkezdek matatni, megzavarom vele a zenekart.

Mielőbbi jobbulást kívánunk! Az online koncertekkel mennyire került közelségbe az utóbbi időben?

Olyan sokat még nem csináltam, de volt már részem benne. Mindegyikben örömem telt. Amikor rákérdeznek, hogy nem hiányzik-e a közönség, arra mindig engedelmesen mondom, hogy dehogynem, nagyon. De ha a mérleg két serpenyőjébe beleteszem azt, hogy egyáltalán nincs koncert, vagy hogy van koncert és készülhetünk gyönyörű művek előadására úgy, hogy nincs közönség, akkor nyilvánvalóan az utóbbit választom. Általában hátat mutatok a zenét hallgatóknak, én pedig a hátammal is érzékelem a jelenlétüket: ha valami jól sikerül, akkor teljes csend van. Ez a fajta feszültség mindenképpen inspiráló. De annyira el vagyok foglalva a darabokkal és a kollegáimmal, akiknek segítenem kell a darab előadásában, hogy én vagyok a legkevésbé vesztes ebben az ügyben.

Zenész oldalról ez az álláspont teljesen érthető. A közönségnek mit adhat egy online koncert?

Sokkal kevesebbet, és nem csak hangzásélményben. A nem túl jó akusztikájú termekben a mikrofonos felvétel jelenthet pozitívumot. Én nem igazán értek a hangtechnikai dolgokhoz, de sajnos az a tapasztalatom, hogy például a TV-ben vagy az interneten keresztül nem ugyanaz a hang jön le a közönségnek, mint amit élőben hallhatnának. Volt nemrég egy újévi koncertünk a Zeneakadémián. A teremben ugyan telivér zenekari hangzás szólt, mégis mikor visszahallgattam a koncertről készült felvételeket, kis túlzással majdnem öngyilkos lettem. Olyan tompa és fénytelen volt ahhoz képest, amit ott a teremben éreztem! Ha beülök egy koncertre, az mindenképpen sokkal elementárisabb erővel hat, mint képernyőről nézve. Egyetértek Sztravinszkijjal, aki azt mondta, hogy a zenehallgatáshoz ugyanúgy hozzátartozik a zene látványa is. Nem vagyok híve a lecsukott szemű zeneélvezésnek, szeretem látni a zenekart munka közben. A koncertek felvételeitől is el vagyok bűvölve, de plusz élmény a személyes jelenlét.

Gyakran mutatnak a közvetítések során kezeket arcok, emberek helyett. Erről mi a véleménye?

Most különleges helyzetben vagyunk, abból él minden zenekar, hogy online koncerteken működik közre. Nem mindig a hangszeres kezét vagy a hangszereket kellene mutatni. Számomra sokkal érdekesebb az, hogy az arc mit mutat, a figyelem hova összpontosul. A Bartók Zene indulása elképesztő koncentráltságú tétel, így sokkal szívesebben látnám az elmélyülten figyelő művész-arcokat, mint azt, ahogy fogják a vonót vagy a bal kezükkel billentgetnek a fogólapon.

Erre az évre mik a tervei, milyen koncertek vannak kilátásban?

Sokkal több mint amennyit ép ésszel fel tudok fogni. Nem nézek túlságosan előre, arra koncentrálok, ami az orrom előtt van. Most, ha a csütörtöki koncertünk lemegy a MÁV Szimfonikusokkal, rögtön jön egy olvasópróba a Rádiózenekarral Ravel Daphnis és Chloé balettjéből, amit február végén adunk majd elő. Közben lesz nyolc napunk, mikor kortárs műveket veszünk fel. Most ebben az őrületben élek, megpróbálom a kortárs művekre felkészíteni a maradék agyamat – mondja nevetve. Lesz még koncertem a Nemzeti Filharmonikusokkal, megyek Miskolcra, Szegedre és Szombathelyre is, ahol szintén nagyon jó zenekarok várnak. És olyan műsorok, amik után az ember megnyalhatja mind a tíz ujját. El vagyok látva bőséggel.

 

Az interjút Hörömpöli Anna készítette.

A bejegyzés trackback címe:

https://mavzenekar.blog.hu/api/trackback/id/tr6416397186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása