A MÁV Szimfonikusok mindennapjai

A MÁV Szimfonikusok mindennapjai

Székely Szabolcs: A CSIGA, AKI NEM TALÁLT HAZA - 7. rész

- verses elbeszélés -

2022. április 06. - MÁV Szimfonikus Zenekar

szekely_szabolcs_1_c_mihaela_chintoiu.jpgSzékely Szabolcs [Fotó: Mihaela Chintoiu]

HETEDIK FEJEZET – VEZESS MINKET, DÖMPER!  

 DAL A VEGANIZMUSRÓL

Pongyola pitypang, bodzavirág, makk,
serkenti emésztésed meg a véred,
csúcs a vegán étrend, sose árthat –
fúj, csigahús, nem jó, ne egyél meg!

Lóhere, pásztortáska, szömörce,
százféle virág kelyhében a nektár:
mind finom, éhed elűzi örökre –
Kóbor, hagyd meg az életemet már!

Mennyi gyümölcs, és mind szuper, edd meg!
Vadkörte, vadalma, dió, mogyoró vár,
és jót tesz mind a koleszterinednek,
rossz csigahúst minek is ragadoznál?

Rostban gazdag a cserjegyökérzet,
egy tacskó, ha vegán, az a trendi.
Jó kutya vagy, tudom – én az ebéded
mégse szeretnék lenni.

Szorult helyzetében ezt énekli Dömpi,
(tudjátok, bármikor tud dalt rögtönözni),
nézi az előtte magasodó Kóbort,
aki most megszólal. „Hát, ez marha jó volt!”

Felnevet a tacskó. „Tényleg, értékelem,
eddig egy kajám se énekelt még nekem –
de még most sem érzem magamat vegánnak.
Jó ebédhez szól a nóta! Megzabállak!”

– mondja Kóbor. Dömper nagyot nyel. „Hát ennyi.”
– vagyis arra vár, hogy őt fogja lenyelni,
miután bekapta és megrágta Kóbor,
Dömper már efféle rémségekre gondol,

amikor a tacskó végre megkegyelmez,
megnyugtatja Dömpert, hogy belőle nem lesz
most ebéd, hiába lenne jó ebfalat
Dömpit megennie neki most nem szabad –

másért küldték ide, más vele a dolga:
el kell vinnie egy demonstrációra.
Dömper meghökken. Egy tüntetésre? Miért?
Kóbor nyugtatná, hogy máris mindent megért –

ám ekkor meglátják, hogy mellettük éppen
egy sünrendőr-csapat vág át a sövényen,
és amint kiszúrják döbbent Dömperünket,
Sándor, a parancsnok szól a többi sünnek –

„Megvan a szökevény! Fogjátok el tüstént!”
Kiélesít hátán minden egyes tüskét,
és most el is indul, vágtat a sünosztag,
szétválnak, kétfelől futnak, rohamoznak,

bekerítenék a halálra vált Dömpit,
aki úgy dönt, tovább nem is tépelődik,
ráhagyja Kóborra, vigye csak, de rögtön –
„Bárhová is megyünk, jobb lesz, mint a börtön!”

Kóbor fel is kapja, finoman, gyengéden
szájába veszi, és elfut vele, éppen
azelőtt, hogy rajtaütne a süncsapat –
szitkozódva nézik, hogy Kóbor elszalad

szájában Dömperrel, máris messze vágtat,
viszi a ligeten keresztül csigánkat.
„Jaj, ez nagyon állat!” – lelkendezik Dömper.
„Soha nem utaztam eddig repülővel!”

Önfeledten visít. „Ááá, ez iszonyat jó!
Mondd, te sose szoktál elszédülni, tacskó?
Mindig a magasban száguldozni itt fenn –
engem elfogna a tériszony szerintem!”

Kóbor némán szalad, nem válaszol, persze,
nehogy a szájából véletlen kiejtse
csigánkat, miközben árkon-bokron átvág,
így hallgatja Dömper lelkes ujjongását

amíg célba érnek – céljuk pedig nem más:
a szökőkút mögött elterülő tisztás,
ott lassít le Kóbor, most érnek épp oda –
„De hisz ez a nagyrét! Itt van az otthona

Jungnak is, valahol, ide költözött el” –
ezen tűnődik egy pillanatra Dömper,
hol a vakondtúrás, kémlel körbe-körbe –
de miközben éppen ezen tépelődne,

Kóbor be is vágtat Dömperrel a rétre,
ahol már javában zajlik tüntetése
az ott összecsődült állatsokaságnak.
„Szóval, mi a túró ez itt, már bocsánat,

mi ez a tömeg, és miért jöttünk ide?”
Kóbor szerint elég volna figyelnie
Dömpernek egy kicsit, nyugodjon le végre,
és hallgasson el, az Isten szerelmére –

teszi hozzá, inkább szeretettel, mint sem
mérgelődve. „Amúgy nem láttam, szerintem,
csigát, aki nálad hebrencsebb, izgágább.”
Dömper végre szétnéz, észrevesz egy táblát

a mellette álló tüntetőnél – mancsa
„Le az emberekkel!” jelszót tart magasra,
„Ki az emberekkel! Nem kell ide egy sem!” –
ez olvasható egy másik transzparensen,

„Elég!” „Meddig tűrjük!?” „Teret a ligetnek!”
„Tűnjenek innen a Homo Sapiensek!” –
és így tovább, dühös molinók és zászlók
követelnek teljes állatszabadságot.

A tömeg zúg – most lép színpadra egy pocok.
Nagy tapssal köszöntik a vezérszónokot,
a Park Állatai Szövetség elnökét,
a karizmatikus, mindenre eltökélt

peckes Pacák urat, (így hívják a pockot),
ligetszerte fontos barátja van jó sok,
na, persze, nem a Park Állat Párt tagjai –
Pacák szerint ők a liget bitangjai,

hisz a PÁSZ és a PÁP – ellenségek oly rég,
talán azóta, hogy park itt nem is volt még,
rivalizálnak az ősidőktől fogva,
így ácsingóznak a szavazatokra

mindig, ha választás közeleg a parkban:
egymást hibáztatják mindenért, ha baj van,
a választókat is folyton úgy ijesztik:
hogyha győz a másik, világvége lesz itt.

Most azonban Pacák, hogy a színpadra lép,
békés hangot üt meg – széthúzás volt elég,
összefogásra hív, közös harcra szólít,
hogy a park lerázza végre elnyomóit:

ki kell végre mondják, nem kell ide kec-mec:
a park napról-napra élhetetlenebb lesz,
az embertömegek naponta ellepik,
lármáznak, balhéznak, semmi sem szent nekik,

szemetelnek folyton, mindent szétdobálnak,
most meg épp felhúznak egy irodaházat
a park északi részén, fel is épül mindjárt.
„Holnapra az egész parkunkat kiirtják,

hogyha nem cselekszünk időben – és akkor
nem beszéltünk még a reggeli viharról…
Szupercella ősszel? Ilyet meg ki látott!?
Klímaválság sújtja az egész világot,

ők szabadították ránk a veszedelmet!
Az állatok végül földönfutók lesznek,
nem lesz talpalatnyi élőhelyünk – lassan
otthontalanokká válunk itt, a parkban!”

A tömeg zúg, dühös jelszavakat skandál,
majd Pacák folytatja. „Barátaim, van már
közöttünk, akinek lakhatás-gondja van,
itt az első állat, aki hajléktalan,

de nem az utolsó – hogyha így megy tovább,
más is elveszíti szeretett otthonát.
Azért harcolunk, hogy ne történjen ez meg!
Kérek egy tapsot a csigának, Dömpernek!

Ő is eljött közénk, ha jól tudom, itt van –
bajtársként köszöntjük őt is sorainkban!”
Dömper szóhoz se jut – de Kóbor felkapja,
átvág a tömegen, viszi a színpadra,

így landol Dömpi most éppen Pacák mellett –
és zavartan ennyit mond csak a tömegnek:
„Ez egy félreértés, azt hiszem, sajnálom,
nekem tényleg rendben van a lakhatásom,

mármint van egy házam valahol, csak éppen,
hogy merre találom, arra nem emlékszem.”
Pacák most közbe szól. „Polgártárs, értem én…
A helyedben talán én is szégyelleném

azt, hogy földönfutó lettem – talán félnék,
hogy az emberektől milyen csapás ér még,
de megfutamodnod nincs értelme most már,
miért tagadnád le, hová visszakoznál,

te tudsz képviselni minket a legjobban,
állj közénk, és harcolj, szívünk veled dobban,
legyőzzük az embert egyesült erővel –
ne hagyj minket cserben! Vezess minket, Dömper!”

„Vezess minket, Dömper!” – már a nép is zúgja,
„Vezess minket, Dömper!” – harsogják el újra,
és újra, és újra, egyre lelkesebben.
„Te Atyaúristen, mibe keveredtem?” –

gondolja rémülten. Áll némán, lefagyva,
várja, hogy a tömeg végre abbahagyja
a skandálást, de az nem csitul azért sem.
„Elment az eszetek? Komolyan, nem értem,

mit akartok tőlem?” – kérdi felcsattanva.
„Vezess minket, Dömper!” „Hagyjátok már abba,
nem vezetek senkit! Ne kövessen senki!” –
kiabálja most már. Végre csendesedni

kezd a nép, és el is hallgat aztán. Pacák
veszi most magához ismét a szót. „Nahát,
polgártárs, nem értesz egyet céljainkkal?
A park nincs veszélyben? Az emberrel nincs baj?”

Dömper sajnálja, hogy félreértik, tényleg,
kéri, felejtsék már el ezt az egészet,
ő csupán egy zenész, van háza, pont oda
menne, ha tudná, hogy hol van az otthona.

Fütyülni kezd a nép, és Pacák felveti,
ahogy Dömper érvel, egészen emberi…
talán megvették őt? Az ügynökük lehet?
Vagy a Park Állat Párt ajánlott üzletet,

bomlasztani köztük? Talán erre kérték –
árulja el saját állatközösségét!
Néma csend áll be – és valaki felkiált:
„Áruló! Áruló! Kapjuk el a csigát!”

Dömper érzi, ennek a fele se tréfa,
Pacákkal együtt már fenyegetik, és ha
nem vigyáz, még meg is lincselik esetleg –
most, hogy a tüntetők tényleg közelednek

felé, Dömpi lassan-lassan hátrálni kezd,
gondolkodik, miként tudja megúszni ezt,
hátrál, legjobb lesz, ha csapot-papot itt hagy,
hátrál, nem is látja, meddig tart a színpad,

még egy lépés, még egy – már a semmibe lép,
berántja a színpad mögötti szakadék,
lepottyan, éppen egy puha és fekete
földkupacot talál testével telibe,

és ahogy a földbe lágyan belehuppan,
elmerül az omlós, fellazult humuszban,
elnyelik Dömpert a porhanyós rögök –
bezáródik a föld rémült csigánk fölött.

Vaksötét nyeli be, egyre lejjebb húzza,
bőszen kapálózik, még mélyebbre csúszva,
kavicsba, gyökérbe kapaszkodna – aztán
végül talajt ér egy kisebb üreg alján.

Szilárd földet észlel maga alatt végre –
egész beleszédült már a süllyedésbe.
„De hát hová estem? Hová nyelt a föld el?” –
ezt lenne jó tudni, erre gondol Dömper.

„Van itt valaki, hé?” – kiáltja félénken,
mintha saját sorsa barlangrendszerében
járna, de járatot nem találna mégsem,
mintha csak az élet útjának felén, benn,

az ismeretlenben kúszna valahova,
„Van itt valaki, hé?” – visszhangot ver szava,
amikor egyszer csak megmozdul a mélység,
valami ásni kezd, mintha sötétségét

cserélné a barlang egy másik sötétre,
szuszogó lény kapar Dömper közelébe,
és amint eléri, körbe is szagolja –
Dömper lélegzetét némán visszafojtva

tűri, majd’ elájul – de aztán gyanút fog,
és hitetlenkedve ismeri fel… Jungot.
„Ez a vakondtúrás! Hogy én egy mekkora…” –
„Jung vagyok, bizony ám, kis barátom, hova

a sietség? Ki vagy? Van már időpontod?”
Dömper megölelné szinte a vakondot,
elmondja, szó szerint bezuhant az előbb,
nem is ismerte fel a vakondrendelőt.

Az történt, hogy épp egy demonstrációról
menekült, becsszóra, tényleg, tiszta horror
volt az egész – de Jung szavába vág most már.
„Jól van, nincs semmi baj. Hogyha megnyugodtál,

lejjebb mehetünk a barlangrendszeremben.
„Hehe, úgy látszik, itt muszáj mélyre mennem” –
teszi hozzá Dömper – és indul Jung után,
megkeresni, ami el sem veszett talán,

megkeresni, ami emlékei között
a tudattalanja mélyére költözött,
ott kell lennie a háznak, otthonának –
menj, Dömper, követlek! Indulok utánad.

A bejegyzés trackback címe:

https://mavzenekar.blog.hu/api/trackback/id/tr5017798999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása