A MÁV Szimfonikusok mindennapjai

A MÁV Szimfonikusok mindennapjai

Székely Szabolcs: A CSIGA, AKI NEM TALÁLT HAZA - 10. rész

- verses elbeszélés -

2022. június 30. - MÁV Szimfonikus Zenekar

szekely_szabolcs_2_cmihaela_chintoiu.jpgSzékely Szabolcs [Fotó: Mihaela Chintoiu]

TIZEDIK FEJEZET – A FINÁLÉ

Csöpi izgatott, de Dömper nem is érti.
Hogy fognak a Singing Birds-be odaérni?
Annak mindjárt vége, a Nagy Platán messze –  
versenyezni pedig nincs már semmi kedve.

Csöpi bólint – de hát kit érdekel a show?
Dömper álma így is valóra váltható –
mit számítanak az énekesmadarak?
Még ott az egész park a Nagy Platán alatt,

hát játszanak nekik! Ő is játszik vele – 
megmutatják, mi a csigaörömzene,
még ott a közönség, még ott a nagyszínpad,
a bicikliúton legördülve pikk-pakk,

két perc se kell hozzá, máris odaérnek!
Azzal rámutat egy gördeszkára – tényleg,
mintha csak a jó sors hagyta volna hátra –
felmásznak a rozzant, megunt gördeszkára,

így süvítenek a bringaúton végig,
hűvös szélben, míg a Nagy Platánt elérik.
A nézőktől Csucsu búcsúzik el éppen.
„Viszlát egy hét múlva, itt a Park TV-ben” –

mondja, és leröppen – jön a vége-szignál.
A közönség lassan szedelődzködik már,
mikor Csöpi jelez. „Itt az idő, Dömpi!”
Dömpert szinte úgy kell színpadra lökdösni,

alig ocsúdik fel. Csöpi újra rászól,
vegye a gitárját ki a csigaházból,
itt van az övé is – akkor, elkezdhetik?
Dömper izgatottan bólint, Csöpi pedig

szól a közönségnek – ne menjenek még el,
készültek nekik egy kis meglepetéssel.
Megtorpan a tömeg, kíváncsian várják
a két csiga nem várt, furcsa magánszámát.  

Valaki felkiált. „Hé, ez nem a Dömper?”
„Akit meghívtak, de aztán mégse jött el?”
„De, az utcazenész! Tök jól szokta nyomni!”
Dömper ledöbben, és elkezd meghatódni,

hogy a sokaságból sokan ismerik fel.
„Többen is, mint hinnéd” – mondja Csöpi – „hidd el” –
mosolyog, és aztán bele is kezdenek,
a húrokba csapnak, de gitárok helyett

csak recsegés szól az óriás hangfalakból,
majd el is némulnak. „Helló, csigák, akkor
ezt most be is lehet fejezni, de gyorsan” –
szól Csucsu, hogy ismét a színpadra toppan.

„Tipli van, de tüstént – hogy képzelitek ezt?
A műsor már lement, ma győzött Nyúl, a nyest –
azaz, hogy… Nyest, a nyúl? Mindjárt ellenőrzöm…
a lényeg, kiscsigák, hogy tűnés, de rögtön!

Dömper, téged vártunk, de hát el se jöttél,
biztos jobb programod volt a Singing Birds-nél, 
akkor viszont semmi keresnivalód itt –
egy hét múlva majd a műsor folytatódik,

előválogató lesz megint, de jobb, ha
nem várod, hogy újra meghívjunk a show-ba.”  
Dömper nevet. „Nem baj. Nem fontos a verseny.
Ma már veszítettem, aztán visszanyertem

mindent ami számít” – teszi hozzá Dömpi.
„Azt, aki én vagyok, tudtam csak legyőzni,
és az pont elég volt – de attól még, légyszi,
hadd lehessen végre most csak úgy, zenélni!”

Csöpi kontráz – hogyha véget ért a sztárgyár,
kapjanak a nézők most egy kicsit mást már,
szóljon ez az este végre kicsit róluk,
verseny helyett talán bulizzanak, mondjuk.

„Hát ez megható, de ez nem így megy, mondtam,
hogy a színpadra jössz, mikor kedved szottyan” –
válaszolja Csucsu, és van még gondja más:
lejárt, például, a területfoglalás.

„A sünöket gyorsan értesítem inkább
döntsenek, akik a helyszínt biztosítják” –
mondja Csucsu, mire Dömper belesápad.
„Jaj, ne, a rendőrök! Hogyha rám találnak…”

Csucsu el is tűnik, éppen csak egy percre,
aztán vissza is tér egy sünnel, sietve:
Sarolta érkezik – el se hiszi, kit lát!
Dömper megkönnyebbül, el is mondja mindjárt

Saroltának gyorsan, hogyan talált haza,
hogy lett meg az el sem veszített otthona,
azóta, hogy eljött a fogdából, és bár
a műsort lekéste, mire ideért már,

Csöpi, a barátja, meggyőzte, játszanak –  
csapjanak egy bulit a Nagy Platán alatt.
Sarolta hümmög – de végül bólint. „Rendben.
Főleg, hogy Dömpernek rajongója lettem,

miután egy dallal megvigasztalt” – mondja
Csucsunak Sarolta, immár mosolyogva.
„Engem is!” – szól egy hang a tömegből erre.
„Fürge?! Hát te itt vagy?!” – mondja ledöbbenve

Dömper, hogy a hangját meghallja a gyíknak.
„Miattad jöttem el, olyan jó, hogy itt vagy!” –
teszi hozzá Fürge. „Az én életemet
Dömper konkrétan egy dallal mentette meg” –

kiáltja a Szöcske fel-le ugrándozva.
„Bele is fulladtam volna a habokba,
ha ő nem bátorít, el is nyel az árvíz!” –
teszi hozzá, és az állatsereg máris

skandálni kezdi a nevét, „Dömpi…! Dömpi…!” –
majd ovációban, tapsviharban tör ki,
mire Csucsu végül kénytelen-kelletlen,
szemeit forgatva rábólintja – „Rendben.”

Visszakapcsolják a hangosítást, a fényt –
mikor egy sünosztag törzsőrmestereként
most befut Sándor is. „A szökevény! Ott van!” –
kiáltja, és máris a színpadra toppan,

azaz, hogy toppanna – Sarolta szelíden
lerángatja onnét. „Sanyikám, szerintem
nyugodj le egy kicsit, az jót tenne most, mert
pillanatok múlva kezdődik a koncert,

Dömper történetét addig elmesélem,
mert hát az őrszobán nem úgy volt egészen…”
– meséli tovább, de ezt nem halljuk mi már,
hisz a hangfalakból felzeng a két gitár, 

Csöpi és Dömper, hogy zenélni kezdenek,
a Nagy Platán alatt felzúg a nagy tömeg,
önfeledten ugrál, táncol minden állat,
egyszerre dobbannak a mancsok, a lábak,

és táncol a tacskó, ő is itt van, Kóbor,
és Bajusz bá, ő se marad ki a jóból,
az egér, a postás, morcosan, de  – táncol,
és arrébb Sarolta, és mellette Sándor,

egymásra néznek, és szégyenlősen ropják,
„Jól van, Sarolta, már nem is haragszom rád,
hogy a szabályzatot megszegted, de máskor…” –
Sarolta egy csókkal némítja el. „Táncolj!”

És táncol Mester, az imádkozó sáska,
és Pacák, a pocok is peckesen rázza,
és a giliszták is, a rovarsereglet,
csúszkálnak, röpködnek, összetekerednek,

és feltűnik Jung is, a vakond – és táncol,
alighogy kibújik az alagútjából,
Csucsu – ő nem táncol most még, isten őrizz,
de aztán mégse tud nem táncolni ő is,

a hangmérnök táncol, a kábeles táncol,
megfeledkezik még Bence is magáról,
mint aki a versenyt meg is nyerte végül –
úgy táncol a borz, hogy szinte beleszédül,

és ott táncol vele a többi versenyző,
az igazi győztes – Nyest, a nyúl, az első,
és persze a zsűri, Flóra, Tangó, Sámán
ott ülnek a platán egy magasabb ágán,

onnan leskelődnek féltékenyen most még,
milyen mulatságban tombol lent a pórnép,
végül aztán mégsem bírják már ki ők sem,
a három zsűritag egyenként leröppen,

és táncolnak ők is, úgy, mint soha máskor, 
együtt a ligettel, istenigazából,
mintha csak először, mintha utoljára,
most, mikor az estét éjszakára váltja

a mozdulatlanul táncoló pillanat –
és Csöpi és Dömper a Nagy Platán alatt
csak zenél, és zenél, és egész addig zenél,
amíg kiürül a színpad előtti tér,

amíg az utolsó állat hazatáncol,
lüktető álomba szédülve a bálból –
mikor a színpadot lebontja a stáb is,
álmosan bólogat már a Nagy Platán is.

Csöpi és Dömper – ők ketten maradnak itt,
házaikba rejtik fáradt gitárjaik,
és a tompa, zsibbadt, hűvös éjsötétben,
a sűrű avarba süllyednek be, mélyen,

egymás mellé bújnak, házuk összekoccan,
amikor felettük, fent a csillagokban
ciripelni kezd a lassú tücsökzene,
és a telehold, az égbolt karmestere

tücsökhegedű-szót, altatót vezényel,
így ringatja őket álomba az éjjel,
Csöpi és Dömper is elalszanak lassan –
két csöpp csigaház a zizzenő avarban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mavzenekar.blog.hu/api/trackback/id/tr2917871853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása