A MÁV Szimfonikusok mindennapjai

Lackfi János: HERÉLŐBICSAK, TEJLOPÁS, VILÁGHÁBORÚ

Lackfi János szereti a zenét és mint afféle írónak, mindig eszébe jut valami. A MÁV Szimfonikusok felkérésére havonta a zene és a zenekar ihlette írásait olvashatja itt a nagyérdemű. A szereplők és a történetek a képzelet szülöttei. Leginkább.

2018. december 21. - MÁV Szimfonikus Zenekar

            Allegro molto. Vettem nagyapámnak egy koncertjegyet. Pontosabban kettőt, egyet neki, egyet nekem. Mint a régi szép időkben. Csak akkor ő szerezte be az ajándék-bérletet. MÁV-zenekar, de ne kalauzokra meg masinisztákra gondoljatok, ezek tök profi zenészek, rendes hangszerekkel, minden. Komoly dolog lesz ez, belehallgattam, Brahms haydnkodik egy kicsit. Mintha Haydn brahmskodna. Időutazás.
            Nagyapám kiskorától fogva különc figura volt. Alig tizenkét évesen rálőtt Ferenc Ferdinánd trónörökösre, és ezzel kirobbantotta az első világháborút. Jellemző az is, hogy a merényletért nem őt tartóztatták le, hanem Gavrilo Principet, így alkalma nyílt, hogy meg is nyerje az általa kirobbantott háborút. Saját szememmel láttam az aláírását a békeszerződésen. Persze a hivatalos változatokon már nem szerepel, azt kibulizta, nem szerette a nyilvánosságot, mert óriási összegű részvényei voltak, szénbányák, vasgyárak és gabonatrösztök sorsát intézte egyetlen csettintéssel.
            Scherzo. Allegro non troppo. Nagyapám koncert közben időnként megvakargatta a haja tövét, szinte szikrázott, úgy sercegett, egyszer egy mufurc öregasszony rá is szólt. Nem mondom meg, mit sziszegett válaszképpen a vén betyár.
            A háború után némiképp unatkozott, pipájából atomfelhőket pöfögtetett, és atommagot hasított baltával a fészerben. Kitalálta, hogy minden olyan relatív, majd átengedte ezt a gondolatot egy Einstein nevű vigécnek, mert rettentően megesett a szíve a nyomorán. Ilyen rendes ember volt a nagyapám. Arra is rájött, hogy ha forró vízzel mossa ki a poharát, nem kap gyermekágyi lázat, ami amúgy nem csoda, mert nagyapám egyetlen egyszer se szült. Az ilyesmit elintézte helyette nagyanyám, nagyapámtól elég volt egy pajzán gondolat, és máris új kiskatona fogant nagyanyám szíve alatt.
            Adagio non troppo. Jók a tételközi csendek, tele megkönnyebbüléssel és feszültséggel. Mint a távvezeték drótjainak önfeledt hullámzása és titkos veszélyessége. Halálra sütik, aki nem vigyáz. Elektromos vihar előtti csend.
            Nagyapám épp a körmét vágta borotvaéles herélőbicsakjával, mikor eldöntötte, kirobbantja a második világháborút is. Ne árválkodjon olyan egyedül az első a történelemkönyvek lapjain. Ha kitörte, hadd vigye, nagyapám kicsit sajnálta Drezda házait, a gázkamrákat és Hirosimát, úgy érezte, hogy elvetette némiképp a sulykot, de hát az is bolond, ki visszanéz, ő se gyötörte magát a kelleténél jobban hasztalan lelkifurdalásokkal.
            Menuetto I-II. Nagyapám jól befészkeli majd magát a lassú tétel dunyhájába, de annál nagyobb kedvvel várja a táncos bolondozást. Mint mikor felkelés után szikrát vet mindenfelé a nap, bágyadtan szemléljük, és nagyon nem akarózik kikászálódni a paplan alól.
            Nagyapám az aranycsapatot a kredencen tartotta, és mindig mindenkit megvert velük akkor is, amikor a fiúk jó része már a rothadó Nyugaton focizott. Kitalált ezt-azt, golyóstollat, Rubik-kockát, majd szokásos nagyvonalúságának engedve könnyűszerrel túl is adott rajtuk. Fejében megvolt egy-két aranylelőhely és olajkút terve, mikor kirúgták a tejgyárból, mondván hogy többszöri felszólítás ellenére vödörszám hordja haza a tejszínt, melyet aztán stikában árusít a környéken. Az igaztalanság teljesen felháborította nagyapámat, hiszen ő mindig kannában hordta haza a szajrét, a vödrös megoldás egyáltalán nem rá vallott. Úgy tett, mint aki beletörődött kudarcába, meggybort készített és disznót vágott, továbbá az egész környéket ellátta kiszuperált mosógépmotorból és babakocsikerekekből összetákolt fűnyírókkal.
            Scherzo. Allegro. Indul a mandula, nagyapám fészkelődik majd a széken, halkan topogja a ritmust. A mufurc néni az ötödik cukorkát bontja ki. Lézerkarddal már ötször aktív szénné aprítottam.
            Az ezermesterkedés csak fedőtevékenység volt, nagyapám éjszakánként Holdra szállt a kert végébe kávédarálóból épített űrrakétán, és szondákat felbocsátva elsőként elemezte a Mars felszínének ásványi összetételét. Kész forgatókönyve volt a Szíriuszon létesítendő emberi kolóniákra vonatkozólag.
            Rondo. Allegro. Nagy franc ez a Brahms, és már ilyen fiatalon, morogja majd a bajsza alatt az öreg, egy fogpiszkálót fog rágcsálni, csak úgy, a zene íze végett.
            Mikor már nagyon unta a banánt, úgy közgazdaságtanilag, mint világpolitikailag megbuktatta a rendszert, privatizálta a tejgyárat, majd összehajtogatta, és föltette a stelázsi tetejére. Mikor nagyapám egyik holdutazásáról többé nem tért vissza, megtaláltuk az üzemet, de akkor már hasznavehetetlen volt minden, a gyártósor, a megkövült hektónyi tejek, a csontvázzá száradt bocikák. Kegyeletből a mai napig őrzöm a tejgyárat, meg kell még lennie valahol. Találkozunk, nagyapa, írd fel a koncert dátumát! Boldog Karácsonyt addig is!

molnar_mihaly.jpg

Lackfi János [Fotó: Molnár Mihály]

Orosz virtus

Orosz estünkön, december 6-án 19:00 órakor a Zeneakadémia Nagytermében ad a Zenekar ünnepi hangulatú hangversenyt. Arszentij Tkacsenkoval, az est fiatal karmesterével készült interjúnkat olvashatják.

arsenty_tkachenko_002.jpg

Arszentij Tkacsenko [Fotó: n/a]

A koncert első műsorszáma Prokofjev Lieutenant Kijé szvitjéből a Trojka című tétel lesz. Mit kell tudni erről a darabról?

A Lieutenant Kijé az első olyan mű, amit Prokofjev a filmes világ számára komponált (Kizsé hadnagy, 1934-es szovjet film). Mégsem érzem azt, hogy a zene kizárólagos felhasználású lenne – ez egy független, önmagában is élvezhető alkotás. Ezt alátámasztja, hogy a koncerteken játszott zenekari szvit hangszerelése sokban eltér a háttérzeneként használt verziótól, azt külön, utólag alkotta meg a mester. Persze annyira kifejező dallamokról beszélünk, hogy a szimfonikus verzió könnyedén elő tudja idézni képzeletünkben a filmes képeket és a történetet anélkül is, hogy pontosan ismernénk azt.

Mit jelent a „trojka”, és miért ez a tétel került most műsorra?

A trojka ősi orosz fogatolási módszer: három különböző jármódú lovat fognak be egy kocsi vagy szán elé. A középső üget, a két szélső pedig galoppozik - így együtt nagy sebesség elérésére képesek. Az ilyen fogatolású szánok nagyon gyakran megfordultak a különböző korabeli ünnepélyeken, karácsony és újév táján. Mivel december 6-án lesz a koncertünk a Zeneakadémián, úgy gondoltam, hogy ezzel a darabbal rögtön beszánkázhatunk a közelgő ünnepekbe, és jó hangulatot varázsolhatunk vele a koncert további részére!

Ez talán nem lesz nehéz feladat, hiszen Rahmanyinov második zongoraversenye követi...

Nos, igen. Ez a zongoraverseny egyike a legjátszottabb műveknek. Egyértelműen kihívás a színpadra állítása, de emellett a legnagyobb öröm is, hiszen átélhetjük együtt ezt a muzsikát, ami sokat mesél nekünk a szerelemről és bizonyos belső, emberi gondolatokról, tapasztalásokról. S ahogyan ezt teszi... Én (is) beleszerettem! Ezúttal Alexander Ghindin tolmácsolásában élvezhetjük majd, és természetesen minden muzsikus szívét-lelkét bele fogja tenni az előadásba.

A koncertet záró Diótörőt pedig senkinek nem kell bemutatni. Mely tételeket hallhatjuk majd?

Sokat gondolkodtam a történet ívén, s hogy mely tételeket emelném be a „saját” szvitembe. Nem árulok el minden részletet, de azt bizton állíthatom, hogy a legkedveltebb dallamok felcsendülnek majd. Az elején hamar karácsonyi hangulatba kerülünk (1. felvonás, 3. tétel: Marche et petit galop des enfants), aztán az óra elüti az éjfelet, és belecsöppenünk a varázsvilágba. Hallhatjuk a harcot az Egérkirállyal, aztán ahogy a Diótörő átváltozik herceggé. Ezután következnek a híres táncok – többek között a csokoládétündéré, vagy az olyan ismert dallamok, mint a Virágkeringő és a Pas de Deux. A történet végén pedig együtt térünk vissza a valóságba (Valse Finale et Apotheose).

 

Az interjút készítette: Hörömpöli Anna

Lackfi János: PECÁSOK GATYÁBAN

Lackfi János szereti a zenét és mint afféle írónak, mindig eszébe jut valami. A MÁV Szimfonikusok felkérésére havonta a zene és a zenekar ihlette írásait olvashatja itt a nagyérdemű. A szereplők és a történetek a képzelet szülöttei. Leginkább.

 

            A Melbourne-i öböl gyalázatosan csúnya. Elhagyatott, szemetes, a lecsúszott lakosság rettenetes viskókban húzza meg magát. A kocsik szétrohadnak, az ócsma házakat gyakorlatilag úgy dobják utánad nulla dollárért, csak vidd. Nem éri meg ide jönni, kivéve, ha az emberi nyomorúság legmélyebb bugyraiban szeretnétek vájkálni, fiúk.
            Ezt vigyorogva mondta nekünk Robert, idegenbe szakadt hazánkfia, a jótékonyságáról is ismert ügyvéd, miközben a fish and chipset ropogtattuk a világoskék-fehér matróz-színekben tüntető, fakorlátos kis kikötői vendéglő teraszán. Fúj a szél, kezdődik a tavasz így november tájékán, már hazai az eper, érik a mangó, lassan ki lehet főzni kisüstinek is. A konty alá való ágyas mangópálesznek nincs párja.
            A víz áttetsző fátyla alatt kristályosan kiabálnak harsányzöld moszatok, vérvörös sziklarétegek, citromsárga homok. Konok pecások lógatják a zsineget, a kikötőt építő narancsszín daru hajbókol, a motorcsónakok ringatóznak. Fenn a domboldalban egymást licitálják túl az extravagáns üvegpaloták és a "federális" stílusban pompázó, cizellált öntöttvas rácsukat villogtató békebeli villák. Az egyik ilyen fatornyos, takaros, több emeletes kastélyka állami elmeszanatóriumként funkcionál, itt tengődnek s eszik a társadalombiztosítás keserű kenyerét a türkiz tengeröböl távlataira bambuló ápoltak. Földi siralomvölgy, de tényleg!
            Robert tud élni, kertjében a citrom és a narancs mellett megterem a pöszméte és az áfonya. Meggyfája is van, angol felesége remek meggylevesekkel lepi meg. Szívott egyet a vékony cigarettáján, élvezi az életet, de vigyáz az egészségre. Abból csak egy van ugyanis.
            Felesége-lánya, akik a könyvelését intézik, mindig dorgálják, miért nem kér többet a szolgálataiért. Ő az egyetlen, aki kettős licenccel bír, innen is, onnan is diplomás, éppúgy belelát a magyar és az ausztrál jog útvesztőibe. Mérhetné magát aranyárban. Nemrégiben egy több mint egymilliárd forintnyi dollárra rúgó sydney-i örökség felett bábáskodott, de a szabott munkadíjánál nem akart mohóbb lenni. Minek? Kenje a hajára? Egyen kaviárt homárral? Gyermekei jól keresnek, a sírba minek vinne gyémántköveket. Verset szaval, kórusban énekel, pecázik. Igaz, családja nevet rajta, mert kifogni nem szereti a halat, csak lesni-várni. Síkos, undok, elszökik, ha horogra akad, Robert nem tudja, mit kezdjen vele. Halat fogtam, szabadítson meg tőle valaki! Ellenben susogó habok, fényjáték, elmerülés a létezés gyönyörében, az igen! Csúszós halaktól mentesen.
            Boldog ember. Nem kerülne többe depressziósnak lenni, eret vágni, de minek? Minket is diszkréten vendégel, rongyrázás nélkül, mint mondja, azért szereti ezt a városkát, mert nincs felkapva, szolid, kedves, gyönyörű mégis a tenger. Mint anyám régi ismerőse, felajánlotta, hogy pár embert körbeautóztat a zenekarból. Lássunk világot! Ha már ide csöppentünk, a saját talpunk alá. Tényleg fejjel lefelé jár itt minden ember, s ha nem vigyáznak, lepottyannak a semmibe. Őrület!
            A fellépés jól sikerült, de ha azt hisszük, hogy abban a hatalmas, dugig telt Melbourne-i színházteremben több volt két-három magyarnál, hát tévedünk. Magyar zenekar jöhet ide, játszhat hazai zenét, otthoni ízeket, felőlük le van fütyülve. Pedig Robert hirdette a neten, a helyi magyar újságban. Mindenki bekuckózik a kis wifije mellé, azt annyi. Nehéz kenyér a szervezés, annyi biztos.
            A közönségünk mind helyi volt, élvezték Mozartot, Brahmsot, Lisztet, Bartókot, Kodályt. Egy lassan ötmilliós nagyváros fiai. Lehettünk volna bárhol a világ körül, de most itt voltunk, éppen itt. Vastaps a záró Kodálynak, röpke ráadás, odatettük keményen. Öltöző csak a lányoknak, a miénket úgy oldották meg, hogy a színpad végében leeresztett függöny mögött lehetett átvedleni. Berendezték rendesen, gyümölcs, ásványvizek, működött a dolog. Csak a zsinórpadláson történt egy kis félreértés. A taps elcsitult, mi bevonultunk hátra, majomszerkó le, ott álltunk ingben-gatyában. Mikor is a technikus nem a színpad függönyét ereszti le, hanem a miénket húzza fel. És a szedelőzködő közönség szeme előtt ott áll pár tucat gyönyörű magyar férfi egy szál alsóban. Újra kitört a vastaps, azt hiszem, ekkora sikerünk még nem volt. Talán nem is lesz.

levagottful_42.jpg

Lackfi János [Fotó: Molnár Mihály]

Vonó és karmesteri pálca

November 24-én közönségünk különleges koncertnek lehet szem- és fültanúja: az Olasz Kultúrintézetben közkedvelt, örökzöld dallamok csendülnek fel Kokas Katalin, Kokas Dóra és Kelemen Barnabás tolmácsolásában. A műsorba Katalin és Barnabás adnak szóbeli bepillantást.

kokas-kelemen.jpg

Kokas Katalin, Kelemen Barnabás [Fotó: Emmer László]

Mióta koncerteznek együtt a MÁV Szimfonikus Zenekarral?

Kelemen Barnabás: Büszkén mondhatjuk, hogy a kapcsolatunk a MÁV Szimfonikus Zenekarral több évtizedes! Én 20 éve játszottam velük először, pont a most is előadásra kerülő Brahms Kettősverseny volt műsoron. Katit pedig a Szigeti József Hegedűverseny megnyerése (2002) után hívták rendszeresen szólistának. Számomra különleges, hogy a budapesti zenekarok közül ez az együttes kért fel először dirigálni, és nagyon örülök, hogy Beethoven VII. szimfóniáját elsőként velük adhatjuk elő!

Milyen szempontok szerint állították össze a műsort?

Kelemen Barnabás: A műsor összeállításakor a legfontosabb szerepet a zeneszerzők nevének kezdőbetűje játszotta. (...) Gondolhatnánk ezt is, de természetesen más megfontolásból alakult így a repertoár. :) Az idők során számos koncerten adtuk már elő a „legszebb vonós kettősversenyeket”. A mostani viszont számunkra is igazán különleges lesz, mert megszólalhat az a Bach d-moll csembalóverseny, melynek mi készítettük el az átiratát hegedűre és csellóra. A „sima” hegedűváltozatból nagyon hiányzik a csembaló „balkeze”, az pedig tökéletesen játszható gordonkán! Ezért alkottuk meg ezt az átiratot, hogy így is megszólalhasson a remekmű Brahms csodálatos kettősversenye mellett. És csak úgy, mint az eddigi műveket, Beethoven VII. szimfóniáját sem lehet megunni, nem lehet elég jól megismerni!

Mikor játszották először Dórával Brahms Kettősversenyét?

Kokas Katalin: Közel 10 éve játszottuk először húgommal ezt a mesterművet, és többször léptünk vele színpadra úgy, hogy Barnabás vezényelte. Számunkra ez egy csodálatos érzés, és nagyon örülünk, hogy így “hármasban” a MÁV Szimfonikus Zenekarral adhatjuk elő először Budapesten!

Dórával szinte azóta kamarázunk, hogy elkezdett csellózni (négy éves kora óta). Tulajdonképpen már akkor elkezdtünk vonósnégyesezni, amit hivatalosan 10 éve alapítottunk és egészítettünk ki négyfős formációvá. Felejthetetlen öröm volt az első öt év és szomorú volt elengedni onnan Dórát.

kokas_dora_c_kondella_misi.jpg

Kokas Dóra [Fotó: Kondella Misi]

Mi inspirálta arra, hogy karmesterként is kipróbálja magát?

Kelemen Barnabás: Már kottaolvasás előtt is próbáltam vezényelni olyan „könnyű” kis darabokat, mint a Bartók Zene [Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára – a szerk.] és a Divertimento, melyeket aztán a partitúrát tanulmányozva már nyolc éves koromban igyekeztem “tökéletesíteni”.

Ezután a fertődi kastélyban kb. 15 éve két Haydn szimfóniát dirigáltam, mely koncerten ott volt Petrovics Emil és Szokolay Sándor is. Mindkettőjüknek nagyon tetszett az előadás, és meghatóan fontosnak tartották, hogy vegyem komolyan a vezénylést. Visszanézve a hangversenyről készült felvételt persze egyértelmű volt, hogy nagyon sokat kell tanulnom ahhoz, hogy jó karmesternek mondhassanak. Ezért öt éven át magánúton tanultam a vezénylés csínyját-bínját a két finn karmester guru, Leif Segerstam és Jorma Panula felejthetetlen óráin.

Semmit nem hallok, hallgatok és képzelek másként egy beethoveni zongoraszonátában vagy vonósnégyesben, mint ahogyan a szerző a szimfóniáiban is építkezik. Épphogy a kamaraműveiben alkalmazom a szimfóniáiból merített építkezést!

Végezetül egy személyes kérdés: a gyermekeik vagy más családtagjaik is meghallgatják majd a koncertet?

Kelemen Barnabás: Tudomásom szerint minden Budapesten tartózkodó közeli családtagom szándékozik ott lenni a hangversenyen. :)

 

 

Az interjút készítette: Hörömpöli Anna

Lackfi János: EGY CIPŐBEN

Lackfi János szereti a zenét és mint afféle írónak, mindig eszébe jut valami. A MÁV Szimfonikusok felkérésére havonta a zene és a zenekar ihlette írásait olvashatja itt a nagyérdemű. A szereplők és a történetek a képzelet szülöttei. Leginkább.

            A repülőn a whisky-szakosztály nagyban osztotta az észt.
            Mind régiek a zenekarnál, többször jártak már Japánban, most legfőbb gondjuk, hogy a gésákkal vajon toratorát vagy funefunét játsszanak majd.
            Tudnivaló, hogy nem, ezek egyáltalán nem prostik. Persze izgi masszázsok is akadnak a szigetországban, az más tészta.
            Tudnivaló, hogy Japánban hazudni nem érdemes, mert levágják a kisujjadat, ha pedig az ivóvízhálózatot szennyezed vagy elsüllyesztesz egy hajót, azért meg halálbüntetés is kiszabható.
            Tudnivaló, hogy a cipőt vendéglőkben, templomokban meg múzeumokban le kell venni, vécézéshez pedig külön papucs jár.
            Tudnivaló, hogy egy japán sosem fog neked nemet mondani, irtó kínosnak érezné. Inkább hosszan elbeszélget veled, az a helyzet, ő még előbb átgondolja, tízes skálán mennyire tűnik lehetségesnek a kérésed teljesítése, már amennyiben mindenképpen ragaszkodsz hozzá, és nem látod semmiképpen módját, hogy más megoldást keress a problémára, melynek kapcsán felvetetted neki ezt a dilemmát, amelyre nem is tudja, mit válaszoljon hirtelen. Ha mindebből a magad felszínes európai módján azt a következtetést vonod le, hogy ezek szerint ő nem árul öngyújtót, nagyon megkönnyebbül.
            Kocsival jöttek értünk, hoztak-vittek, tolmácsunk, Kavaszaki vagy Nagaszaki (nem tudtuk megjegyezni), folyton jött velünk, hajlongva fordított és mosolygott rendületlenül. Kedves népek a japánok, de persze turnényi időre minden nép kedves, a díszlet mögé látni meg lehetetlen.
            Tettük volna fel a kérdést, hogy tényleg annyi kamasz lesz itt öngyilkos, olyan állatiak az iskolai és otthoni elvárások? Vagy hogy tényleg földön kúszva kell-e a főnöktől bocsánatot kérni, s akár meg is üthet, le is köphet, olyan merev a hierarchia?
            Pazar épületek, remek sushi-bárok, patinás templomok, no meg főleg próba, gyakorlás, koncertteremből próbaterembe, próbateremből koncertterembe. Tolmácsunk egyszer esett ki a szerepéből. Kérdeztük, tényleg ennyire szeretik a japánok a komolyzenét? Elképesztőek ezek a teltházak... Elnevette magát, és közölte, ki nem hagynák, hogy ennyi nagyorrút lássanak egy rakáson. Aztán nagyon sokszor, hajlongva bocsánatot kért. A csellószólamból Zolit, mert szőke és kékszemű, lépten-nyomon megállították utcán, hotelben, vendéglőben, és szelfiket akartak vele csinálni. "Bradu Pitu" - mondogatták, bár Brad Pittre legfeljebb a haja színében emlékeztetett.
            Mikor azonban volt egy délelőttünk vásárolni, és nagy lelkesen nekivágtunk az utcáknak, leesett, hogy náhány Shell-, Coca-cola-, Sony- vagy Jack Daniels-feliraton kívül itt aztán az égvilágon semmi sem igazít útba. Az utcatáblák és fényreklámok olvashatatlanok, az első sarkon elborít a közlekedési káosz, a sikító pánik. Ha eltévedsz, az életben nem találsz vissza többé. Mégis mit magyaráznál nekik? Hogy a hoteled neve az ékezetes kisszék plusz rojtos végű L-betű plusz kisablak plusz háztető plusz fogasok plusz tetőantenna? Ha meg kiejted, az egyáltalán nem hasonlít arra, ahogy ők mondanák.
            Szerencsére szembejött Pista lelkesen, hogy nézzük csak, száz méterre talált egy fura boltot, művirágot árulnak, ajándéktárgyakat meg szöveteket, de semmi pénzért remek fekete fellépő-cipőket lehet venni. Vele mentünk, és tényleg, mindenki bevásárolt, forgolódtunk, próbálgattunk, a tulaj zavart képpel toporgott körülöttünk. Fel is vettük az új cipőket, itt a hotel a közelben, legalább bejáratjuk egy kicsit. Viszont ahogy kiléptünk, nyakunkba szakadt az eső, eszelősen rohantunk a szállásig, de így is bőrig áztunk. Döbbenten vettük észre, hogy a cipők festéke már ennyi idő alatt megfolyt, a talpak szétmállanak. Ez meg mi a fene?
            Tolmácsunk, Okazaki (vagy mégis inkább Nagaszaki?), elszürkült arccal bámult ránk.
            - Halott emberek cipője nem jó jel! - magyarázta dadogva - Japánban nagyon tiszteljük halottakat, külön kapnak cipőt utolsó útra. Nem vicces élő embernek halott cipőt felvenni. Halott emberek vagytok. Úristen!
            Csuromvizesen röhögtünk: halott emberek vagyunk, de örültünk, hogy élünk.

molnar_mihaly8.jpg

Lackfi János [Fotó: Molnár Mihály]

"Hit, remény, szerelem" - Brahms Német requiem című művét Sztanyiszlav Kocsanovszkij vezényli

2018. november 2-án 19:00 órakor a Zeneakadémia Nagytermében csendül fel Brahms Német requiemje. A szólisták Horti Lilla (szoprán) és Szegedi Csaba (bariton) lesznek, a MÁV Szimfonikus Zenekart és a Kodály Kórus Debrecent Sztanyiszlav Kocsanovszkij vezényli. A koncertet élőben közvetíti a Bartók Rádió.

Az alábbiakban az est karmesterével készült interjúnkat olvashatják.

stanislav_kochanovsky_c_daniil_rabovsky.jpgSztanyiszlav Kocsanovszkij [Fotó: Daniil Rabovsky]

 

Mesélnél kicsit az eddigi magyarországi élményeidről?

Hogyne! Háromszor jártam eddig az országban: kétszer az Óbudai Danubia Zenekarral koncerteztem (2016-ban és 2018-ban), a kettő között pedig Ligeti Requiemjét és Kodály Psalmus Hungaricusát próbáltam a Nemzeti Énekkarral és kiváló szólistákkal. Minden ittlétemre szívesen emlékszem vissza. Budapest számomra első látásra szerelem volt! Az összes estémet a városban kószálva töltöttem. Az egyik kedvenc sétacélpontom a Duna melletti villamosvonal lett, a pesti oldalon.


A MÁV Szimfonikus Zenekarral pedig ez lesz az első együttműködésed.

Így van, és már nagyon várom! Tavaly kaptam a kedves megkeresést, és ezzel együtt a javaslatot, hogy Brahms Német requiemjét adjuk elő. Be kell vallanom, hogy a mű a kívánságlistám legelején állt amúgy is, ezért külön boldog vagyok, hogy vezényelhetem! Bár kórusban megannyiszor énekeltem már egészen gyerekkoromtól kezdve, ez most számomra is egy „első” lesz – dirigensként, Budapesten.

 

Ha három szóval kellene jellemezned Brahms Requiemjét, mik lennének azok?

Hit, remény, szerelem...

 

És több szóval?

Szerintem érdekes tudni, hogy:

  • A Német requiem volt Brahms első igazi nagy sikere.
  • Semelyik másik művének komponálása nem tartott ennyire hosszú ideig. (Tíz év alatt készült el.)
  • Nemcsak a megírása tartott sokáig – maga a mű is hosszúra sikeredett, ez munkásságának leghosszabb darabja.
  • Brahms maga választott szövegéül idézeteket a Lutheránus Bibliából, ám egyik kiválasztott részlet sem tartalmazza Jézus nevét. (Ő maga ateista volt. Bár megpróbált hinni Istenben, egyszerűen képtelen volt rá.)


Hasonlítható a mű bármely másik, ismertebb requiemhez?

Brahms az egyik olyan zeneszerző, akit véletlenül sem lehet összekeverni mással. A zenei nyelvezete teljesen egyedülálló, és csakis hozzá tartozik.


Milyen szemlélettel fogod vezetni a próbákat?

Szerintem Brahms összes művét kamarazeneként kell értelmezni és előadni, még akkor is, mikor teljes, nagy létszámú zenekart és kórust használt. Minden résztvevő előadónak éreznie kell az összefonódást, a kamarazenei szellemet. És ez nem könnyű. Ezt az irányt igyekszem majd segíteni, és kreálni egy nagy, kerek egészet!

Sok szeretettel várok mindenkit a koncertre, felejthetetlen élményben lesz részük!  

 

Készítette, szerkesztette: Hörömpöli Anna

Mahler: Rückert dalok - Meláth Andreával

melath_andrea0.jpg

Meláth Andrea [Fotó: n/a]

 

Mahler Rückert-dalciklusát énekli nemsokára a MÁV Szimfonikus Zenekarral. Melyik Mahlert hallhatjuk itt, a haláltól rettegőt, vagy a boldog, szerelmest?

A mű születése 1901-1902 közé tehető, Mahler ebben az időszakban karmesteri pályafutásának csúcsán állt. Ekkor ismerte meg Alma Maria Schindlert is, akit 1902-ben felségül vett. Még ebben az évben megszületett első lánya, Maria Anna. Mondhatjuk azt, hogy Mahler élete legszebb korszakát élte a mű keletkezésének idején. Véleményem szerint a boldog és szerelmes Mahlert hallhatjuk, hiszen a halál közeli életérzés vagy az elmúlás egy olyan zseniális ember tudatában, alkotói világában, mint Mahler, az örömteli élet túlvilági boldogságban való kiteljesedése. 

Mit kell tudni a dalok tematikájáról?

A dalok, mint azt a cím is jelzi, Friedrich Rückert válogatott verseinek megzenésítései. A Kindertotenlieder dalciklus mellett Mahler még öt verset zenésített meg a nagy német lírikustól. Zongorakíséretet mind az öt dalhoz írt, ám zenekari kíséretet csak négyhez ezek közül. A „Liebst du um Schönheit” zenekari változata nem Mahlertől származik, hanem Max Putman, egy Lipcsében élő karmester készítette a Kahnt kiadó megbízásából.

A ciklus egyes elemei között nincsen összefüggés. A dalok a költő és a zeneszerző rokon életérzését, érzésvilágát tükrözik, egyes szám első személyben íródtak és rendkívül személyes hangvételűek. Megtalálható bennük az egyszerű strófikus dalformától a virtuóz nyelvjátékon át a nagyszabású zenekari hangzású, súlyos eszmei mondanivalójú műig a mesteri kompozíció minden formája. A már korábban említett „Liebst du um Schönheit” című dalt Alma születésnapjára írta, ajándékképp.

Mi legnagyobb kihívás a mű előadásakor?

A Rückert-dalok 20 perces előadásakor egy énekes számára a dalok hangulatának azonnali és legautentikusabb megszólaltatása a kihívás. Könnyebb dolgunk van, ha a dalciklus dalai között kapcsolat van, hiszen akkor egy úton folyik a zenei és érzelmi építkezés. Itt, mivel semmilyen kapcsolat nincs a versek között, építkezésről szó sem lehet, minden dalhoz különböző karakter és hangulat szükségeltetik. Számomra ennél a dalciklusnál olyan ez, mint egy impresszionista képtárban való tárlatvezetés. Azért sem áll ez távol tőlem, mert a legkedvesebb korszakom mind zenében, mind képzőművészetben a huszadik század első felének impresszionista világa.

Említette, hogy a darabot zenekari- és zongorakísérettel is elő szokták adni. Melyik verzió illik jobban a műhöz?

Teljesen más a dalciklust zongorával előadni, az sokkal intimebb, befelé fordulóbb. A zenekari változat viszont számomra sokkal több színt ad, a különböző hangszerek változatossága miatt. Minden hangszer más karaktert, más hangszínt elevenít meg. Hallgatva őket, ezekkel a karakterekkel én magam is tudok játszani, végtelen inspirációt jelentenek. Nekem, mint előadónak a hangszínekkel való játék a legnagyobb kihívás, minden esetben, de ennél a dalciklusnál különösen. Úgy érzem, ezzel lehet a dalok önálló voltát, egyedi karaktereit a legautentikusabban megfesteni.

Mennyire áll közel Önhöz Mahler világa?

Mahler az egyik kedvenc zeneszerzőm. Lelkivilága, látásmódja nagyon közel áll hozzám. Nagy öröm számomra, hogy minden zenekari dalciklusát volt szerencsém énekelni. A „Dal a Földről” c. művének előadása egy operaelőadással is felér, kiváltképp, ha egy Richard Strauss operával hasonlítom össze. Hangzásviláguk nagyon hasonló, csak míg Mahler számomra a konkrét mélységeket és magasságokat feszegeti, addig R. Strauss a kiszámíthatatlan csapongás zseniális úttörője.

Sajnos nem sűrűn hallhatja a közönség Mahler dalciklusait (inkább szimfóniái kerülnek műsorra, érthető módon), de ezek közül is, azt hiszem a Rückert-dalok szólalnak meg a legritkábban. Mindenképp meghatározó élmény lehet a hallgató számára, különösen a dalok sokszínűsége és különböző karakterei miatt. 

Hatalmas megtiszteltetés és öröm a MÁV Szimfonikus Zenekarral és kiváló karmesterükkel, Csaba Péterrel való közös munka, nagyon várom!

 

Készítette és szerkesztette: Hörömpöli Anna

Nyitókoncertünk szólistája: Gilles Apap

Szeptember 27-én és 29-én Bartók két Rapszódiáját játssza zenekarunkkal a virtuozitásáról és humoráról egyaránt ismert hegedűművész

gilles_apap_c_richard_boulestreau.jpg

Gilles Apap [Fotó: Richard Boulestreau]

Mik a terveid ebben az évadban?

Sokat fogok zenélni - pont ugyanazt csinálom majd, mint eddig is. Csak igyekszem jobban! Van ennél jobb cél? :)

Mikor találkoztál először Bartók műveivel?

Bartók zenéje 12 éves korom óta az életem része. A második hegedűversenyét hallgattam gyakran. Közben pedig azon tűnődtem, hogy hogyan lehet ennyire intenzív és furcsa zenét papírra vetni... Ekkor döntöttem el, hogy az összes hegedűre írt művét memorizálom és eljátszom. Ez afféle küldetés volt az életemben.

Honnan meríted az inspirációt az előadásukhoz?

Édesanyám mondta régen, hogy az emberek vagy szeretni fognak, vagy utálni...nincs középút. Én Bartók zenéjére tekintek így. Szeretem. És ez az érzés a kezdetektől fogva inspirál.

Ráadásul most magyaroknak játszhatsz...

Nem tudják elképzelni, hogy francia-kaliforniaiként mennyire boldog és büszke vagyok emiatt...nem mindig mutatom, de belül mosolygok! :)

Mik a legkorábbi emlékeid Budapestről, Magyarországról?

Először 16 évesen játszottam itt, Cziffra Györggyel a Vigadóban. Sokfelé utaztunk aztán, és remek zenészekkel ismerkedtünk meg. Az egyik helyen találkoztam egy tehetséges fiatal hegedűssel, akinek már egy húrja sem maradt, nem futotta újakra. Odaadtam neki mindenemet. Fiatalként nagyon mélyen érintett, hogy egy magamhoz hasonló srácnak mennyire nincsen semmije...örülök, hogy ezt átélhettem és segíthettem. Maradandó élmény.

Sok szeretettel üdvözlök minden zenekedvelőt, nagy megtiszteltetés és öröm számomra újra itt játszani! Remélem találkozunk a koncerten!

 

 

Az interjút készítette és szerkesztette: Hörömpöli Anna

„Micsoda művészet! Bárcsak tisztában lenne ezzel a világ!”

Kamp Salamon mesél Bachról, a János-passióról és a Kodály Kórusnál eltöltött évekről

Bach János-passióját vezényli nemsokára a MÁV Szimfonikus Zenekarnál. Sokak számára ismert mű ez, de talán a keletkezésének hátteréről és a felépítéséről érdemes lenne pár szót szólni!

A János-passió (BWV 245) 1724 nagypéntekére készült és a lipcsei Szent Mihály-templomban mutatták be. A Jézus szenvedéstörténetét és kereszthalálát bemutató monumentális mű János evangéliuma alapján született. A darabbal Bach egész életén át folyamatosan kísérletezett. A passió bonyolult keletkezéstörténetét igazolja az a tény, hogy a partitúra közreadója (Arthur Mendel) több mint húsz éven át foglalkozott behatóan ezzel a kutatási témával, mielőtt a kompozíció az új Bach összkiadásban a kritikai kötettel együtt megjelent volna. Az alakulását legrövidebben a következőképpen tudnám összefoglalni:

  1. 1724 nagypéntek: a mű első előadása; a partitúra elveszett, csak néhány szólam maradt fenn.
  2. 1725 nagypéntek: a mű újbóli előadása; sok változtatás történt, leegyszerűsítve - új tételek kerültek be bizonyos régiek helyett (pl. a nyitókórus „Herr unser Herrscher” helyett a Máté passióból ismert „O, Mensch bewein dein sünder Groß” tétel hangzott fel).
  3. 1728 és 1732 között Bach a második előadás változtatásait visszavonta.
  4. 1739-ben kezdte el a partitúra tisztázását, de csak a 10. tételig jutott el. Ez a tisztázat az első 1724-es változatnak felel meg, számos módosítással, javítással. Ha Bach ezt a revíziót befejezte volna, akkor a passió végleges formája állna rendelkezésünkre.
  5. 1749: Bach halála előtt nem sokkal, életében utoljára szólal meg a János-passió. Három tétel szövegváltozata maradt fenn.

E rövid áttekintésből is kitűnik, hogy egy rendkívül összetett, bonyolult kérdéskör az, amely a mű keletkezését érinti.

Milyen helye van a Bach-életműben, miben mérhető a jelentősége?

Bach 288 évvel ezelőtt vetette papírra a János-passiót, mely azóta is meghatározó alkotás a klasszikus zenei életben. A Mester és a darab egyedülállóságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy még mindig tudunk újat tanulni róla. Nemrégiben bukkantam rá a következő meglepő idézetre:

„Ismeri ön Bach János-passióját? Nem tartja sokkal merészebbnek, hatalmasabbnak, poetikusabbnak, mint a Máté evangéliuma szerint írottat? Ráadásul milyen tömör, milyen tökéletesen zseniális különösen a kórusokban. Micsoda művészet! Bárcsak tisztában lenne ezzel a világ!” – írja Robert Schumann Georg Dietrich Ottennek, a hamburgi zeneigazgatónak egy 1849. április 2-án kelt levelében.

A magam részéről valamennyi passió előadásomban arra törekszem, hogy a művet az analízis és interpretáció kettős feszültségében vizsgáljam. Kétségtelen azonban, hogy még a legrészletesebb elemzés sem képes feltárni egy adott remekmű minden összefüggését. Mégis a kíváncsiság és az érdeklődés a valódi muzsikust arra sarkallja és ösztönzi, hogy megfejtse a komponista szándékait és azokat a mű előadásakor felszínre hozza és továbbadja annak érdekében, hogy közelebb kerülhessünk e páratlan szépségű igazi főevangélium rejtett belső titkaihoz.

kampsalamon_c_czimbalgyula02.jpg

Kamp Salamon [Fotó: Czimbal Gyula]

Az idők során többször vezényelte már a művet. Másképp nyúl hozzá most, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt?

Bizonyára igen, hiszen harminc éve vezénylem ezt a passiót. Kezdetben a barokk előadásmód stiláris elemeire koncentráltam. Az idők során azonban be kellett látnom, hogy a stílusnál sokkal fontosabb maga a zenei gondolat. A stílusok ugyanis egy meghatározott időhöz kötöttek, és semmiképpen sem képviselik a mű esszenciáját. Ezen felül a történeti „archeológiai” megközelítés csupán egyetlen megközelítési szempont és semmiképpen sem tükrözi teljességében azt, ami egy műben állandó. Ezzel szemben egy zenei gondolat időtlen és örök. Az interpretáció legfőbb feladata a mű szellemének megragadása, mert Bach az eredeti létezés romlatlan hangján beszél. Zenéje az embert egzisztenciájában szólítja meg, abban, ami gyermek és romlatlan marad, mindenkiben, mindig és minden körülmények között. A Mester alkotásait hallgatva helyreáll a rend, a lélek és a Teremtő közti kapcsolat.

A próbafolyamat és az előadás során (ismét) együtt dolgozhat a Kodály Kórussal. Milyen szálak fűzik az együtteshez?

1990 és 1996 között a Debreceni Kodály Kórus művészeti vezetője és karnagya voltam. A hagyományos hangversenyélet mellett önálló vállalkozásaim voltak az egy-egy zeneszerző vokális életművét bemutató sorozataim. Így került sor Haydn öregkori hat nagymiséjének, Mozart litániáinak, vesperáinak, motettáinak és miséinek, Bach kantátáinak és Schubert hét miséjének és offertóriumainak sorozatszerű előadására. A barokk és a klasszikus repertoár mellett különleges hangsúlyt fektettem a rendkívüli technikai nehézségeket támasztó XX. századi és kortárs művek megszólaltatására is. A Kodály Kórusnál eltöltött éveim alatt több mint háromszáz művet vezényeltem és tanítottam be, valamint több hanglemezfelvételt is készítettem. Nagyon várom a közös munkát!

 

Hörömpöli Anna

"Az isteni Mozart szellemének ajánlom egy beteljesült élet végén"

Lencsés Lajos mesél

Az egész koncertnek [január 26., 18:00, Festetics Palota] egy korábbi irodalmi élményem az alapja. Egy orosz írónő, Nina Berberova könyve került a kezeim közé (La Resurrection de Mozart). A történet a második világháború napjaiban játszódik. Orosz emigránsok Párizsból, a fővárosból egy kis faluba menekülnek. Jómódú, kulturált emberek, akik félnek a deportálástól, a haláltól – tulajdonképpen mindentől. Minden este összeülnek beszélgetni, és az egyik napon érdekes eszmefuttatásba bonyolódnak: mi lenne, ha visszatérhetne közéjük egy nagy szellem a régi időkből? Az egyikük azt mondja, hogy Tolsztojnak kellene feltámadnia, ő talán meg tudná változtatni a kialakult sötét helyzetet. A másik azt mondja, hogy csak egy hatalmas hadvezér segíthet, egy császár, Julius Caesar. Másvalaki közbeszól, hogy dehogy, inkább Napóleon! És így megy ez hosszú ideig. Egyszer csak megszólal egy idősebb hölgy: „Nem, uraim, egyik se ezek közül. Egyetlen ember kellene, hogy feltámadjon, Mozart.” Rendkívüli az elképzelés, hogyha ezekben a szörnyűséges időkben egy fiatal, törékeny lelkű zeneszerző térne vissza, talán az ő szelleme, muzsikája tényleg meg tudná változtatni a világot. Annyira megfogott ez a gondolat, hogy az ötlet szinte rögtön megszületett a fejemben: csinálok egy koncertet, ahol Mozart lesz a központban és azt mutatom meg, ahogy a zenéje átitatja a huszadik század komponistáinak művészetét – azokét, akik ténylegesen átélték a második világháborút. Jean Francaix, Kodály Zoltán, Richard Strauss. Három nemzet képviselői, mindegyikük a maga módján szenvedett a háborúban. Fontos, hogy mind a három zeneszerző zenéjében a mozarti szellem, tehát az élethez és a világhoz való pozitív hozzáállás, az életigenlés, életerő és életkedv dominál. Így állítottam össze ezt a műsort.

A koncertet Mozart c-moll szerenádjával kezdjük. Ez egy tragikus hangvételű szerenád, elég, ha csak a hangnemére gondolunk. A művet eredetileg fúvósokra írta a fiatal zeneszerző, és utána dolgozta át vonós kvintettre. Az új verzió megszelídült, a fúvós hangszerek erőteljessége eltűnt. Én a két verziónak a keverékét játszom, ahol a vonós kvintett első hegedű szólamát az oboa jeleníti meg. Ebben a keresztezett verzióban az az érdekes, hogy a fúvós szín megmarad, de nem az agresszivitása érvényesül, hanem a fényessége.

Utána Jean Francaix darabja következik, aki szellemileg közel áll Mozarthoz olyan értelemben, hogy a zenéje pozitív, szellemes és jókedvű. Én személyesen is ismertem, és tudom, hogy nagyon szerette Mozartot. Írt például a komponista halálának emlékére egy gyönyörű zenekari elégiát, vagy említhetjük még tőle a „Papageno barátom” című variációs művet. Nem csak zeneszerző, hanem nagyszerű zongorista is volt, sok kétzongorás Mozart-darabot játszott lányával közösen. Francaix A virágóra című darabja egy Mallarme-versre készült, amit a közönség majd hallani is fog Weöres Sándor gyönyörű fordításában. Nem csak az irodalomhoz, hanem a tudományos élethez is köthető az alkotás: Carl von Linné, a svéd botanikus rájött, hogy a virágok nem egyszerre nyílnak, nem akkor, mikor előbukkan a Nap. Megalkotott egy „nyílás szerinti virágórát”, melyben a hóvirág az első és a szilének zárják a kört. Ezt a nyílási sorrendet követik a darab tételei. Az az érdekes, hogy a virágok mögött mindig különböző emberi karakterek jelennek meg, a második tételben például maga Cupido – zenéje is egészen friss, pajzán és szerelmes. A darab közepén az egyik tétel a karibi mézvirágról szól, ez pedig gyakorlatilag egy tündéri rumba, ahol ketten beszélgetnek, a klarinét és az oboa. A darab utolsó előtti tétele a Szomorú muskátli címet viseli, és mégis ez a legviccesebb, a legvidámabb tétel.

Kodály. Nem tudom, ő mennyire kedvelte Mozartot, remélem nagyon! Kodályban megvan az a szellem, mint Mozartban: még a moll tételekben is valamiféle életigénylés jelenik meg. Művészete nagy kincsünk nekünk, magyaroknak. Tavaly volt a Kodály-év, éjjel-nappal az ő műveit játszottuk. De minden évnek Kodály-évnek kellene lennie! Az Epigrammák, amiket szinte senki nem ismer, varázslatos darabok, melyeket minden hangszeres játszhat, vagy akár énekhangon is elő lehet őket adni. Én pedig átírtam ezeket angolkürtre és vonósokra. Kodály ajánlása így hangzik: „A jobb jövő jobb muzsikusainak”. Azt már a közönség döntse el, hogy jobb-e a jövő, vagy jobbak-e a muzsikusok...

Az utolsó darab egy igazi mestermű, az op. posth. fúvós szimfónia, amiből két tételt fogunk előadni – a két „mozartos” tételt. Strauss ezt a darabot élete alkonyán (utolsó előtti kompozíciója) „az isteni Mozart szellemének ajánlom egy beteljesült élet végén” ajánlással írta. Most képzeljük el ezt a helyzetet: Strauss még az életében megtapasztalhatta a hírnevet, az ő műveit játszották a legtöbbet a kortársai közül. Volt benne magabiztosság, tudta magáról hogy híres és népszerű szerző. Ez az ember fogta magát, és mikor érezte, hogy közeleg a vég, írt egy ilyen művet egy ilyen alázatos ajánlással. Mi csodálatos, ha nem ez? És a darab egy mesteri kompozíció, nem véletlenül hangsúlyozom. Ha a közönség jól reagál, akkor ráadásképp az utolsó tétel bevezetőjét is eljátsszuk. Egy komor, sötét atmoszférából indulunk el, majd egy picike kis témafej kezd el megszületni, kiteljesedni. És a végén, mikor ténylegesen megszületik, Mozart Gran Partita című műve utolsó tételének a főtémája bontakozik ki. Zseniális ötlet ez is. Ha véletlenül sikere lesz a koncertünknek, ezt fogjuk még eljátszani a MÁV Szimfonikus Zenekar muzsikusaival, akik nagyon pozitívan állnak az egész projekthez és nagyszerű atmoszférában folyik velük a munka. A műsor nem könnyű, de nagyon boldog vagyok, hogy a koncert létrejöhet!

 

Hörömpöli Anna