A MÁV Szimfonikusok mindennapjai

Sziporkázó ötletek? Szenvedély? Humor? Dráma? Dohnányi!

Beszélgetés Szofija Gülbadamovával

2018. január 15. - MÁV Szimfonikus Zenekar

Dohnányi első zongoraversenyét játszod nemsokára a MÁV Szimfonikus zenekarral. Mit jelent számodra ez a mű?

A világ összes zongoraversenye közül ez az egyik, ha nem A kedvencem! Nagy boldogság, hogy tavaly végre megtanulhattam és Németországban többször elő is adtam koncerteken. Az is külön öröm számomra, hogy pont ezzel a darabbal mutatkozhatok be a MÁV Szimfonikus Zenekar közönségének.

sofja_gulbadamova_c_sceneline_studio_hamburg.JPG

Szofija Gülbadamova [Fotó: Sceneline Studio Hamburg]

Mit kell tudni a keletkezéséről?

A darab születésének története egészen érdekes. Dohnányi a Bösendorfer zongoramanufaktúra fennállásának hetvenedik évfordulója alkalmából kiírt versenyre komponálta a művet 1898-ban. Miközben írta, rájött, hogy nem tudja befejezni a munkát a meghirdetett határidőig, és ezért mintegy összefoglalta azt egyetlen tételben. Végül így került előadásra Bécsben a versenyen, ahol első díjat szerzett. De közben persze befejezte a teljes művet is, és még a verseny előtt be is mutatta azt Budapesten, 1899 januárjában. A sikert követően pedig kis túlzással az egész világon koncertezett a darabbal, mindenhol kiemelkedő figyelemmel fogadták és lelkesedéssel hallgatták kompozícióját. Nagy álmom, hogy egyszer mindkét verziót előadhassam egyazon hangversenyen!

Dohnányi egészen fiatalon, 21 évesen írta meg első zongoraversenyét. Mi ez inkább, kezdeti próbálkozás, vagy már a komoly kompozíciók közé sorolhatjuk?

Semmi esetre sem egy „tanulódarab”! Ez egy igazi mestermű! Ami mindig szíven üt, mikor Dohnányi munkásságára gondolok: már a korai művei is rendkívüli érettségről és mélységről tesznek tanúbizonyságot, sziporkáznak az ötletektől és a humortól, és ezzel egy időben szenvedélyesek és drámaiak is. Elképzelni sem tudom, hogy hogyan tudott olyan érzéseket megfogalmazni és hangjegyek képében papírra vetni, amelyeket ilyen idősen még át sem élhetett igazán. Nem csodálkozom egy percig sem, hogy a Zeneakadémia neves professzorai maguk is kételkedtek abban, hogy a Dohnányi által az akadémiai felvételire vitt darabok valóban az ő fejéből és tollából származnak!

Mi az, amire magyar zene előadásakor felfigyel az ember?

Számomra inkább az a természetes, hogy érzem és játszom a zenét, mintsem hogy szavakkal fogalmazzam meg a gondolataimat róla. Mikor magyar dallamokat játszom, mindig lenyűgöz a rendkívüli szépségük, mélységük és érzékenységük, valamint a tipikus harmóniák is, amiket ritkán, vagy talán soha nem hallani más nemzetek zeneszerzőinek műveiben. Érzek még bennük büszkeséget és szabadságvágyat, és azt hiszem, ahhoz, hogy „élethűen” interpretáljak magyar zenét, teljesen fel kell szabadítanom magamat belülről, el kell engednem minden meglévő érzelmemet ahhoz, hogy tisztán a zene áramolhasson át rajtam.

Mennyiben volt példakép Brahms Dohnányi számára?

Az vitathatatlan, hogy a legtöbb karrier úgy indul, hogy az ember valamiféle példát vesz nagy elődeitől. Így Dohnányi Brahmstól, de ha már Brahms szóba kerül, meg kell említenem, hogy Schumann befolyása is nagy volt, csak valamiért erről nem emlékezünk meg gyakran. És egyébként is, miért kell állandóan összehasonlítgatnunk, kötődéseket keresnünk másokhoz? Dohnányinak már fiatalon is olyan egyedi, kialakult stílusa volt, amiről más szerzők még idősebb korukban sem álmodhattak. Ez a tény rögtön nyilvánvaló lesz, mihelyt valaki beleássa magát korai munkásságába.

Dohnányi első zongoraversenye persze sokban hasonlít Brahmséhoz. Kissé misztikus, de még korban is ugyanott jártak, mikor elkezdtek dolgozni első zongorára írt versenyművükön! Egyrészt terjedelemben, formában, másrészt a zenei megközelítésben találunk egyezéseket – mindkét szerzőnél megfigyelhető az a technika, hogy a zenekart szinte több mint egy szintre hozza a szólistával, ezáltal a zongoraszólamot beleolvasztja a kompozíció szövetébe. Ezért is imádom Dohnányi művét olyan nagyon, különleges élmény ily módon együtt muzsikálni megannyi zenekari művésszel!

 

Hörömpöli Anna

Az ember szinte ösztönösen érzi a lendületet, a pörgést, suhanást...

...avagy egy beszélgetés Hollókői Hubával Straussról, Széchényiről és nem létező új évi fogadalmakról

Az újévi koncertünkön [jan. 13., 11:00; Olasz Kultúrintézet] a Strauss-család és Széchényi Imre művei közül adnak elő pár kiválasztottat. Mely darabok kerültek a műsorba és miért?

Bár a Strauss-életmű hatalmas, ezúttal igyekeztem a népszerűbb darabok közül választani. Mivel a koncert „témája” Strauss és Széchényi, és Széchényi Imre művei majdhogynem ismeretlenek a szélesebb publikum számára, ezért a Denevér nyitánnyal, a Kék Duna keringővel és a Pizzicato Polkával olyan fogódzót szerettem volna nyújtani a közönségnek, amihez könnyen mérhető Széchényi elegáns, sallangmentes stílusa. A Frauenhertz polka-mazurka talán kevésbé játszott, ám nem kevésbé igényes és izgalmas mű. Egy Strauss-csárdást is belecsempésztem a műsorba, mégpedig a Denevér című operettből, ami saját átiratom szólóhegedűre és zenekarra.

Strauss művei rendkívül színesek, kifejezetten öröm vezényelni, játszani őket. Igényes tánczenék, igazi, gondtalan, békebeli hangulattal. Keringőt alkalomadtán még mindig táncolunk, így talán közelebb vannak a közönséghez, mint régebbi társaik, mondjuk egy menüett. Az ember szinte ösztönösen érzi a lendületet, a pörgést, suhanást, ezeket a zenéket hallgatva.

14563584_724723457665999_2434423421058309063_n.jpg

Hollókői Huba [Fotó: Kelko Niki]

Széchényi Imre műveit nem játsszák gyakran. Ki ő, mikor alkotott? Stílusa miben hasonlít a straussihoz, és miben egyedi?

A „nem gyakran” ebben az esetben azt jelenti, hogy az elmúlt 120 évben tudtommal nem is adták elő a műveit. Széchényi Imre szinte évre pontosan Johann Strauss kortársa volt. Mindketten 1825-ben születtek, és egy év különbséggel haltak meg a századforduló előtt. Főrend, diplomata, országgyűlési képviselő, Széchenyi István unokaöccse, gyermekkorában Ferenc József játszótársa: ezek alapján is látszik, a zeneszerzés az ő esetében megmaradt egy nagyon magas szintű hobbinak. És bár állítólag a maga korában a magyar keringőkirálynak nevezték, műveinek kiadását valamiért mégsem propagálta, pedig minden valószínűség szerint erre könnyen lett volna módja. A második világháború után nemesi származása, a nagypolgári, arisztokratikus bálok háttérbe szorulása sem kedvezett darabjai újrafelfedezésének.

A bécsi, szentpétervári udvari bálokon hasonló zenei inspirációkat kaphattak mindketten. Széchényi művei véleményem szerint intimebbek, mentesek a harsány, vagy a Pizzicato polkához hasonló speciális effektektől. Dallamvonaluk lírai, néha melankolikusabb Straussénál. Hangszerelése kiegyensúlyozott, ám ebben Straussnak jóval nagyobb rutinja volt, hiszen több száz keringője és polkája mellett számos operettet is komponált, míg Széchényi alig egy tucat művet írt zenekarra. Mindenesetre teljes mértékben megállják a helyüket a nagynevű kortárs mellett, és remélem, egyre gyakrabban fognak felcsendülni legalább a magyarországi újévi koncerteken. Talán egyszer majd újra Bécsben is? Ki tudja? Rendkívül örülök, hogy a MÁV Szimfonikus Zenekar aktív partner az ilyen és ehhez hasonló felfedezésekben.

Riccardo Muti azt mondta a bécsiekkel közös újévi koncertje előtt egyik interjújában, hogy "Strausst előadni és játszani hallásra könnyűnek tűnhet, de pont az ellentéte igaz". Mit gondol erről?

Ez pontosan így van. Annyi finomság, leheletnyi rubato, évszázados tradíció kötődik ezekhez a darabokhoz, ami gyakorlatilag lekottázhatatlan. Egy igazán jó előadáshoz rendkívüli módon összeszokott zenészek kellenek, a legmagasabb technikai szinten. Másképpen szinte lehetetlen biztosítani azt a könnyedséget, amit a közönség elvár, hiszen az egyes zenekari szólamok virtuózak, szólisztikusak, ugyanakkor a formának és a finom hangszerelésnek köszönhetően a legapróbb egyenetlenség is azonnal észrevehető. A karmester feladata ezeknek a szólamoknak az egységbe kovácsolása, a helyes arányok „kikeverése”, legyen szó tempókról vagy a hangzás kiegyensúlyozottságáról.

Megfogadott valamit az új esztendőre? Akár zenei téren. Milyen kihívások, koncertek várnak idén Önre?

„Tanulni, tanulni, tanulni!”, ahogy egy nagy karmester is mondta. De a viccet félretéve: nem szokásom az újévi fogadalom. Nem kell megvárni január elsejét, ha az ember el akar kezdeni, vagy be akar fejezni valamit. Kihívásra nem is kellett sokat várni idén, január 3-án már Carment dirigáltam, amire szintén illene Muti mondása: hallgatva könnyűnek tűnhet - viszont vezényelni is nagyszerű élmény! Több magyar vonatkozású koncertem is lesz Finnországban, köztük Láng István Cimbalom Concertojának ősbemutatója, és Eötvös Péter Da Capo című művének finnországi bemutatója. Mexikóban Sibelius és más finn szerzők műveiből összeállított programot fogok vezényelni, ősszel pedig Mozart Figaro házasságának próbái kezdődnek. Idén is szervezünk karmester kurzust közösen a MÁV Szimfonikus Zenekarral, mellette folytatom az átiratok készítését, és remélem, több időm jut kamarazenélésre, mint tavaly.

Zenében és élményekben gazdag új évet kívánok mindenkinek!

 

Hörömpöli Anna

Unokák és nagyszülők hangversenyei 1. – A Diótörő

Karácsonyi kiadás Seidl Dénessel és Dénes-Worowski Marcellel

A Diótörőből választottatok részleteket az Unokák és nagyszülők sorozatunk következő koncertjére. De mi alapján?

Seidl Dénes: Részleteket választani egy ilyen zeneműből nem hálás feladat, hiszen egy csodás darabról van szó, amelynek minden egyes percét öröm hallgatni. Több irányelvet is szem előtt kellett tartani, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb tételeket annak érdekében, hogy minél komplexebb élmény lehessen a koncert. Vannak részek, amiket nem lehetett kihagyni, ha Diótörőről beszélünk. Ilyen például a Virágkeringő, vagy a Tündérkirálynő tánca. Ugyanakkor a történet fonalát is figyelembe kellett venni: olyan tételeket is választottunk, amik nem a legnépszerűbbek, de a történet szempontjából elengedhetetlen meghallgatni. A Diótörő zenéje – amellett, hogy magával ragadó – nagyon színes, így inkább több rövidebb részletet játszunk a közönségnek, hogy ennek a műnek minél több arcát tudjuk megmutatni.

Dénes-Worowski Marcell: Pontosan. Igyekeztünk kiemelni a mű legfontosabb pillértételeit – a történet szempontjából. Ugyanakkor figyelnünk kellett arra is, hogy bizonyos ismert és szeretett dallamok is elhangozzanak, valamint belecsempésztünk egy-két nem annyira ismert vagy a történet szempontjából nem perdöntő, de valami miatt izgalmas és gyönyörű tételt is.

 seidl_denes-worowski.png

Seidl Dénes (balra) és Dénes-Worowski Marcell (jobbra) [Fotók: Borovi Dániel]

Pontosan hogy kell elképzelni az előadás menetét, mi lesz köztetek a „szereposztás”?

S. Dénes: A koncertnek egészséges ívet szeretnénk építeni. Elmesélem a történetet, és bizonyos mérföldköveknél zenét hallgatunk majd. Próbáltuk úgy összeállítani az előadást, hogy pörgős és élvezetes legyen. A felkészülés során rengeteget dolgoztunk együtt Marcival, az egész előadást közösen, együttes erővel alkottuk. De a koncerten más a helyzet, előre le voltak osztva a lapok. Marci vezényel, én beszélek.

Inkább talán a nagyszülők, mintsem az unokák ismerhetik a Diótörő történetét. Milyen korosztályra számítotok, és hogyan készültök?

D-W. Marcell: Minden korosztályra készülünk, hiszen maga a történet is időtálló és kortalan. Mindenki megtalálhatja a szép zenén kívül is a számára izgalmas gondolatokat akár az előadásban, akár a mesélésben vagy a prospektusban leírt érdekességekben.

S. Dénes: A MÁV zenekar trombitásaként többször játszottam már „Nagyszülők és Unokák” koncerten. Úgy vettem észre, hogy az alsó tagozatos diákok vannak a legtöbben, így legfőképp nekik szól ez a koncepció. Minden gyerek szeret játszani, úgyhogy egy nagy játékkal készültem, ami az egész koncerten átível majd.

Ezek szerint lehet számítani valamilyen interaktív feladatra, a gyerekek aktív bevonására?

S. Dénes: Így van! Ha gyerekekkel dolgozunk, elengedhetetlen az interakció. Persze ez sem egyszerű feladat, hiszen könnyű átesni a ló túlsó oldalára. Foglalkoznunk kell a gyerekekkel, de nem szabad, hogy a „show”-ra irányuljon az összes figyelem. Úgy szeretném megszólítani őket és érdekessé tenni számukra a koncertet, hogy a zene maradjon a középpontban. Az előadás során a megfelelő egyensúly megtalálása nem könnyű, de erre megpróbálunk figyelni.

Egyáltalán miben más, mikor ifjúsági előadásra készül az ember?

S. Dénes: Szerintem egy ifjúsági koncert extra felkészülést igényel. Oda kell figyelni, mert a fiatalabb korosztály – amellett, hogy kritikus – fogékony hallgatóság, így a felelősségünk nagyon nagy. Ha egy előadásra készülök, mindig megpróbálom kitalálni, hogy mi lehet az adott korosztálynak az igénye, és ehhez próbálom igazítani az anyagot. Úgy gondolom, hogy a zeneirodalom elég sokszínű ahhoz, hogy találjunk minden korosztályhoz és helyzethez illő darabokat, amelyekben a közönség örömét leli.

 diotoro.jpg

Ki lehet találni felnőtt fejjel, hogy a 6-10 éves gyerekek szívéhez milyen út vezet?

S. Dénes: Ha ezt a korosztályt igazán meg szeretnénk szólítani, akkor el kell őket varázsolni. Valami olyasmit szeretnék adni nekik, ami teljesen ki tudja kapcsolni őket, és bele tudnak feledkezni az élménybe. Egy mesénél és egy játéknál jobb eszközünk erre talán nem is lehetne. Emellé egy gyönyörű zene, és egy kiváló zenekar társul szombaton.

Fontosnak tartjátok ezeket a típusú koncerteket abból az aspektusból, hogy ezekből a gyerekekből lesz/lehet a jövő koncertre járó közönsége?

D-W. Marcell: Szerintem talán ez a legfontosabb korosztály ebből a szempontból, hiszen a kicsi vagy még kisebb korban szerzett első élmények lehetnek végül meghatározóak. Ha még apró korukban sikerül valamiféle személyes kapcsolatot teremteniük a zenével, már elvetettük bennük a későbbi kultúraszeretetnek a magvát.

S. Dénes: Személy szerint nekem a klasszikus zene terjesztése teljes mértékben szívügyem. Zenészként szükségesnek tartom, hogy – korosztálytól függetlenül – kommunikáljunk a közönséggel, meséljünk nekik a zenéről, amit játszunk, mert így egy sokkal teljesebb élmény lehet a zenehallgatás és a koncertre járás. Egy-egy kompozíciónak olyan története, jelentősége vagy üzenete van, ami talán egy szimpla koncert alkalmával nem feltételül tudatosul a hallgatóságban. A mi feladatunk megszólítani a közönséget, elmondani ezeket az információkat és megteremteni a lehetőséget, hogy egy adott zenemű megfelelő hatást gyakoroljon a koncertlátogatóra. Ebbe a képbe jól illik egy gyerekkoncert, ahol megpróbáljuk az ifjúságban a zene szeretetét a felébreszteni.

Van valami konkrét tényező, amivel csökkenteni lehet a mindennapi élet és a klasszikus zene közötti misztikus, megfoghatatlan távolságot?

D-W. Marcell: A közönség és a gyerekek számára fontos a személyes kapcsolat. Fontos, hogy lássa, én is csak egy vagyok a szomszédok vagy az utcán elhaladó, bevásárlóközpontban sorban álló emberek közül, és valami miatt mégis amellett döntöttem, hogy egy ennyire megfoghatatlan művészetre teszem fel az életem. Ha nem a művész mítosz által teremtett képet vagy a celebet látják bennünk, közelebbről indulhatunk el egymás felé.

   

Szerkesztette: Hörömpöli Anna

 

2017. december 2. 10:00 és 11:30
Magyar Nemzeti Múzeum, Díszterem
Csajkovszkij: A diótörő - részletek

Műsorvezető: Seidl Dénes
Vezényel: Dénes-Worowski Marcell

"Kiváló koncertteremben játszhattam, és... finom volt a vacsora is!"

Mesél: Szergej Beljavszkij

Szemtelenül fiatal. Óriási tehetség. Számtalan rangos verseny, köztük a 2016-os Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny díjazottja és közönségdíjasa. Ő Szergej Beljavszkij, a 24 éves orosz zongoraművész! December elején érkezik Budapestre és csatlakozik a MÁV Szimfonikus Zenekarhoz három koncert erejéig: Csajkovszkij örök klasszikusát, remekbe szabott b-moll zongoraversenyét adja elő december 8-án, 9-én és 11-én zenekarunk élén, először a Zeneakadémia Nagytermében, majd az Olasz Intézetben, végül pedig Kaposváron a Szivárvány Kultúrpalotában.

Mesélnél egy kicsit a magyarországi élményeidről?

Először „komolyabb” megmérettetés miatt 2011-ben látogattam Magyarországra, a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny alkalmából. Sikerült bejutnom a döntőbe, de díjat (akkor még) nem hoztam el. Viszont azt elmondhatom, hogy akárhányszor jártam az országban, mindannyiszor nagyon élveztem az itt eltöltött időt. Emlékezetes egy szegedi koncert a „régebbi” múltból – kedves és barátságos zenészekkel ismerkedtem meg, kiváló koncertteremben játszhattam, és... finom volt a vacsora is! (Mint fő szempont. :))

Ez tényleg egy fontos szempont! De még fontosabb, hogy 2016-ban visszatértél hozzánk, ismét elindultál a Liszt Zongoraversenyen, és ezúttal a második díjjal, valamint a közönségdíjjal a zsebedben távozhattál.

Igen, ez így történt! Nagyon boldog voltam az elért eredmény miatt. Ha objektíven nézzük, a döntőbe egy roppant erős csapat jutott be, ez pedig nem szokott minden világversenyen így alakulni. Leon [Leon Bernsdorf – a szerk.], aki itt a harmadik helyezett lett, közeli barátom már réges-régről, sok versenyen „összefutottunk” az idők során. Annyira jó, mikor van egy olyan zongorista barátod, akivel (akár egy versenyen) nem érzed úgy, hogy ténylegesen versenyezned kell! Hiszen mindketten elismerjük a másikat, vetélkedésre semmi szükség.

A közönségdíjnak külön örültem, és csodálatos érzés, hogy most visszatérhetek, és ugyanezeknek az embereknek (is) játszhatok! Izgatottan várom! Az egész karrieremet végigkísérték a különböző közönségdíjak, és mostanra fogalmazódott meg bennem, hogy ez nem lehet véletlen. Mindig törődtem azzal, hogy a nem zenész publikum számára is érthető és élvezhető legyen az előadásom. Még a versenyeken is azon voltam, hogy ne csak a profikhoz szóljak, akik aztán az eredményt meghatározó pontokat adják. Természetesen fontos, hogy tetsszen nekik a produkcióm, de nem ők lesznek azok, akik jegyet vesznek a koncertjeimre! Az „átlagember” az igazi bírám egy ilyen szituációban, és nemcsak hogy figyelek, de nagyon adok is a közönségem véleményére.

Összességében milyen hatással volt ez a verseny a karrieredre?

Minden verseny hozzáad egy kis szeletet ahhoz a képhez, ami alapján az embert megítélik. Jó érzés, hogy sikerült megmutatnom, ami bennem van, és talán Magyarországon is ismertebbé válhattam. Viszont ez a verseny nem hozott tucatszámra további felkéréseket, és mivel szeretnék több és több szólókoncertet adni évente, ezért még mindig a karrierépítés fázisánál tartok. De akárhogy is volt, akármilyen lehetőségeket is kaptam, ez az „erőpróba” mindig is különleges lesz számomra – Liszt miatt, és hogy a róla elnevezett Akadémia csodálatos koncerttermében játszhattam. Liszt nagyon sokat jelent nekem, a művei nagy részét teszik ki a repertoáromnak. Sokat olvastam már az életéről, és azokról az emberekről, körülményekről is, akik/amik inspirálhatták őt komponista és zongorista munkásságában. Abszolút egyedi és utánozhatatlan művésznek tartom.

Nagyon jó ezt hallani egy külföldi művésztől! Most viszont térjünk „vissza a jövőbe”: Csajkovszkij híres zongoraversenyét adod elő hamarosan a MÁV Szimfonikus Zenekarral.

Ez a zongoraverseny az egyik kedvencem az összes közül – szerintem nem vagyok ezzel egyedül. És nem számít, hogy hány milliószor adták már elő! Az emberek minden egyes koncerten valahogy úgy élvezik ezt a művet, mintha most hallanák először, vagy most hangzana el először a világon. A mostani koncertünk programjába pedig tökéletesen beleillik, hiszen csak orosz zenét játszunk, mi lehetne ennél jobb választás?

 

A művészt kérdezte és a szöveget írta: Hörömpöli Anna

"A zenekar minden posztján egy egyéniség ül..."

Beszélgetés Andrea Vitelloval

Karmesterként mire kell igazán figyelni, mikor egy szólista is „áll” a színpadon? Nehezebb „kísérni” valakit, mint mondjuk egy szimfóniát vezényelni?

Nem nehezebb, egyszerűen csak más. Bizonyos szemszögből egy jó szólista éppen hogy megkönnyíti az ember munkáját! Vele arra kell helyezni a fő hangsúlyt a „kísérésben”, hogy a képességeinek és személyes interpretációjának 100%-át tudja nyújtani és átadni a színpadon. Mikor szimfonikus művet vezénylek, sokkal inkább a saját személyes elképzeléseimre fókuszálok, és azokat is tudom követni - mondhatni kompromisszumok nélkül.

av_profile.jpg

Andrea Vitello (Fotó: Marios Dadoudis)

Azért azt el kell mondani, hogy zenekarra íródott művet vezényelni is kicsit olyan, mint szólistát kísérni. Hogy miért? Mert a zenekar minden posztján egy egyéniség ül, saját zenei elképzelésekkel. Szeretek minél több ilyen elképzelést fogadni a zenészektől, és ha ezek nem ütik a „nagy elképzelést”, azaz a zeneszerzőét, és az alatta levő összefogó elképzelést, azaz az enyémet, akkor igyekszem őket beépíteni az előadásba. Szerintem ezzel is csak növeljük a zene, és maga a produkció értékét.

Mi köti Massimohoz [Massimo Mercelli, fuvolaművész – a szerk.], dolgoztak már együtt korábban?

Nem dolgoztunk még együtt korábban, csupán telefonon beszéltünk, hogy kicsit megismerjük egymást a közös munka előtt. Eldöntöttünk alapvető dolgokat, mint például hogy hogyan játsszunk Mozartot és Bachot. Nagyon felkészült és hozzáértő zenész, aki pontosan tudja, hogy milyen különbségek vannak a program egyes műveinek stílusai között. 

Elárulna néhány érdekességet Schumann szimfóniájáról? [Schumann: I. szimfónia Op. 38]

Ez a mű az úgynevezett „lied periódusban” íródott, amikor is Robert Schumann talán élete legboldogabb időszakát élte meg, hiszen ekkor vette feleségül Clara Wieck-et! Csupán 4 nap kellett a teljes darab megkomponálásához. És tényleg, minden olyan bájos és megnyerő ebben a szimfóniában! Sok a tempóváltás, sok a csúcspont és tele van gyönyörű dallamokkal. Az előadásához minden képzelőerőnkre és az érzelmi világunk legteljesebb skálájára szükség van. Ezt pedig egyszerűen imádom!

Tudná ajánlani a koncertprogramot a zenekedvelő, ámde nem zenész közönségnek?

A zene MINDENKIÉ! Nincs megkülönböztetés zenészek és „nemzenészek” között. Ahogy Rossini mondta: a zene nem más, mint Dallam és Ritmus. Ezek pedig részei az emberi természetnek, és magának A természetnek is (gondoljunk mondjuk a madarak, vagy a bálnák „énekére”). Mindenkit vonz egy elbűvölő, érzelmes dallam, egy különleges ritmus pedig mindenkit izgalomban tart. Ez a koncert pedig olyan lesz, ahol mindkét oldal megjelenik teljes valójában!

 

Írta: Hörömpöli Anna

Villám Q&A Massimo Mercellivel

Válaszol: a szombati koncertünkön (11.25., 11:00, Olasz Kultúrintézet) közreműködő kiváló olasz fuvolaművész

mercelli_massimo.jpg

Massimo Mercelli

Mit jelent számára a Mozart fuvolaverseny?

Ez az egyik, ha nem a legjelentősebb fuvolaverseny, amit az idők során írtak!

Mikor játszotta először?

16 voltam, a konzis éveim egyik meghatározó darabja...

Technikailag mennyire nehéz?

Annyira, mint minden Mozart-mű. Úgy megvalósítani a végtelen "egyszerűségét", áttetszőszégét, hogy közben az előadó egyéni interpretációja is érvényesülhessen, nem kifejezetten egyszerű!

Inkább szóló darab, vagy inkább kamarazene?

Számomra inkább kamaramuzsika! Mégpedig azért, mert az egész mű során megjelenik a zenekarral való párbeszéd, és a tutti szólamát is játszhatom.

Van valamilyen kialakult napi rutinja koncert előtt?

Hetente átlagosan 2 koncertem van, többnyire zenekarral. Az elmúlt 10 napban 4 versenyművet játszottam (Penderecki, Sollima, Bach, Mozart), szóval ilyen változatosság mellett úgy gondolom, hogy veszélyes lenne bármilyen rutint kialakítani és alkalmazni. Én inkább a finom ételekben és egy jó kubai szivarban hiszek! �


Írta: Hörömpöli Anna

Szimfonikus variációk és zongoraverseny bal kézre

Michel Béroff tolmácsolásában

November 17-én és 18-án a világhírű zongoraművész, Michel Béroff csatlakozik zenekarunkhoz. Az előadásra kerülő művekről kérdeztük.

michel_be_roff_c_eric_manas.jpg

Michel Béroff (Fotó: Eric Manas)

Az egyik darab, amit a MÁV Szimfonikus Zenekarral ad elő, már csak a neve hallatán is különlegesnek tűnik – ez Ravel bal kézre íródott zongoraversenye. Hogyan kell ezt elképzelni, hogy tud megszólalni egy komplex mű mindössze öt ujj „közreműködésével”?

Ravel „csupán” bal kézre íródott zongoraversenye a 20. század egyik remekműve. Ugyanarra a polcra tenném, mint ahol Bartók, Prokofjev vagy Rachmanyinov versenyművei helyezkednek el. A darab címe a zenében kevéssé jártas közönségnek megtévesztő lehet, hiszen attól még, mert kevesebb ujjal kell játszani, egyáltalán nem könnyebb, sőt! Az ugyan igaz, hogy rövidebb, mint egy szokványos versenymű, de egy kézzel játszani egy teljes zenekarral „szemben” óriási kihívás. Technikailag nagyon igényes darab, és a megfelelő hangzást előállítani sem egyszerű, hiszen 5 darab ujjal kell több szólamot megjeleníteni egyszerre. Ez Ravelnél általában úgy néz ki, hogy az erősebb hüvelykujj játssza a dallamot, és a többi ujj a kíséretet.

Mi alapján választ egy szólista egy („ilyen”) darabot színpadi előadásra?

A mű színpadi tolmácsolójának elsősorban nem az a feladata, hogy tisztán örömet szerezzen a publikumnak, hanem hogy felfedeztessen olyan remekműveket, amelyeket sajnos ritkán hallhatnak a koncertteremben. Ebben az esetben viszont nem ez a helyzet, hiszen ez a darab a legtöbb nagy zongoraművész repertoárjában megtalálható! Nem tudom, hogy Magyarországon mennyire játszott zongoraverseny ez, de bízom benne, hogy a koncerten ismerős fülekre talál majd. Ha pedig nem, akkor azért jöjjenek el, hogy megismerhessék ezt a különleges művet!

Akkor ezek szerint az Ön repertoárjában is régóta szerepel ez a mű...

Így van. Nagyjából 50 éve tanultam és játszottam először, és az idők során több mint száz alkalommal adhattam elő színpadon különböző zenekarokkal és nagyszerű karmesterekkel. Számomra ez mindig is a huszadik század egyik legeredetibb és leghatalmasabb zongoraversenye volt, van és lesz.

Viszont a zenekarral most nem csak ezt adja elő, hanem César Franck Szimfonikus variációk c. művében is közreműködik.

Igen. Nagyon érdekes, hogy ez a művet a hetvenes évekig bezárólag rengetegszer adták elő, és számottevő mennyiségben készültek felvételek róla. Viszont valamilyen „megmagyarázhatatlan” okból egy csapásra eltűnt a koncertpódiumról. Talán itt az idő a visszatérésre! Egyébként ez egy rövid, gyönyörűen megkomponált mű mély lelkiséggel. A zenei anyag egészen Bachig tekint vissza, de ötvözve azt Franck fölényes építkezési technikájával és harmóniáival. Úgy gondolom, hogy ez az alkotás jól illik Ravel művéhez – még akkor is, ha Ravel egyáltalán nem szívelte Franck zenéjét!

 

Írta: Hörömpöli Anna

„Mendelssohn a XIX. század Mozartja”...

Mendelssohn-est a Zeneakadémia Nagytermében

Takács-Nagy Gábor ezúttal a szerző Robert Schumannhoz fűződő barátságáról és a „skót” szimfóniáról mesél.

Mendelssohn – aki rengeteget utazott élete során – 1829-ben, 20 éves korában egy barátjával Skóciában járt. Edinburgh közelében megtalálták azt a kastélyt, ahol I. Mária, Skócia királynője élt az 1500-as években. Gyönyörű levelet írt onnan: „Ahogy a romok között sétáltunk, ahol Mary élt, szeretett és az emberi sorsát megélte (most már csak gaz és virágok lepik be a romokat, még a kápolnából látszik valami) – hirtelen, egy pillanat alatt a fejembe ötlött a darab első 16 üteme. Ezt a 16 ütemet azonnal leírtam, és abban a pillanatban tudtam, hogy ez a kis szakasz belekerül majd a skót szimfóniámba. Skót dudát is fogok használni benne.” Utóbbira később mégsem került sor. Figyelemre méltó, hogy mennyire inspirálta ez az utazás, amikor az első 16 ütemet leírta – Mary királynőre emlékezve. Ám végül elvetette a tervet, és csak 1842-ben, 13 évvel később fogott hozzá a darab megírásához, méghozzá a-mollban. Érdekesség, hogy az „Olasz” szimfóniában az olasz ég és a mediterrán fény színei az A-dúrban köszönnek vissza, a skót hangulatot pedig a-mollban érzékelteti. Nekem ez az egyik legkedvesebb szimfóniám, minden tétele zseniális. A legeslegvégén – amit Schumann egyébként nagyon dicsér – egy óriási pezsgés után hirtelen elhalkul a zene, majd egy olyan dallam következik, amit a skótok második himnuszukként tisztelnek. Állítólag a futballmeccseken, ha egy skót csapat jól játszik, vagy amikor a nagy skót nemzeti ünnepeken összejönnek az emberek, ezt is eléneklik. Schumann ódákat írt erről a darabról, sok minden más mellett azt is megemlítve, hogy „Mendelssohn a XIX. század Mozartja”.

16523613_212348685899560_555585401_o.jpg

Egy rövid történetet még elmesélek arról, hogy Schumann mennyire szerette és tisztelte Mendelssohnt. Robert Schumann és Clara Schumann egyszer elmentek Düsseldorfba vagy Lipcsébe egy estélyre, ahol Liszt Ferenc is jelen volt. Clara a következőket írta: „Liszt leült a zongorához és elkezdett virtuóz darabokat játszani. Egyszer hirtelen felállt és azt mondta, hogy Mendelssohn, mint zeneszerző igencsak felül van értékelve, és hogy szerinte Meyerbeer legalább akkora művész. És abban a pillanatban Robert, a férjem odarohant Franz Liszthez, megragadta a gallérját és elkezdte rázni teljes erőből. Közben olyasmiket mondott neki, hogy mégis hogy merészel így beszélni Mendelssohnról, erről a zseniről, az ő barátjáról. Ezután ellökte magától, kirohant a teremből és bevágta az ajtót maga után. Döbbent csend maradt utána. S megszólalt Liszt: „Asszonyom, ezt a sértést csak az Ön férjétől tűröm el, de azt is csak azért, mert egy óriási zseni”.

 

Hörömpöli Anna

„Hihetetlen színfantáziája volt...”

Mendelssohn-est a Zeneakadémia Nagytermében

Következő koncertünk karmestere, Takács-Nagy Gábor nem csupán Mendelssohn műveinek avatott tolmácsolója, hanem a szerző életútjának kitűnő ismerője. Szinte kérdés nélkül sorolja a darabok keletkezésének történetét, lelkesedése magával ragadó, véleménye kiforrott. Mit gondol a Ruy Blas nyitányról, az e-moll hegedűversenyről, vagy szólistánkról, Kirill Troussovról? Alábbi írásunkból kiderül.

16444088_211640525970376_2087570488_o.jpg

Február 3-án, pénteken a MÁV Szimfonikus Zenekarral Mendelssohn-estet adunk a Zeneakadémián. Ez a nap a zeneszerző születésnapja. Úgy gondoltam, hogy egy kevéssé ismert művével kezdjük a hangversenyt. Victor Hugo 1838-ban írta meg Ruy Blas című színdarabját. Mendelssohnt kérték fel, hogy a dráma berlini bemutatójára írjon egy nyitányt a műhöz. Ám ő, miután elolvasta azt, egyértelműen nemet mondott a megkeresésre. Egyáltalán nem tetszett neki a darab. Azután később valamiért mégis felkeltette az érdeklődését, és írt egy nyitányt hozzá. Ezt a zeneművet elfeledték az idők során, keveset játsszák, pedig állítólag (utánanéztem) Viktória királynő egyik kedvenc darabja volt. Amikor a Buckingham-palotába zenekart hívott, kifejezetten ezt a c-mollban és C-dúrban íródott művet kívánta hallani. Szenvedélyesség és konfliktusra utaló hangulat egyaránt jellemző rá, de a végén a C-dúr fénye és öröme, diadala zárja a tételt. Véleményem szerint ez egy remek, pezsgő darab, rengeteg kontraszttal és egy gyönyörű dallammal, amit a csellók játszanak – roppant izgalmas az egész. Mendelssohn rendkívül árnyaltan differenciálja a dinamikákat: piano és pianissimo is van benne, aztán hol forte, hol fortissimo... Egy szó, mint száz: hihetetlenül színesen kell játszani, ez jelenti számunkra a legnagyobb feladatot. Mendelssohn egyébként igazi zseni volt: remekül vívott, lovagolt, hat-hét nyelven beszélt, gyönyörű dolgokat festett és olyan erős színfantáziája volt, ami zeneműveiben – például ebben a nyitányban is – visszaköszön.

16491602_211640535970375_1223858375_o.jpg

A hegedűversenyt talán nem kell bemutatni: mindenki imádja, gyönyörű darab. De egy apróságot azért elmondok róla. Mendelssohn 1844-ben írta a versenyművet, viszont a főtéma, amivel az első tétel indul, már 1838-ban megszületett. Egyszerűen csak eszébe jutott és leírta, egy pillanat alatt. Akkor még nem tudta, hol fogja felhasználni. A szólistánk Kirill Troussov, Münchenben élő, orosz származású, fiatal hegedűművész. Szerintem ő nagyszerű, mély érzésű tehetség, akinek a játékában valahogy a 40-60 évvel ezelőtt élő nagy művészek lelkülete, stílusa tükröződik. Nála a spiritualitás jobban uralkodik, mint a technikai bravúrok, azaz a makulátlan, gépszerű tökéletesség. A hegedűje egy különleges hangszer, a „Brodsky” nevet viselő Stradivarius. Ezen mutatta be 1880-ben Adolph Brodsky hegedűművész Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyét. (A komponista eredetileg Auer Lipótnak ajánlotta a művet, de ő visszautasította a darab bemutatását, mondván a szóló részek túl nehezek. Később azonban megváltoztatta véleményét, többször eljátszotta és sajtó alá rendezte a ma ismert változatot.) Ez az egyik leggyönyörűbb hangú Stradivari azok közül, amiket eddig életem során hallottam. 

 

Folytatjuk…

Hörömpöli Anna

Szívből születtek, szívhez szólnak

Mi fontos az első próbán? Hogyan épül fel a próbafolyamat? Mit kell tudni Csajkovszkij negyedik szimfóniájáról? Ezekre és hasonló kérdésekre válaszol Halász Péter, következő koncertünk dirigense.

  • Hogy érzi magát most, közvetlenül az első próba után?
  • Az első próba mindig nagyon különleges esemény a karmesternek, mert akkor ismerkedik a zenészekkel. Egy hangszeres művész ismeri a hangszerét, ám egy karmester gyakorta új zenekarral találkozik, új kollégákat, hús-vér embereket ismer meg. Ez igazán izgalmas, talán még izgalmasabb, mint maga a koncert. Nagyon jól éreztem magam, és csodálatos darabot próbáltunk, Csajkovszkij IV. szimfóniáját. Csütörtökig még sok munka vár ránk, de úgy érzem, előre jutottunk. Nagy örömömre szolgál, hogy sok kiváló kolléga ül itt a zenekarban. Szívesen dolgozom velük, és biztos vagyok benne, hogy mindannyiunk számára élmény lesz ez a koncert.
  • Mi a feladat, amikor első alkalommal dirigálja a zenekart? Rögtön belemélyedni az egyik műbe, vagy inkább átfogó képet kapni az összesről?
  • Nagyon jó a kérdés – nem hiszem, hogy erre van bármilyen klisé. Ez attól is függ, hogy egy darabot játszott-e már a zenekar, vagy nem. Számít az is, hogy egy darabnak melyik tétele próbálandó és melyik nem. Sok olyan zeneművet ismerünk, amelyek inkább spontán inspirációt igényelnek. Az első próbák számomra mindig arra szolgálnak, hogy a technikai dolgokat rendbe rakjam, azokon már nem szeretek a végső időszakban dolgozni.

16251250_207697049698057_913327701_o.jpg

  • Ezek szerint a mostani műsorból a szimfónia jelent „technikai nehézséget”?
  • Igen, ebből a programból az a leginkább fajsúlyos mű. Persze ezt nem lehet csak így kijelenteni, hiszen Kodály Psalmus Hungaricusa is fajsúlyos darab. De ha azt nézzük, hogy ez a program kétszer 45 perces, és a műsoridő felét Csajkovszkij IV. szimfóniája teszi ki, akkor valószínű, hogy erre kell a legtöbb figyelmet szentelnünk. Ezen belül is az első tételre, ami meglepően hosszú, még a romantikus repertoáron belül is. 18 perc. Hosszabb, mint a többi Csajkovszkij-tétel, technikailag sem könnyű. Így mindenképp azzal szerettem volna kezdeni a munkát.
  • Az említett műveken kívül még Kodály Galántai táncok c. darabja van műsoron, technikailag az sem a legegyszerűbb játszanivaló anyag...
  • Igen, az lesz a koncert „nyitánya”. Az az érdekes (és kicsit vicces is), hogy jelen esetben minden darabunk olyan, hogy azzal nyugodtan be lehetne fejezni egy koncertet. A Galántai táncok technikai nehézségéről: úgy gondolom, hogy egy magyar zenekarnál ez repertoárdarab kell, hogy legyen. Tény és való: nem egyszerű, de valójában nincs olyan mű, amire azt mondhatnánk, hogy egyszerű. Ha a Kis éji zenét kell interpretálni, akkor azt nagyszerűen, briliánsan és stílusosan előadni legalább akkora feladat, mint mondjuk egy Bruckner-szimfóniát. Minden darabnál más és más nehézséggel néz szembe az ember – persze az öröm, hogy ezeken dolgozhatunk.
  • Van a három darab közül kedvence? Ha ki lehet emelni egyet ilyen címkével.
  • Igazság szerint mindegyik a kedvencem. Nekem az a feladatom, hogy amikor a Psalmus Hungaricust vezénylem, akkor arról legyek meggyőződve, hogy az a világ legszebb darabja (és erről könnyű meggyőzni magam). Mikor a Csajkovszkij-szimfóniát vezénylem, akkor abban kell hinnem, hogy az a világ legcsodálatosabb zenéje. Ilyen remekműveknél ez könnyű, mert szívből születtek és szívhez szólnak. Nagyon őszinte darabok. A Galántai táncok inkább reprezentatív mű, showelemekkel teli.

16326634_207696643031431_573910775_o.jpg

  • Mi az, ami a negyedik szimfóniát kiemeli a Csajkovszkij-szimfóniák sorából? Mitől különleges?   
  • Csajkovszkij olyan zeneszerző, aki minden műfajban nagyot alkotott, az első számú opuszától a haláláig mindig is a dallamok dominálták munkásságát. Talán Chopint és Schubertet tudnám a zenetörténetből példának felhozni, akik szintén ennyire dallamcentrikus zeneszerzők, mint Csajkovszkij. Felismerhető egyfajta váltás, ami először a negyedik szimfóniánál tapasztalható az első háromhoz képest, és ami az utolsó három szimfóniára is jellemző. A csodálatos dallaminvencióhoz, kristálytiszta struktúrához rendkívül személyes, őszinte és tragikus hang párosul. A negyedik szimfónia komponálásától kezdve mindegyik darabjából kihallatszik hullámzó lelki állapota, amely előre vetíti a szerző végzetét. Szinte hihetetlen, hogy valaki ennyire bele tudta tenni saját, őszinte érzéseit egy zeneműbe, ez nagyon-nagyon ritka. A negyedik is életrajzi ihletésű szimfónia tehát, ami rögtön egy sorsmotívummal kezdődik. Maga Csajkovszkij mondta, hogy a sors elől nem lehet menekülni. Hiába vannak az embernek vágyai és álmai, ha a sors mást akar, eltipor mindent.

 

Az interjút készítette és lejegyezte: Hörömpöli Anna