Nemecz Andrea és Jean-Efflam Bavouzet [Fotó: Facebook]

Hogyan élték meg az elmúlt pár hónapot?

Jean-Efflam Bavouzet: Eddig úgy éltünk, mint azok a vándormadarak, akik kitartóan repülnek és kilométerek ezreit teszik meg évente. Most viszont, ahogy a járvány gyors puskagolyóként megsebesítette a szárnyainkat, mi is pihenőre kényszerültünk. Nem volt könnyű hozzászokni a helyzethez, hiszen az elmúlt 10 évben átlagosan 200-250 napot töltöttünk különböző országok és városok hoteleiben. Mindig úton voltunk a koncertjeim miatt.

Ezzel a változással pedig a teljes életformánk átalakult az elmúlt pár hónapban. Olyan dolgokat éltünk meg és vettünk észre, amelyeket eddig még soha. Mondok egy példát: a normandiai otthonunk kertjében az egyik virág – nagy örömünkre – három színben pompázik! Eddig mindig azt hittük, hogy fehér színű – sosem voltunk annyit a házban, hogy láthattuk volna a teljes színpaletta kibontakozását. Aztán amit még pozitívumként éltünk meg: kissé átalakult az időérzékelésünk. A kertben hétről hétre, hónapról hónapra láttuk a változásokat, ez is csodás volt! Persze közel sem olyan egyszerű hozzászokni ehhez a helyzethez, mint ahogy azt most elmesélem...

Nemecz Andrea: ... tényleg nem. Sokkal nehezebb volt arra átállni, hogy otthon kellett maradnunk, mint arra, mikor elkezdődött Jean-Efflam életében az az időszak, hogy megállás nélkül járja a világot. Az minden szempontból fantasztikus volt. A nehézségeket a folyamat elején rögtön megtanultuk, és onnantól kezdve azt, hogy állandóan valami újat láttunk és új helyeken jártunk, mind a ketten nagyon megszerettük. Hozzá is szoktunk ehhez a rendkívül ingergazdag élethez. Ezek után azt mondani, hogy az ember csak üljön otthon...

Ha már szóba hozták a kertet, megkérdezhetem, hogy mekkora?

N.A: Egy normál méretű, kellemes kis kertről van szó két-három hatalmas fával és benne a két épülettel: a fő házunkkal és egy kisebbel, ahol például a zongora is található. Ez mind nagyon szép, de amikor kötelező, hogy ott kell benne lenni... A lezárás idejét itt töltöttük, ami 6 hétig tartott. Azt a tényt, hogy az ember nem mozoghat, nehéz feldolgozni – hiába szép nézni, ahogy a Nap felkel, aztán lemegy.

J-E.B: Még hozzátenném, hogy ez a helyzet nem feltétlenül nekünk, a hosszú ideje utazó művészeknek a legnehezebb. Kellett változtatnunk az életmódunkon, igen, de a létfenntartás számunkra megoldott erre az időre. Ellentétben velünk sok-sok zenekari és szabadúszó zenész küzd a napi betevő falatért, ami embert próbáló és drámával teli állapot. A helyzet súlyosságát mutatja például az is (bocsássák meg, sosem szoktam politizálni), hogy Angliában a kultúráért felelős miniszter már figyelmeztette a zenei pályára készülő fiatalokat, hogy jól gondolják meg ezt a választást, és ha lehet, tervezzenek újra. Ha ez egy gazdaságért felelős miniszter szájából hangozna el, még valahol meg is lehetne érteni. De aki a kultúráért felel, annak kötelessége volna a kultúrát védeni és nem ellene tenni. Ez pedig elgondolkodtatja az embert, hogy valójában mi is most a helyzet? Mi az, amit nem mondanak el nekünk? De maradjunk most ennyiben. Várunk és reménykedünk. Pont emiatt még boldogabbak vagyunk, hogy eljöhettünk Magyarországra és a kedves budapesti közönségünknek játszhatunk!

Még egy kicsit visszatérve a karantén időszakára: mennyit gyakoroltak ezalatt az idő alatt?

J-E.B: Meg fognak lepődni – az első egy-két hét alatt boldog voltam, hogy semennyit nem foglalkoztam klasszikus zenével! Jazzt hallgattam, egészen pontosan mind az 53 felvételemet Miles Davistól. Játszottam a kis elektromos vonatommal, mialatt a feleségem sírt és panaszkodott... – fakad harsány nevetésre. Az idő nagy részében egyensúlyoztam a két tevékenység, a vonatozás és a vigasztalás között. De aztán...

N.A: ... ez a dolog megfordult, és Jean-Efflam volt az, aki „sírt” és én vigasztaltam – néznek egymásra mosolyogva, sokat mondóan.

J-E.B: De visszatérve, nagy szerencsém volt, hogy a felvételek nem álltak le. Aktív időszakon vagyok túl, sok-sok projektben vettem részt, idén 6 CD felvételem jelent meg, Beethoven összes zongoraversenye, Mozart zongoraversenyek és szóló lemezek. Ezek nagy része még tavaly, illetve idén év elején kerültek rögzítésre, 2020-ban két szólólemezt vettem fel. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez egy speciális és kivételezett helyzet, hiszen ehhez a munkafolyamathoz csak négy ember kell, így a járvány időszakában is tudtunk dolgozni. Zenekari kíséretes művekkel most nem tudtunk foglalkozni, de ez legyen a legkisebb baj.

Beavatnák a közönséget, hogy egy művészházasságban hogyan inspirálják egymást zeneileg?

J-E.B: Nagyon érdekes kérdés. Most Mozart egyik kétzongorás versenyművét fogjuk előadni a MÁV Szimfonikus Zenekarral. Amikor 37 éve először találkoztam Andreával, ő volt az, aki éppen Mozart zongoraversenyeinek felvételével foglalkozott, ha jól emlékszem, hat készült el végleges formában. Mivel ő itt tanult a budapesti Zeneakadémián majd Bécsben, volt egy sajátos jártassága a klasszikus stílus nyelvezetében. Mozart, Haydn és Beethoven zenei világa sokkal közelebb állt hozzá akkor, mint hozzám. Így nagyon sokat tanultam az ő elképzeléseiből és interpretációjából. Ez az ideális kapcsolat, mikor a két fél kölcsönösen tud egymás személyiségéből, munkásságából inspirálódni, és ezáltal fejleszteni tudja saját előadói stílusát.

Milyen gyakran játszanak együtt koncerten?

N.A: Nem olyan gyakran. Amikor Jean-Efflam karrierje elkezdett felfelé ívelni, akkor ilyen formában az enyém, legalábbis ami elindult belőle, a háttérbe került. Ez így szokott lenni. Ha megnézzük a zenész ismerőseinket, az az általános felállás, hogy van egy zenész feleség, aki nagyon erősen jelen van a háttérben és együtt dolgozik a férjével. Néha ez olyan, mintha egy ember a két fejével élne, elképesztő kooperációról van szó. Két karriert nem lehet egy házon belül ugyanúgy fenntartani, ugyanazon a hangszeren pedig végképp nem működik.

Mit kell tudnunk a most előadásra kerülő Mozart műről?

J-E.B: Bizonyos szempontból nagyon egyedi az, mikor két azonos szólóhangszerre íródik egy mű. Viszont nem lehetünk meglepve, mikor azt tapasztaljuk, hogy Mozart mennyire okosan használja ki az így adódó lehetőségeket. Olyan dolgokat ír le két zongorára, melyeket egyedül lehetetlen lenne eljátszani. Beszélhetünk a technikai képességekről – mondjuk tercskálákról, amelyeket két kézzel, főleg ilyen tempóban esélyünk sem lenne megszólaltatni. Nagyon érdekes tehát, ahogy hangban a két zongora egyesül, de az is, mikor szembe állítja a két hangszert, vagy épp egymással versenyezteti őket. Néha az egyik zongorista kíséri a másikat. Azt is érdekes megfigyelni, ahogy egy zenei ötlet átvándorol egyik hangszerről a másikra különböző módokon. Nagyon várjuk már, hogy színpadra léphessünk együtt – élményekkel és örömmel teli koncertet kívánunk mindenkinek!

Az interjút Hörömpöli Anna készítette