Farkas Róbert [Fotó: Gela Megrelidze] és Farkas Gábor [Fotó: Raffay Zsófi]
Ha a közönségünk elolvassa majd rövid életrajzaitokat a koncerthez készült összefoglalóban, sok hasonlatosságot fedezhet fel az életetekben. Kortársak vagytok, Ózdon születtetek, a tanulmányaitok is egyeznek jó ideig. Kicsit nézzünk a kulisszák mögé: jó viszony jellemezte a kapcsolatotokat a kezdetektől?
Farkas Róbert: 14 éves voltam, mikor bekerültem a miskolci Bartók Konziba. Gábor akkor már másodikos volt, és bizony, nagyon jó zongorista hírében állt. Mivel a konzi mellett egy kollégiumban is laktunk, így a hírnek ebben az esetben csak nagyon rövid utat kellett megtennie – mondja mosolyogva. Mindketten Papp Gábor osztályában tanultunk. A sok közös gyakorlás jut eszembe: többször is eljátszottam Gabinak azokat a darabokat, melyeket épp tanultam. Czerny, Scarlatti, Brahms... Kezdetektől fogva jó baráti kapcsolatban voltunk, és ez szerencsére azóta is megmaradt.
Melyik volt számotokra az a pillanat, mikor végleg eldöntöttétek: zenei pályát választotok? Volt-e egyáltalán más irány, ami felé kacsintgattatok?
Farkas Gábor: Részemről nem volt kérdés az, hogy zongorista szeretnék lenni. Gyerekkorom óta ezt szerettem volna csinálni. Utazni, koncertezni, bejárni az egész világot, nagyszerű remekműveket tanulni és játszani. Nem emlékszem rá, hogy valaha is más pályát szerettem volna választani.
Farkas Róbert: Engem az irodalom érdekelt, de mégsem annyira, hogy ne a zenét választottam volna hivatásomnak.
A közös múltból következhet, hogy sokszor álltatok színpadra együtt az idők során. Ez valóban így volt?
Farkas Gábor: A közös múltból valóban következhetne az, hogy léptünk már együtt színpadra, de ezidáig ez mégsem valósult meg. Ez lesz az első fellépésünk, amit már régóta tervezgettünk. Örülök, hogy a Zeneakadémia Nagytermében valósulhat meg ez a zenei találkozás, és mindezt ezzel a csodálatos Bach versenyművel koronázhatjuk meg.
Hogyan birkózik meg egy teltházhoz szokott művész az üres Nagyteremmel a Zeneakadémián? Mi tud plusz töltetet adni a produkcióhoz ebben a helyzetben?
Farkas Róbert: Nekem eddig két közönség nélküli koncertem volt. Furcsa, hogy nem lehet érezni a nézők figyelmét, és hogy egy mű vége után elmarad a lelkesedésük hangja, a taps. De fontosnak tartom, hogy még intenzívebben zenéljünk, és a mikrofonok, valamint a kamerák jelenléte is erre ösztökél.
Farkas Gábor: Üres teremben játszani nem tartozik a leghálásabb feladatok közé. A közönség jelenléte és reakciója ugyanúgy aktív része egy koncertnek és egy produkciónak. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a zene, az együttmuzsikálás által inspirálva leszünk, és ilyen körülmények között is jó energiák születhetnek meg a koncertteremben. Nyilvánvaló, hogy hiányozni fog a közönség visszajelzése, talán még a taps is, ami az ünneplés része. Mert akárhogyan is nézzük, minden koncert ünnep is egyben, tisztelettel adózunk azoknak a mestereknek, akik csodálatos zenéket komponáltak.
Gábor – összefoglalnád röviden, hogy milyen kötődésed van a Bach-zongoraversenyhez?
Farkas Gábor: Bach zongoraversenyei közül talán ez az a mű, amelyet a zongoristák a leggyakrabban tűznek műsorra a d-moll zongoraverseny mellett. Az f-moll versenyművet a Zeneakadémia első évei alatt tanultam meg, és játszottam el először a Győri Szimfonikus Zenekarral, ha jól emlékszem, Medveczky Ádám vezényletével. Utoljára Weimarban adtam elő, a Weimari Staatskapelle-vel, Olli Mustonen vezényletével a Thüringiai Bach Fesztiválon, ami pár évvel ezelőtt volt.
Érzed-e azt, hogy a pályafutásod során eltelt idő alatt megváltozott az, ahogyan Bach művei felé fordulsz?
Bach számomra a legnagyobb valaha élt zeneszerző, minél jobban telnek az évek, annál közelebb érzem magamhoz a műveit. A jövőben szólókoncertjeimen is szeretnék egyre több Bach-művet műsorra tűzni.
Az interjút Hörömpöli Anna készítette
