Káli Gáborral, ma esti hangversenyünk karmesterével a zenei munka különleges aspektusáról beszélgettünk. Mi zajlik egy karmester fejében? Hogyan reagál bizonyos szituációkra, milyen nehézségeket támaszt elé egy próbafolyamat emberileg és érzelmileg? Nézzünk be együtt a kulisszák mögé!

Káli Gábor [Fotó: Johanna Link]

Hogyan zajlott a próbafolyamat a MÁV Szimfonikus Zenekarral? 

Teljesen relatív, hogy mit nevezünk jónak – hogy mennyit haladtunk, vagy hogy milyen volt a hangulat. Azt gondolom, hogy együtt megint előre haladtunk. A hangulatot pedig általában nehéz megítélni, mert az ember saját hangulata nagyban befolyásol(hat)ja azt. Ha éppen fáradtabb vagyok, akkor valamiért úgy érzem, hogy a zenészek is azok. Ez a karmesteri szakma egyik legérdekesebb része: hogyan lehet felismerni a körülményekben, az emberi reakciók és interakciók hálójában azt, ami „valójában” történik. Előfordul, hogy valamilyen hiba megismétlődik, és ez a helyzet másképp csapódik le nálam, mint náluk. Az a fontos, hogy az ember ne adja meg magát egy negatívabb pillanatnak – ki lehet fejleszteni, meg lehet tanulni ezt a képességet. Tudatában kell lenni annak, hogy mi történik. És azzal is, hogy velem, bennem mi játszódik le bizonyos helyzetekben.

Mennyire tartod magadat jó emberismerőnek?

Annak tartom magamat. Eléggé érzékeny típus vagyok, ha valami előfordulhat, az inkább pont az, hogy túl érzékeny is. A jelzésekre jobban odafigyelek, mint egy ezekre kevésbé fogékony ember. Talán ezért is gondoltam már a pályám kezdetén, hogy meg kell tanulnom, hogyan kell túllépni a problémákon, hogy azok ne húzzák le a kedvemet, a motivációmat. Ha az ember dolgozik magán és gondolkodik, képes rá, hogy tegyen ez ügyben. 

Ha belefutsz egy nehezebb szituációba, van valami, amire tudatosan gondolsz, hogy túlemelkedj azon?

Vannak szituációk, amelyeket meg lehet tanulni, és ezekre lehet sablonokkal reagálni, ha az ember felismeri a problémát. A megoldás a személyiségtől függ. A megfelelő ponton olyat és úgy kell mondani, ami megoldja a helyzetet.

Sablonok alatt zenei helyzetekre gondolsz?

Nem! Kizárólag pszichológiai és érzelmi dolgokra. Különleges a mi szakmánk. Nem nagyon találunk más olyan munkahelyet vagy munkakört, ahol az emberek összejönnek, és amíg együtt „játszanak”, nincsenek problémáik egymással. Nem lehet problémájuk, hiszen egy cél, egy nagy közös produktum érdekében cselekszenek. Persze lehet, hogy mikor lemennek a színpadról a koncert szünetében, akkor megint egyénként viselkednek, és esetlegesen felbukkanhatnak a személyes problémák, ellentétek. De amíg a koncerten játszanak és a színpadon vannak, ennek a helyzetnek belülről fakadóan meg kell szűnnie. Ezek a pillanatok kiválóan mutatják meg azt, hogy az emberek képesek csoportban egymásért, egymással közösen működni.

Te hogyan éled meg karmesterként, a zenekar előtt állva a nehezebb pillanatokat?

Ha a zenésznek elmegy a figyelme, az kifejezetten zavaró számomra. Viszont az a dolgom, hogy úgy próbáljak és úgy kommunikáljak, hogy a figyelmüket megőrizzem, fókuszban tartsam. Mivel ezt meg tudtam fogalmazni, az azt jelenti, hogy tisztában vagyok azzal, hogy ilyen történik. Velem is, az én próbáimon is. Meg kell találnom, hogy milyen próbatechnikával lehet a legjobban dolgozni bizonyos társaságokkal – ez külön művészete a szakmának. Kifejezetten sokat foglalkozom ezzel a kérdéssel. Karmesternek lenni kicsit olyan, mintha szónokként beszédet mondanál: van a retorika, a viselkedés, nem csak a zene és az ahhoz köthető szakmai elemek. Valahol ez színjátszás is, egy jó indulatú manipuláció, aminek a mesterévé kell válni.

Térjünk rá a koncert műsorára, annak is a legkevésbé ismert darabjára – hogyan mutatnád be a közönségnek Scriabin fisz-moll zongoraversenyét?

Fantáziajellegű darab, nagyon szabad és emiatt nagyon változékony. Végleteket, elképesztő kitöréseket találunk benne – ugyan ezek sokszor csupán négy ütemen keresztül tartanak. Vannak olyan szakaszok is, amikor a zongora egy Chopin-szerű mazurkát vagy valcert játszik szólóban, a zenekar pedig „csak” színt ad a képhez. Hihetetlen palettát jár be relatíve rövid idő alatt. Gyönyörű témák és fantasztikus árnyalatok figyelhetők meg benne, a zongorista elé pedig elképesztő technikai nehézségeket állít. Scriabin jelentősebb zeneszerző annál, mint amennyit Magyarországon játsszák a műveit. Olyan darabok ezek, amelyeket szeretnék megismertetni a közönséggel – a szólistánk, Szabó Marcell nevében is nyugodtan mondhatom, hiszen együtt találtuk meg ezt a zongoraversenyt. Fontos, hogy az emberek hallhassák ezt és a későbbiekben más műveit is. Mivel a darabot most egy rendkívül népszerű programba ágyaztuk, így még könnyebb lesz a vele való megismerkedés. Örülök neki, hogy az együttes törzsközönségén túl a MÁV Szimfonikus Zenekar és a ZeneMűvek közös programja, a Koncert Plusz keretein belül a 20-30 éves generáció is ellátogat majd a koncertre, és együtt élvezhetjük a zeneirodalom gyöngyszemeit!

/az interjút Hörömpöli Anna készítette/