Thomas Kornél [Fotó: Raffay Zsófi]

Hogyan s mivel telt az elmúlt fél éved?

Március elején mondhattam utoljára azt, hogy „nagyon sűrű a programom”. Tényleg volt feladatom elég – asszisztálás itt, a MÁV Szimfonikus Zenekarnál, az Operában és Szombathelyen. Zajlott a koncertélet, aztán egyszer csak jött a hirtelen megállás. Az első két hetemet pihenéssel töltöttem, utána pedig elkezdtem komponálni. A feleségem – aki egyébként klarinétművész – már évek óta azt kívánta tőlem, hogy írjak neki egy darabot szóló klarinétra. Anno én zeneszerzés szakon kezdtem tanulni a Szent István Konziban, de mivel az érdeklődésem idővel a karmesterség felé fordult, a zeneszerzés sajnálatos módon háttérbe szorult az életemben. A feleségem Amerikában él – a helyzet miatt áprilisban kimentem hozzá és ott töltöttem 4 hónapot. Az egész időszak alatt komponáltam – a klarinétdarab volt az első, amivel foglalkoztam, azután pedig belekezdtem más művek megírásába is. Megígértem saját magamnak, hogy sosem fogom abbahagyni a zeneszerzést.

Zenekari művekkel is foglalkoztál?

Írnék én nagyobb apparátusra is, de most leginkább kamarában gondolkozom. Ez az egyszerűbb, ezt tudják eljátszani az emberek ebben a nehezített helyzetben is.

Van már konkrét terv valamelyik kompozíciód előadására?

Igen! A feleségemnek két darabot írtam, az egyiket most tanulja és majd novemberben adja elő online közvetítéssel, az ő egyetemén keresztül, ahol professzorként dolgozik. A másik darabra pedig tavasszal kerül majd sor. Írtam még egy érdekesebb művet Farkas Izsáknak, ami egy pop és klasszikus zene közti „valami” lett, elektronikával dúsítva. Ennek is tervben van az előadása.

Gratulálok mindezekhez, és jó hallani, hogy ennyire motivált és fókuszált tudtál maradni a nehéz helyzet ellenére is! Mikor tértél vissza Magyarországra?

Augusztus közepén indultak újra a karmesteri koncertek. Azóta itthon vagyok, már jó három hónapja.

Hogyan alakulnak az itthoni elfoglaltságaid?

Október elején a Savaria Szimfonikus Zenekart vezényelhettem egy remekül sikerült koncerten. Szombathelyen dolgoztam mint asszisztens karmester három évig, ennek az időszaknak augusztus végén lett vége. Jelenleg vezető karmesteri jelöltként működöm együtt velük négy másik kiválasztott karmesterrel egyetemben, két szezonon keresztül. Most pedig a MÁV Szimfonikus Zenekarral jön a következő hangversenyem. A munka sűrűsége kisebb, mint az „átlagos” időkben, de szerintem ezzel minden zenész és karmester így van. Ezt a koncertet egy nagyobb szünet követi, novemberben pihenek. Aztán decemberben újra elkezdődik a pörgés, ha a vírus nem mondja azt, hogy mégsem. Tavasszal sűrűsödik be a menetrend, megyek a Nemzeti Filharmonikusokhoz, az Operához és Győrbe is. Most egy hónapra megint Amerikába utazom, mert nincsen sok értelme, hogy feladatok nélkül maradjak. A beugrási lehetőségektől persze így elesik az ember, de „néha” a család ennél fontosabb – mondja mosolyogva. Kell a balansz a két állapot és helyszín között, és ezt muszáj tudatosan megteremteni.

Hogy állsz a vezető karmesteri „ígérethez” a Savariánál?

Ez egy lehetőség. Mikor valaki fiatal, akkor még kissé naiv és azt hiszi, hogy mindent el tud érni. De ahogy az ember tapasztalatot szerez és ahogy az élet megy tovább, rájön, hogy minden lehetőséget el kell vállalni, amit csak lehet. Ez pedig számomra egy fantasztikus lehetőség. Nagyon szeretek ott dolgozni mind a zenekarral, mind a vezetőséggel. Kizárólag pozitív dolgokat tudok mondani róluk, boldogan vagyok velük „csak” vendég, de akár mint vezető karmester is.

Az ember a vendégkarmesteri lehetőségeket is szereti gyűjteni, hiszen ezekkel az élményekkel a saját zenei világát gazdagítja és tapasztalatait gyarapítja. Bizonyos budapesti zenekarokkal is nagy élmény volt dolgoznom az elmúlt időkben. Szeretem, mikor egy társaság hajlandó rugalmasan kipróbálni az újat, még akkor is, ha az új nem mindig jelent „jót”. De lehet más. A kísérletezéssel, próbálgatással tudunk valami újat adni egymásnak. Az a fontos, hogy az ember olyan kémiát találjon a zenekarral, ahol közös a munka, kétoldalú a kommunikáció és mindkét fél hajlandó olyat csinálni, amit máskor esetleg nem szokott. Hajlandó kilépni a komfortzónából.

A mostani, MÁV Szimfonikus Zenekarral közös hangversenyedről kérdezlek még – mesélj egy kicsit a koncert ívéről!

Ott kezdem, hogy lett volna az együttessel egy teljesen más koncertem, ami a vírus miatt sajnos elmaradt. Lendvai György nagyon kedvesen meghívott egy másik sorozatra, a felkérést pedig lelkesen elvállaltam. Először úgy kaptam kézhez a műsort, hogy a szólisták része már meg volt tervezve, hozták a saját darabjaikat – a Tartinit, a Massenet-t, egy Bruchot és egy Rossinit.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy hogyan hozhatom az egész műsort egy tető alá. Az első dolog, amiben megláttam a közös ívet, hogy ezek mind olyan darabok (a Massenet-n kívül), amik kevésbé játszottak. Nem annyira ismertek, de mégis kincsek a zenei világban. Én is elkezdtem hát ilyen „kincseken” törni a fejem, amik vonószenekarra íródtak, de nem a legismertebbek, legnépszerűbbek. Arra jutottam, hogy angol zenét Magyarországon nem sűrűn adnak elő – van játszva, de nem annyira, mint mondjuk a német repertoár. Így jött a képbe Holst és Britten. A tőlük választott művek, mint egy szendvicsben a két fél zsemle fogja összetartani a koncertet – belül a szép szólódarabokat csodálhatjuk majd, kívül pedig a vonószenekari műveket.

Az interjút Hörömpöli Anna készítette