Takács-Nagy Gábor így jellemezte a MÁV Szimfonikus Zenekarral való közös felkészülési folyamatot. Már nagy lendülettel készülünk a szeptember 16-i koncertre, amely a Festetics Palotában kap helyszínt. Szólistáink a kiváló hegedűs apa-fia páros, Stuller Gyula és Stuller Barnabás lesznek. A karmestert a műsorról és a próbafolyamatról kérdeztük.
Takács-Nagy Gábor [Fotó: Felvégi Andrea]
Kezdjük a koncert műsorával – milyen koncepció szerint választották ki a darabokat?
A koncertünk műsorát meghatározza, hogy Varga Tibor 100. születésnapja tiszteletére rendezzük. Varga, a nagy magyar hegedűs imádta Bachot és Mozartot. Óriási tisztelettel és szeretettel beszélt Weiner Leóról, aki kamarazene-tanára volt. E kapocs miatt választottuk a hangversenyen felcsendülő művek közé a Pastorale, Fantázia és Fúga című gyönyörű darabját. Az estét pedig egy Bach-Weiner átirattal, az Andantéval indítjuk. Ahogy kivettem Varga Tibor szavaiból, Weiner egy csodálatosan tiszta, már-már naiv ember volt (a szó jó értelmében), aki teljes elvarázsoltsággal élt a zenében és a zenélésben, valamint a zenetanításban. Az ő darabjában, de a Bach-átiratban is szeretet, melegség és egyfajta bizalom, barátság tükröződik. A legnagyobb szerzők minden hangjában emberi melegség van, végigjárják a karakterek összes lépcsőfokát. A Bach Andantét próba közben megmutattam a zenészeknek a telefonomról néhány előadásban – Menuhin, Szigeti, Enescu, Casals. Kicsit visszatekintettünk a régi világ felé, ahol a szellemiség, a beszédesség és a kottakép mögötti spirituális tartalom sugárzása volt a lényeg.
A mai napot (kedd) szólampróbákkal töltötték, minden szólammal külön foglalkozott. Mit vár ezektől az alkalmaktól?
Ilyenkor azon dolgozunk, hogy hogyan csengjen össze egy-egy szólam önmagával. Én is sokat tanulok közben, hiszen ez míves céhmunka. A karmester – jelen esetben én – a személyiségén, a lelkén keresztül próbálja visszaadni azt, amit érez a hangok és a harmóniák mögött. Az egész zenélés nem más, mint játékeszközök keresése, azonosítása és megvalósítása. Persze közben mindenki őrizze meg a saját személyiségét, csak tegye rá a csapatszellemre. Azt a példát mondtam nekik, hogy a profi golfozóknál van egy caddie nevű ember, aki viszi a pályán a sok ütőt. Aszerint veszi elő a megfelelő eszközt a tarsolyból, hogy milyen a terep és milyen távolságra kell ütni a labdát. Akkor lesz egységes a játék, ha együtt érezzük a zenei folyamatokat, a pulzációt. Nagyon szeretem ezt a fajta munkát, hiszen kvartetteztem húsz évig. Ha szívvel-lélekkel való munkával azonosítjuk a játékmódokat, fantasztikus magasra lehet feljutni, és még élvezetes is az odáig vezető út. A mi célunk itt maga a zenélés, hogy inspiráljuk és segítsük egymást. Ilyenkor remek, belső pozitív erők röpítik a spirituális sugárzást. Szerencsére a zenészek nyitottak erre a munkára. Rájöttem, hogy sokkal többet ér, ha előveszem a hangszert próbán és hegedülök. Színpadra már nem tudnék kiállni, de 3-4 ütemig még nagyon jó vagyok – mondja nevetve. Meg tudom mutatni, amire gondolok: a vonó melyik helyén, egyáltalán mekkora vonóval, mennyi szőrrel kellene játszani valamit. És nem vonásokat kell játszani, hanem gesztusokat. A magas szintű zenélés során mindenkiben magában történik a zene, és a vonás csak annak a kivetülése, hogy mi történik az izmokban.
Milyen élményei vannak a szólistákkal?
A szólisták gyönyörűen játszanak. Stuller Gyuszi barátom, aki együtt járt velem Halász tanár úrhoz (Halász Ferenc) a Zeneakadémiára négy évvel fiatalabb nálam, és nagyszerű ember. Belülről, a lelkéből jönnek a hangok, és minden hangja az ember szívébe megy. Őt is Svájcba vitte a sors, a lausanne-i kamarazenekar koncertmestere lett, és tanít, fantasztikusan keresett tanár Svájcban. A fiával, Barnabással játszanak most, aki ugyancsak ezen a módon játszik. A gyökereink ugyanazok, így nekünk nem nagyon kell megbeszélni próba közben, hogy ez vagy az történjen. Mindenki nagy élményben részesül majd, aki eljön meghallgatni a koncertet. De nekünk, játékosoknak is nagy élmény lesz.
/az interjút Hörömpöli Anna készítette/
