Christoph Campestrini [Fotó: Werner Kmetitsch]

Hogyan töltötte az ünnepeket és a szilvesztert?

Bécsben, otthon a családommal. Szép és csendes időszak volt.

Vannak újévi fogadalmai?

Igyekszem nem ellógni a napi kocogásaimat, és megpróbálok jól, de egészségesen táplálkozni. Nem tudom, hányszor fogadtam már meg ugyanezeket – mondja mosolyogva.

A tavalyi évnek megvoltak a maga nehézségei. Mire fókuszált, mivel töltötte az idejét?

2020 rendkívüli élményeket kínált számomra – többek között egy csodálatos újraegyesülést a MÁV Szimfonikus Zenekarral és Maxim Vengerovval még februárban. Sokat gondolkoztam mind a művészetekről, mind általánosságban az élet kérdéseiről. Számos olyan tevékenységet folytattam, melyeket nem várnánk egy karmestertől: zongorán koncerteztem; Rainer Maria Rilke költészete alapján dalciklust komponáltam; Ausztriában országos tévéműsort készítettem, amely bemutatta az opera műfaját gyerekeknek és fiatal felnőtteknek. Arra is felhasználtam ezt az időszakot, hogy egyéb, nem zenei projektekkel foglalkozzam. Elolvastam például Marcel Proust, az „À la recherche du temps perdu” („Az eltűnt idő nyomában”) című regényfolyamát – 4400 oldal, 7 regény –, ami fantasztikus élmény volt.

Milyen szakmai céljai vannak 2021-re?

Az év elejére több koncertet és operaprodukciót terveztünk, de ezek sajnos lemondásra kerültek. Hiszem, hogy már nem kell sokat várakozni – szép lassan újra elindulnak majd az előadások, és végre folytatódhat a koncertélet. Különösen várom Verdi „A végzet hatalma” című új produkcióját a bécsi Operafesztiválomon (Oper Klosterneuburg), valamint 2 bővített kínai turnét, és az Egyesült Államokban tartott hangversenyeket.

Mi a véleménye az utazásról ebben a helyzetben?

Az utazás a karmester életének elengedhetetlen része. Tehát az, hogy hosszabb ideig nem tudtam utazni, lehetőséget kínált mélyebb betekintésre a közvetlen környezetembe és kultúrámba. Próbáltam elfogadni a helyzetet és azonosulni a „csodálatos elszigeteltség” gondolatával, hogy más módon növekedjek, mint a korábbi időszakokban.

Mondana pár gondolatot a most előadásra kerülő Mahler-szimfóniáról?

Mahler VI. szimfóniája számomra az egyik legkiemelkedőbb mű a klasszikus repertoárban. Hossza meghaladja a 80 percet, és tükrözi általában a „conditio humana”-t, azaz az emberi természetet, valamint Mahler életét is. A vírushelyzet miatti korlátozások lehetetlenné teszik, hogy a teljes nagyzenekari verziót adjuk elő. Így Klaus Simon átiratát játsszuk, amely kisebb létszámú zenekart igényel. Néhány további hangszeres változtatással én is éltem.

Ez a szimfónia – a megszokottak mellett – számos szokatlan hangszert szólaltat meg: többek között különböző, állatok terelésekor használt harangokat, kalapácsot, ostort és templomi harangokat is. Harmonika is került az átiratba, a szólama Mahler zenéjének alpesi hegyi hangulatát hivatott közvetíteni. Az egész mű különleges érzelmi élményt nyújt mind a zenészek, mind a közönség számára. Készüljenek fel néhány új és különösen igéző, csodás hangra!

Az interjút Hörömpöli Anna készítette.