Hamar Zsolt a MÁV Szimfonikus Zenekarral indította karrierjét: 21 évvel ezelőtt, a diplomakoncertjén vezényelte először nagyközönség előtt a zenekart. Jó másfél évtized óta most először adódott olyan alkalom, amikor újra sor kerülhetett a közös munkára. Vendégkarmesterünk az 2016. október 7-i koncert előzményeiről, a darabválasztásról és annak tanulságairól mesélt munkatársunknak.   

• 1995 májusában a diplomakoncertjén vezényelte a MÁV Szimfonikus Zenekart. Egy héttel később részt vett azon a bizonyos karmesterversenyen, ami elindította a zenei karrierjét. Ha jól tudom, néhány évig még több alkalommal is adtak közös koncertet a zenekarral. Mikor dolgoztak utoljára együtt? 
  

• Pontosan nem tudom megmondani, legalább olyan 15-16 éve lehetett… Nagyon örültem, hogy most ennyi év után ismét felkérést kaptam Lendvai Györgytől. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy többször is hívtak már, csak korábban sosem tudtam elvállalni a feladatot. Most szerencsére másképp alakult.

• A műsort Ön választotta?

• Ez ilyenkor általában úgy zajlik, hogy programjavaslatokat kérnek tőlem, majd elkezdődik egy diskurzus, aminek a végén kialakul a közös nevező. Szerintem nagyon jó programot sikerült összeállítanunk, aminek a Dohnányi szimfónia volt a súlypontja. Ez egy nem túl gyakran játszott műve – egyébként összesen csak két szimfóniát írt. Úgy gondolom, hogy Dohnányi Ernő több figyelmet és megbecsülést érdemelne a magyar zenekultúrában. Egészen különleges művész volt, igazi géniusz. A zeneszerzésben a technikai tudást tekintve egyedülálló, amit ő alkotott. Tényleg csak a legnagyobbakkal említhető egy lapon, Bachhal, Haydnnal, Mozarttal, Mendelssohnnal, Richard Strauss-szal. És ha már Richard Strausst említem, nagyon sok a párhuzam kettejük életében. A zenéjük és az életpályájuk is több ponton kapcsolódik egymáshoz. Nem csak azért, mert mindketten megszenvedték azt, hogy egy szörnyű világégés (a második világháború) kettétörte az életüket. Hanem azért is, mert utána mindkettejüket megvádolták háborús bűnökkel. Később már egyikük sem lett ugyanolyan, mint azelőtt volt. Németországban élő és dolgozó karmesterként tudom, hogy a német zenekultúra aktívan igyekezett Strausst „a helyére tenni”, azaz elismertetni a munkásságát. Dohnányival kapcsolatban nekünk is ez a dolgunk. Sokkal többet kellene játszani a műveit. Fantasztikus operákat, oratórikus műveket is írt, amiket csak néha szoktunk elővenni, nem váltak törzsrepertoárrá. Ahogyan ez a szimfónia sem, pedig valódi remekmű. A koncert a romantika bűvkörében jött létre. Vidovszky László „Romantikus olvasmányok” c. opusza nem új, de nagyon szép és érdekes mű. Arra a rendkívül egyszerű effektusra épül, amit mindannyian átéltünk már: amikor egy dallam bekúszik, a fülünkbe, sőt, a lelkünkbe is, és nem tudunk megszabadulni tőle. Vidovszky egy Rimszkij-Korszakov dallamot hallott, ami nem hagyta békén. Ezért átformálta a saját ízlése szerint, ebből lett ennek az opusznak a két szélső tétele. A középső pedig egy Grieg és egy Dvořák dallam kergetőzése. A Bruch hegedűversenyt pedig azt hiszem, nem kell bemutatnom.
  
  

• Milyen volt a közös munka a zenekarral, hogy zajlottak a mindennapok, a próbák?

• Fantasztikus volt ez az időszak, ők egy aranyos társaság, nagyon jó muzsikusok. Tényleg örömmel jöttem hozzájuk, ugyanakkor kötelességemnek éreztem, hogy segítsek nekik: nagyon nehéz úgy próbálni, hogy nem tudják, áprilistól hol fognak dolgozni. A MÁV Szimfonikusok nemcsak a hazai zenei életnek, hanem a teljes kulturális életnek is fontos szereplője, több évtizedes munkásságuk jelentős értéket képvisel. Talán ezzel a koncerttel is tudtunk valamit tenni azért, hogy az együttes életben maradjon.

• Össze tudná hasonlítani az itthoni és a külföldi munkát?

• Nagyon sok éve nem tudtam időt szakítani arra, hogy itthon dolgozzak, ezt megelégeltem és kicsit átalakítottam az életemet. Így ebben az évadban többet jöhetek haza, ami már nagyon hiányzott. Ez a mostani koncert az első állomás, ezért általánosító összehasonlításokat még nem mernék tenni. Egyébként más idehaza. Nagyon sok szempontból jobb, ugyanakkor volna mit tanulnunk például a németektől.

• Mire gondol pontosan?

• Németországban sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek az előkészítésre, a felkészülésre. Egy zenekari zenész számára elképzelhetetlen lenne, hogy úgy üljön be az első próbára, hogy nem tudja tökéletesen lejátszani a szólamát. Azt gondolják, hogy a próba nem arra való, hogy megtanuljuk a hangokat, hanem arra, hogy együtt kezdjünk el gondolkodni a hangokról. De az is igaz, hogy nálunk jóval nagyobb a zenei szabadság, és a muzsikusaink gyorsabban reagálnak a különböző impulzusokra. Ha nagyon egyszerűen akarom mondani, sokan közülük önállóbbak és tehetségesebbek, mint jónéhány külföldi zenésztársuk.

Lejegyezte: Hörömpöli Anna