Az alábbiakban két, Somodari Péterrel és Onczay Zoltánnal készített interjút olvashatnak, akiket a február 7-i közös koncertjükről kérdezte Hörömpöli Anna.

Somodari Péter interjúja

Mi alapján választottad ki a koncert műsorszámait?

A gyerekkori szimpátia gyorsan barátsággá alakult a konzervatóriumi éveink alatt Onczay Zolival, akivel azóta is nagyon jó viszonyban vagyunk. Így jött a kettősverseny ötlete, hiszen talán a konziban játszottunk utoljára együtt.

A C. Ph. E. Bach versenyművek igen ritkán játszott darabok, amelyek csellista szemmel komoly technikai kihívásokkal tarkítottak. Egykori tanárom, Perényi Miklós inspirált a mű színpadra vitelére, remélhetőleg a patinás Festetics terem hangulatát is bearanyozzuk vele!

A program második felében Mozart g-moll szimfóniáját (K.183) fogom vezényelni – pont a Salzburgban évente megrendezett Mozart-hétről érkeztem Budapestre. A Beethoven-év alkalmából pedig nem maradhat el a menüből a Kontratáncok című mű, amelyből a Bécsi Filharmonikusok Újévi koncertjén is elhangzottak részletek.

A honlapon olvasható koncertajánló gordonkaművészként mutat be. Honnan jön számodra a vezénylés? Mi hozzá az inspirációd?

A vezénylés régi vágyam volt. Tanár híján sokáig nem tudtam valóra váltani, egészen addig, míg sok próbálkozás és drága, sehová sem vezető magánórák után Bogányi Tibor „kezelésbe vett”. Tibor – akit világhírű karmesterként senkinek nem kell bemutatni – a mai napig koncertező szólistaként kezeli a csellót. Valószínűleg ez volt az egyik oka annak, amiért a dirigálás lényegét olyan tökéletesen meg tudta világítani számomra, hogy számtalan koncertfelkérés követte az órákat. Nagyon boldog vagyok, hogy ezúttal a MÁV Szimfonikus Zenekar zenészeivel dolgozhatom együtt, igazán figyelmes, fantasztikus partnerek!

A professzionális „hangszeres művész-oldalad” hogyan jelenik meg a karmesteri tevékenységed során?

Sosem felejtem el, Bernard Haitink mondta egyszer nekem egy luzerni találkozásunk alkalmával: „A karmesterség nem szakma, hanem állapot.” Szerencsés helyzetben vagyok, mivel a rengeteg zenekari munka következményeképp folyamatosan továbbképzésen vagyok a legnagyobb mesterek által, őket közelről figyelve. Hiszek abban, hogy a perspektíva ezen fajtájának szélesítése kihatással van a hangszeres játékra is, amelyet minden zenész kollégámnak csak ajánlani tudok!

Onczay Zoltán interjúja

Vivaldi két gordonkára írt g-moll versenyművét adod elő Somodari Péterrel és a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeivel február 7-én. Dolgoztál már együtt valaha a szólistatársaddal?

Baráti kapcsolatom Péterrel a régmúltba nyúlik vissza. Ugyan nem egy tanárhoz, de egy konziba, a Bartókba jártunk mindketten, innen az ismeretség. Az országos Friss Antal gordonkaversenyen osztott első helyezést kaptunk. Az élet ezután még többször összehozott minket, de azt hiszem, a tanulmányaink befejezése óta nem muzsikáltuk együtt. Emiatt igazán nagy öröm és büszkeség, hogy együtt játszhatjuk Vivaldi kettősversenyét a gyönyörű Festetics Palotában.

Mit képvisel ez a mű az életedben?

Ezt a darabot mindig nagyon jó játszani, hiszen az ember számíthat a partnerére – jelen esetben én Péterre –, aki kiváló lehetőségeket biztosít. A mű nagyon fekszik csellóra, hangszerszerű. Intenzív, de viszonylag rövid. Számomra az a különlegessége, hogy először édesapámmal játszottam tizenéves koromban. Ezt fontos mérföldkőnek tartom.

Ebből következik az, hogy technikailag nem olyan nehéz a versenymű?

Nem kell alábecsülni. Ez nem egy exponáltan „szólista mű”, a zenekar is nagy szerepet kap. Tele van kisebb, de annál kellemetlenebb technikai feladatokkal, úgy, mint minden barokk zene. Ezeket magával a zenéléssel, vagy a dinamikákkal lehet áthidalni. Gyakorlatilag mindegy, hogy ki játssza az első és a második csellószólamot, hiszen a kettő nagyon hasonló egymáshoz. Gyakran terceléssel egészítik ki egymást, amit tisztán, egységesen megvalósítani nem kis feladat. 

A szólista lét mennyire része az életednek?

Folyamatosan jelen van, azt mondanám. Éppen most mentem volna egy kínai koncertturnéra szólóban, de ez sajnos elmarad az egészségügyi kockázat miatt. Sajnálom, mert nemcsak koncertekről lett volna szó, hanem tanításról is. De nem panaszkodom, el vagyok látva feladatokkal. Mindenféle projektjeim (kamara és szóló) lesznek a közeljövőben. A zenekarban most „csak” félállásban vagyok, a másik fél alatt tudok koncentrálni azokra a jövőbeni feladatokra, amiket említettem. Tervezek felvenni szólóműveket, leginkább a kortárs magyar csellórepertoárból – ez is benne van tavaszig a programomban. Ami különleges lesz: májusban megyek tanítani Amerikába és Kanadába.

Szólamvezetőként milyen érzés kiülni szólistaként a munkatársaid elé?

Jó! Én nagyon jól érzem magamat a MÁV Szimfonikus Zenekarnál. Édesanyám is zenekari tag volt, úgyhogy azt mondhatom, hogy otthonosan mozgok itt. Nagyon szeretem a szólamomat, örülök, hogy velük játszom. Éppen az első próbán vagyunk túl, izgatottan pozitív állapotban játszottam. Bizalmat ad az, hogy mikor odanézek a zenekarra, ismerős arcokat látok.  És tudom, hogy ki milyen, miért néz vagy viselkedik úgy, ahogy, és hogy éppen milyen helyzetben van. Csúnyán sosem nem nézünk egymásra – mondja mosolyogva. A csellószólam nagyon összetart. Jó érzéssel állok előttük és a koncert elébe is!