Székely Szabolcs [Fotó: Mihaela Chintoiu]
ELSŐ FEJEZET – PROLÓGUS
Olvasók! Sziasztok. Az van, hogy aggódom.
Hogyan kezdjem el, és hogyan folytatódjon?
Hisz a mesemondás szabálya köztudott:
izginek kell lenni – szóval, most izgulok.
Elég érdekes lesz, amit elmesélek?
Én tudom, hogy az lesz, mert az lesz, de tényleg,
na, de meggyőzlek-e erről? – ez a vágyam –
rögtön, itt, a versem nyolcadik sorában.
Annyi minden csábít e percben is! Most már
te is, jó olvasóm, talán Facebookoznál,
hírfolyamot görgetsz, csekkolod az Instát,
olvasnál tovább, de…. mást olvasnál inkább.
Jaj, mindenki szétszórt! Jaj, mindenki kapkod!
Száz programot futtat egyszerre a laptop,
Zenét is úgy kezdesz hallgatni, hogy három
album között váltogatsz a Spotify-on.
Dolgozol? Halogatsz. Szorongani kezdesz,
bosszant, hogy előre tudtad már, hogy ez lesz,
sietsz, kapkodsz megint, így se jó, úgy se jó:
vagy multitasking, vagy prokrasztináció.
Én vagyok az élő bizonyíték, tessék,
hogy a halogatás tényleg népbetegség,
Te is már bosszankodsz: „mikor kezdődik el
végre a történet?” Hát, elkezdem. Figyelj.
Már ha tudsz… figyelni. (Jól van, befejeztem!
Különben, azt hiszem, átmentél a teszten,
hogyha mostanáig kibírtad az entrée-m.)
„Nem igaz! Már megint csak időt húz. Agyrém!”
Nem az időt húzom! Jó okaim vannak
időt szentelni a figyelemzavarnak,
és a kapkodásnak, és a sietésnek,
mielőtt indítom szorongó mesémet.
Történetünk hőse, ő is ebben szenved:
fókuszban tartani a kóbor figyelmet,
otthon lenni mindig, minden pillanatban
szépen, araszolva, nyugodtan és lassan,
hát ezekre, bizony, főhősünk képtelen:
mindenhol szeretne lenni – csak nem jelen.
Mindent akar, persze, mindent, és azt rögtön.
Nincs nála szétszórtabb teremtmény a földön,
türelmet nem ismer, nem ismer nyugalmat,
ebből a szempontból hiszteroid alkat.
(Ugyebár négyféle alkat ismeretes,
van még a skizoid, depresszív, kényszeres:
így tipologizál a pszichológia).
Egy szó, mint száz, hősöm: egy kapkodó csiga.
Hogy? Még nem is mondtam? Csiga lesz a hősöm.
Akkor ezt most hagyom, hogy megemésztődjön.
Főszereplőnk: csiga. És ha ez nem elég:
utcazenélésből keresi kenyerét,
mesém állatmese, helyszíne lenn a park,
fedezzünk fel együtt gyepet, flasztert, avart,
ösvényt, játszóteret, szökőkutat, tölgyet –
olvasóm, ígérem, nem csigázlak többet,
sok kaland vár, hidd el, induljunk el, gyerünk!
Máris tovább csúszik-mászik történetünk.
Székely Szabolcs, A csiga, aki nem talált haza című verses meséje teljes terjedelmében hamarosan elérhető könyv alakban, mely a Móra kiadó gondozásában jelenik meg.
