Seidl Dénes (balra) és Dénes-Worowski Marcell (jobbra) [Fotók: Borovi Dániel]
Meséljetek egy kicsit a darabválasztásról!
Seidl Dénes: Ez a harmadik évünk Marcival, amikor egy Csajkovszij-művet mutathatunk be saját koncepciónkban, saját ötleteink alapján a MÁV Szimfonikus Zenekar „Unokák és nagyszülők” bérletsorozatának keretein belül. Most először mi kértük, hogy „A hattyúk tava” című rendkívül népszerű mese-balett legyen műsoron – eddig mindig megkaptuk azt, hogy mivel foglalkozzunk. Úgy gondoltuk, hogy ha két Csajkovszkij-balettet már színpadra vittünk, akkor legyen teljes a kép, és csináljuk meg a harmadikat is. Nekünk nagyon bevált az a koncertstruktúra, hogy van egy „alapsztori”, egy mese, amit elmesélünk a gyerekeknek és közben megmutatjuk, hogy milyen zenét írtak hozzá. Ez azért jó megoldás, mert egy efféle történethez a gyerekek is könnyen tudnak kapcsolódni.
Dénes-Worowski Marcell: A koncertjeinken különböző drámapedagógiai módszerekkel zajlik egy zenés történetmesélés, aminek során arra igyekszünk rávenni a gyerekeket, hogy amennyire lehet, nyissák ki a fülüket és a szívüket a zenére. Érezzék meg, hogy milyen különböző színek vannak benne, és hogy a zeneszerző bizonyos eseményeket, karaktereket és hangulatokat hogyan jelenít meg. Erre tesszük őket fogékonyabbá különböző játékos módszerekkel. A most sorra kerülő történetnek, balettnek az az egyik jó oldala, hogy többféle befejezése is van. Szabadon választhattunk a szomorú és a vidám végződés között – természetesen mi a pozitív kicsengésű végét választottuk a darabnak, hogy ez egy kellemes és mégis tartalmas szombat délelőtt legyen mind a gyerekek, mind a nagyszülők számára.
Mi alapján emeltek ki bizonyos részeket a teljes műből?
Dénes-Worowski Marcell: Amikor összeállítunk egy ilyen műsort, mindig megpróbáljuk magunkat a gyerekek helyébe képzelni, hogy megérezzük, hol lehetnek a történetnek olyan pillanatai, ahol szívesen bekapcsolódnának a folyamatba. Ilyenkor mindig nagyon sok ötletet hozunk fel, játékokat dobunk be s ezeket próbáljuk ráilleszteni a zenére. Különböző zenei részleteket válogatunk – próbálunk szépeket választani, de olyanokat is, amik a cselekmény szempontjából fontosak. Ezeknek az elegyét és harmóniáját próbáljuk hosszú, órákig tartó találkozások során kikísérletezni. Nagyon szoktuk élvezni az alkotás folyamatát, mert rengeteget tanulunk: egymástól is és a darabtól is. És persze sokat nevetünk közben. Lelkesen tudjuk csinálni, hiszen nagyon szeretjük a gyerekeknek készített műsorokat, nem véletlenül vágtunk bele mi is abba, hogy ilyeneket valósítsunk meg.
Mi a célotok, a pillanatnyi szórakoztatás, vagy a jövő közönségének kinevelése?
Seidl Dénes: Számomra az nagyon fontos, hogy komolyan vesszük a gyerekeket emberileg. Nem akarunk bonbonmatinét csinálni. Nem az a fontos, hogy végig maximálisan jól szórakozzanak, hanem hogy összességében nagy élményt adjunk nekik. Olyan dolgokat szeretnénk a játékok mögé rakni, amiknek van valamilyen értéke, üzenete. Önmagában az üres szórakoztatás nem célunk, és ezt tudatosan próbáljuk is elkerülni. A koncepcióban mindig az egyik legfontosabb kérdés, hogy „mivel tudunk mi segíteni?”, „miért jó ez a gyerekeknek?”. A történetek úgy épülnek fel, hogy van egy bevezető szakasz, aztán pedig egy katarzispont, ahol az alapkonfliktus feloldódik, például megtörik az átok. Erre a fő pontra mindig próbálunk valami olyasmivel készülni, aminek a segítségével átérezhetik az egész helyzet súlyát. A koncert felépítése tehát olyan, mint magának a történetnek a felépítése.
Az interaktivitásra mekkora hangsúlyt helyeztek?
Seidl Dénes: Valamennyire mindig megpróbáljuk bevonni a gyerekeket. Az előző koncertekbe is építettünk olyan részt, mikor az ő segítségükkel történt meg egy bizonyos esemény. Csak akkor érezhetik magukénak a történetet, mondjuk a királyfi dilemmáját, ha ők is szenvedhetnek egy kicsit a probléma miatt, és aztán ők oldhatják meg azt. Nagy felelősségünk van, mert sok gyereknek ez lehet az egyetlen fóruma arra, hogy találkozhasson klasszikus zenével. Ezért hitelesnek kell lennünk, tehát úgy kell bemutatnunk nekik a komolyzenét, ahogy azt később, felnőtt korukban (remélhetőleg) fogyasztani fogják. Ha most mi végig szórakoztatnánk őket, akkor nem tapasztalnák meg azt, hogy milyen végigülni egy koncertet. Akkor pedig a klasszikus zene egyik legfontosabb értékét nem adtuk át – hogy ülsz, befogadod a dolgokat, a lelked fejlődik, az elméd pedig utazik egy nagyot, és csomó olyan dologgal leszel több, amikkel egyébként máshol nem találkozhatsz.
Dénes-Worowski Marcell: Természetesen nem kell majd egy helyben ülni a gyerekeknek az egész koncerten, sőt, feladatuk is lesz, amibe igyekszünk majd a nagyszülőket is bevonni. De ez már legyen a meglepetés része a koncertnek!
Az interjút Hörömpöli Anna készítette
