Következő koncertünk karmestere, Takács-Nagy Gábor nem csupán Mendelssohn műveinek avatott tolmácsolója, hanem a szerző életútjának kitűnő ismerője. Szinte kérdés nélkül sorolja a darabok keletkezésének történetét, lelkesedése magával ragadó, véleménye kiforrott. Mit gondol a Ruy Blas nyitányról, az e-moll hegedűversenyről, vagy szólistánkról, Kirill Troussovról? Alábbi írásunkból kiderül.

Február 3-án, pénteken a MÁV Szimfonikus Zenekarral Mendelssohn-estet adunk a Zeneakadémián. Ez a nap a zeneszerző születésnapja. Úgy gondoltam, hogy egy kevéssé ismert művével kezdjük a hangversenyt. Victor Hugo 1838-ban írta meg Ruy Blas című színdarabját. Mendelssohnt kérték fel, hogy a dráma berlini bemutatójára írjon egy nyitányt a műhöz. Ám ő, miután elolvasta azt, egyértelműen nemet mondott a megkeresésre. Egyáltalán nem tetszett neki a darab. Azután később valamiért mégis felkeltette az érdeklődését, és írt egy nyitányt hozzá. Ezt a zeneművet elfeledték az idők során, keveset játsszák, pedig állítólag (utánanéztem) Viktória királynő egyik kedvenc darabja volt. Amikor a Buckingham-palotába zenekart hívott, kifejezetten ezt a c-mollban és C-dúrban íródott művet kívánta hallani. Szenvedélyesség és konfliktusra utaló hangulat egyaránt jellemző rá, de a végén a C-dúr fénye és öröme, diadala zárja a tételt. Véleményem szerint ez egy remek, pezsgő darab, rengeteg kontraszttal és egy gyönyörű dallammal, amit a csellók játszanak – roppant izgalmas az egész. Mendelssohn rendkívül árnyaltan differenciálja a dinamikákat: piano és pianissimo is van benne, aztán hol forte, hol fortissimo... Egy szó, mint száz: hihetetlenül színesen kell játszani, ez jelenti számunkra a legnagyobb feladatot. Mendelssohn egyébként igazi zseni volt: remekül vívott, lovagolt, hat-hét nyelven beszélt, gyönyörű dolgokat festett és olyan erős színfantáziája volt, ami zeneműveiben – például ebben a nyitányban is – visszaköszön.

A hegedűversenyt talán nem kell bemutatni: mindenki imádja, gyönyörű darab. De egy apróságot azért elmondok róla. Mendelssohn 1844-ben írta a versenyművet, viszont a főtéma, amivel az első tétel indul, már 1838-ban megszületett. Egyszerűen csak eszébe jutott és leírta, egy pillanat alatt. Akkor még nem tudta, hol fogja felhasználni. A szólistánk Kirill Troussov, Münchenben élő, orosz származású, fiatal hegedűművész. Szerintem ő nagyszerű, mély érzésű tehetség, akinek a játékában valahogy a 40-60 évvel ezelőtt élő nagy művészek lelkülete, stílusa tükröződik. Nála a spiritualitás jobban uralkodik, mint a technikai bravúrok, azaz a makulátlan, gépszerű tökéletesség. A hegedűje egy különleges hangszer, a „Brodsky” nevet viselő Stradivarius. Ezen mutatta be 1880-ben Adolph Brodsky hegedűművész Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyét. (A komponista eredetileg Auer Lipótnak ajánlotta a művet, de ő visszautasította a darab bemutatását, mondván a szóló részek túl nehezek. Később azonban megváltoztatta véleményét, többször eljátszotta és sajtó alá rendezte a ma ismert változatot.) Ez az egyik leggyönyörűbb hangú Stradivari azok közül, amiket eddig életem során hallottam. 

Folytatjuk…

Hörömpöli Anna

• Hogy érzi magát most, közvetlenül az első próba után?

• Az első próba mindig nagyon különleges esemény a karmesternek, mert akkor ismerkedik a zenészekkel. Egy hangszeres művész ismeri a hangszerét, ám egy karmester gyakorta új zenekarral találkozik, új kollégákat, hús-vér embereket ismer meg. Ez igazán izgalmas, talán még izgalmasabb, mint maga a koncert. Nagyon jól éreztem magam, és csodálatos darabot próbáltunk, Csajkovszkij IV. szimfóniáját. Csütörtökig még sok munka vár ránk, de úgy érzem, előre jutottunk. Nagy örömömre szolgál, hogy sok kiváló kolléga ül itt a zenekarban. Szívesen dolgozom velük, és biztos vagyok benne, hogy mindannyiunk számára élmény lesz ez a koncert.

• Mi a feladat, amikor első alkalommal dirigálja a zenekart? Rögtön belemélyedni az egyik műbe, vagy inkább átfogó képet kapni az összesről?

• Nagyon jó a kérdés – nem hiszem, hogy erre van bármilyen klisé. Ez attól is függ, hogy egy darabot játszott-e már a zenekar, vagy nem. Számít az is, hogy egy darabnak melyik tétele próbálandó és melyik nem. Sok olyan zeneművet ismerünk, amelyek inkább spontán inspirációt igényelnek. Az első próbák számomra mindig arra szolgálnak, hogy a technikai dolgokat rendbe rakjam, azokon már nem szeretek a végső időszakban dolgozni.

• Ezek szerint a mostani műsorból a szimfónia jelent „technikai nehézséget”?

• Igen, ebből a programból az a leginkább fajsúlyos mű. Persze ezt nem lehet csak így kijelenteni, hiszen Kodály Psalmus Hungaricusa is fajsúlyos darab. De ha azt nézzük, hogy ez a program kétszer 45 perces, és a műsoridő felét Csajkovszkij IV. szimfóniája teszi ki, akkor valószínű, hogy erre kell a legtöbb figyelmet szentelnünk. Ezen belül is az első tételre, ami meglepően hosszú, még a romantikus repertoáron belül is. 18 perc. Hosszabb, mint a többi Csajkovszkij-tétel, technikailag sem könnyű. Így mindenképp azzal szerettem volna kezdeni a munkát.

• Az említett műveken kívül még Kodály Galántai táncok c. darabja van műsoron, technikailag az sem a legegyszerűbb játszanivaló anyag...

• Igen, az lesz a koncert „nyitánya”. Az az érdekes (és kicsit vicces is), hogy jelen esetben minden darabunk olyan, hogy azzal nyugodtan be lehetne fejezni egy koncertet. A Galántai táncok technikai nehézségéről: úgy gondolom, hogy egy magyar zenekarnál ez repertoárdarab kell, hogy legyen. Tény és való: nem egyszerű, de valójában nincs olyan mű, amire azt mondhatnánk, hogy egyszerű. Ha a Kis éji zenét kell interpretálni, akkor azt nagyszerűen, briliánsan és stílusosan előadni legalább akkora feladat, mint mondjuk egy Bruckner-szimfóniát. Minden darabnál más és más nehézséggel néz szembe az ember – persze az öröm, hogy ezeken dolgozhatunk.

• Van a három darab közül kedvence? Ha ki lehet emelni egyet ilyen címkével.

• Igazság szerint mindegyik a kedvencem. Nekem az a feladatom, hogy amikor a Psalmus Hungaricust vezénylem, akkor arról legyek meggyőződve, hogy az a világ legszebb darabja (és erről könnyű meggyőzni magam). Mikor a Csajkovszkij-szimfóniát vezénylem, akkor abban kell hinnem, hogy az a világ legcsodálatosabb zenéje. Ilyen remekműveknél ez könnyű, mert szívből születtek és szívhez szólnak. Nagyon őszinte darabok. A Galántai táncok inkább reprezentatív mű, showelemekkel teli.

• Mi az, ami a negyedik szimfóniát kiemeli a Csajkovszkij-szimfóniák sorából? Mitől különleges?   

• Csajkovszkij olyan zeneszerző, aki minden műfajban nagyot alkotott, az első számú opuszától a haláláig mindig is a dallamok dominálták munkásságát. Talán Chopint és Schubertet tudnám a zenetörténetből példának felhozni, akik szintén ennyire dallamcentrikus zeneszerzők, mint Csajkovszkij. Felismerhető egyfajta váltás, ami először a negyedik szimfóniánál tapasztalható az első háromhoz képest, és ami az utolsó három szimfóniára is jellemző. A csodálatos dallaminvencióhoz, kristálytiszta struktúrához rendkívül személyes, őszinte és tragikus hang párosul. A negyedik szimfónia komponálásától kezdve mindegyik darabjából kihallatszik hullámzó lelki állapota, amely előre vetíti a szerző végzetét. Szinte hihetetlen, hogy valaki ennyire bele tudta tenni saját, őszinte érzéseit egy zeneműbe, ez nagyon-nagyon ritka. A negyedik is életrajzi ihletésű szimfónia tehát, ami rögtön egy sorsmotívummal kezdődik. Maga Csajkovszkij mondta, hogy a sors elől nem lehet menekülni. Hiába vannak az embernek vágyai és álmai, ha a sors mást akar, eltipor mindent.

Az interjút készítette és lejegyezte: Hörömpöli Anna

A MÁV Szimfonikus Zenekar lelkes művészei immáron 8 éve törekednek arra, hogy a még meg sem született babák és kíváncsi kisgyermekek életébe is mihamarabb elhozzák a zene szeretetét. A Szeretethang és Búgócsiga sorozatokról a koncertek megálmodója és vezetője, Székely Edit mesél.

- Valamikor ősszel bejelöltem egy anyukát a Facebookon, aki mindkét sorozatunkra járt hozzánk a gyermekeivel régebben. Nem csak hogy visszajelölt, hanem egy kedves üzenetet is küldött. Bár sok éve nem találkoztunk, de mindkét gyermeke azóta is nagyon szereti a zenét: hangszeren tanulnak és folyamatosan énekelnek. Ennek az egész missziónak, a gyerekkoncerteknek pont ez lenne a lényege. Sajnos nem tudok minden családot és gyereket egyesével nyomon követni, de mindig örülök, mikor utólag kiderül, mekkora hatása van a munkánknak. 

Mi a jó a magzatnak?

A Szeretethang sorozatnál kiemelt szempontom, hogy 2-4 perces darabok, általában tánctételek legyenek műsoron. Ha nagyon elvont a zene, azt az amatőr zenehallgató nem tudja befogadni. Azért szeretem, ha Bachot, Mozartot, Haydnt, Vivaldit játszunk, mert azoknak olyan a szerkezete, hogy az európai ember a sajátjának érzi a zenét. És csak arra tud rárezonálni, ami ismerős. Elsősorban azt szeretném, ha ezek a dallamok megérintenék az anyukákat, és ezzel arra biztatnám őket, hogy otthon is akarjanak zenét hallgatni. Nem kizárt az sem, hogy a kortárs zenét is megkedvelik. Azért, mert akad, aki nem szívesen hallgatja, a magzatnak attól még ugyanúgy tetszhet. Neki minden örömmel és szeretettel átadott tapasztalás „jó” élmény.

Más kérdés persze, hogy a magzatra mi van „jó” hatással. Jómagam nem ismerek ilyen kutatást, így nem tudom azt mondani, hogy a picik Bach zenéjétől kivétel nélkül megnyugszanak, vagy Wagnertől zaklatottabbak lesznek. Mikor anno pocakosan bent ültem a zenekari próbákon, volt egy olyan kortárs mű, amitől a gyerekem iszonyatos mozgásba kezdett. Akkor egyszer meg mertem volna rá esküdni, hogy ez neki nem jó. A koncertjeinken a különböző hangszerek bemutatója után sokszor megkérdezem a kismamákat, hogy változott-e a gyerekekkel való „belső kapcsolatuk”. És igen, nagyon sokszor elmondják, hogy a pl. a cselló játéka alatt mozgott valahogy a gyerek, vagy éppen nyugodtabb volt, és mikor megszólalt utána a kürt, akkor meg másfajta mozgásba kezdett. Abban szinte teljesen biztosak vagyunk, hogy a magzatok érzékelik a zenét és az különbözőképpen hat rájuk. 

A koncert, ahol szabad izegni-mozogni

A Búgócsiga interaktív koncertsorozat. A zeneszámok (amiket végig „kell” hallgatni) 2-3 percesek, de közben az anyuka felállhat, sétálhat a gyerekével, táncolhat, ringathatja, lovagoltathatja a lábán. Isten őrizz, hogy az legyen a cél, hogy nyugton maradjanak! Az egy-két évesektől hogy várhatnánk el ilyet? Az anyukák nyilván azt szeretnék, hogy a gyermekük „jól” viselkedjen, de nem mindig tudnak mit kezdeni a fészkelődő csöppséggel. Ilyenkor oda szoktam menni hozzájuk, és például elkezdem simogatni a pici hátát. Sokszor ennyi épp elég, érzi, hogy odafigyel rá az anyja. Ha az anya a zenére és közben a gyerekére is figyel, akkor a pici is ugyanazt a figyelmet éli meg. Kivétel nélkül minden „komolyabb” zeneszám után eljátszunk és eléneklünk közösen egy-egy ismert gyerekdalt (Hinta palinta, Zsip zsup kenderzsup stb), ezzel is lazítva a klasszikus értelemben vett koncertjelleget.

Ha átmegy az az üzenet, hogy ezt jó csinálni, már nagyon boldog vagyok. Tulajdonképpen ez a cél. Ha a szülő a koncertjeink hatására otthon is több zenét hallgat – lelkesedésből vagy azért, mert ilymódon is segíteni szeretné gyermeke szellemi fejlődését –, akkor már úton vagyunk valami nagyobb jó felé. 

Hörömpöli Anna

A következő, szombati koncertünk helyszíne a Festetics Palota lesz, klasszikus repertoárral: Mozart és Haydn műveket játszunk. Művészeti vezetőnk és karmesterünk, Csaba Péter ezúttal nemcsak a darabválasztásról és a művekről mesél, hanem bepillantást enged a felkészülés időszakában zajló műhelymunka részleteibe is.  

- Következő koncertünk műsora nagyon ismert, ezek a művek minden kamarazenekar alaprepertoárjában szerepelnek. A nagy zenekarok viszont csak ritkán játsszák e gyöngyszemeket, pedig nagy szükségük lenne rá. Az efféle csiszoló munka, a hangzás karbantartása – azaz a vonósokkal való munka kisebb együttesben – igazán fontos.  Épp ezért a Festetics Palotában megrendezett hangversenyeinkre mindig hasonló darabokat választok. A tuttistáknak kell néha egy kis „regenerálódás”, hogy jobban hallják egymást, és egyáltalán saját magukat. A felkészülés arra is szolgál, hogy megtartsuk és fejlesszük a nívót, valamint a zenekari együttjáték szintjét. A mostani műsor főleg a vonósoknak kihívás ilyen téren.  

 Könnyedség és egységes technikai megoldások

A koncert nyitánya Mozart F-dúr divertimentoja (K. 138) lesz. Tipikus vonós darab. Frazeálás, artikulálás, egyenletesség – olyan egyensúlyban kell játszani, mint egy vonósnégyesben vagy kvintettben. Ezt annál nehezebb megvalósítani, minél többen játszanak a zenekarban. Minden muzsikus fülében ott szól a kisebb kamaraformációk hangzása, így magasak a belső elvárások. Könnyedségre, egységes technikai megoldásokra kell törekedni.

Mozart ebben a ciklusában három hasonló darabot írt, amelyek összetartoznak; a D-dúr, B-dúr és F-dúr divertimentokat Salzburgi szimfóniáknak is nevezik. Azért az F-dúrt választottam, mert ez kevesebbszer hangzik el koncerteken, és nehezebb is, mint a népszerű D-dúr. Érdemes tudni, hogy a vonósoknak a D-dúr hangnem jobban fekszik, mint az F-dúr, vagyis az utóbbi több koncentrációt kíván. Ez olyan mű, amihez tényleg aprólékos munka kell, mondhatjuk úgyis: stílusmunka. Semmi sincs megbocsátva, ha valami nem úgy sikerül, ahogy az a nagy könyvben meg van írva – mondja Csaba Péter mosolyogva, de látom rajta azt is, hogy ezt igen komolyan gondolja. – A zenészek egyébként kifejezetten élvezik a megnövekedett felelősségérzetet. Azt kell elérni, hogy egy távolabb ülő muzsikus ugyanúgy játsszon, mint az első pultokban ülők. Kell egy kis idő ahhoz, hogy „átállítsák” a fülüket és „lekönnyítsék” a játékukat, ill. az egész attitűdöt.

 Gyorsaság és virtuozitás – kerek évfordulóval

A következő mű Haydn C-dúr csellóversenye lesz, amely 1762 és 1765 között születhetett, és amit a szerző az Esterházy Zenekar első csellistájának, barátjának, Joseph Weigl-nek ajánlott. Nagy repertoárdarab, amelynek előadása során a gordonkaművészek bemutathatják tudásukat, technikájukat. Az egyenletes tizenhatodolás a zenekarnak és a szólistának egyaránt kihívás. Meghívott szólistánk Onczay Csaba, aki a zenekar régi barátja, és akit személyesen több mint 30 éve ismerek. Régebben többször is játszott velünk. Virtuóz és gyors – ugye nem is gondolnánk, hogy ebben az évben tölti be a 70. születésnapját? E jeles alkalomból mindenképpen szerettem volna, hogy fellépjen velünk. Ez az egyik kedvenc darabja, így ő is és a zenekar is nagyon örül, hogy eljátszhatjuk.

Fotó: Szabó Péter Dániel

Örömzene a boldog Mozarttól

Műsorunk zárószáma Mozart A-dúr szimfóniája (K. 201) lesz. A fiatal zseni 18 évesen írta ezt a művet, ezzel folytatva a C-dúr és g-moll darabokkal elkezdett sorozatot, a bécsi mesterek (Michael Haydn és Joseph Haydn) példáján érett klasszikus szimfóniák fiatalkori ciklusát. A szimfónia a „boldog” Mozart képét tükrözi. Gyönyörű megoldásokat hallhatunk, nagyon gazdag tematika bontakozik ki a szemünk előtt. Pergő, örömteli zenélésnek lehetünk szem- és fültanúi, ami tele van meglepetésekkel. Az első tételt gyakorta játsszák elcsépelt, gyors tempóban, amit én személy szerint nem érzek helyesnek. Az „alla breve” nem nagy gyorsaságot jelent, hanem egy bizonyos karaktert és frázisépítési módot. Nagyon inventív és kreatív első tétel ez. Utána következik egy ritmikailag alaposan kidolgozott tétel, egy gyönyörű andante, amiben minden kis motívumnak megvan a maga sajátossága. Komoly feladat, hogy a folyamatossága, a ritmika kirajzolása és pontossága megszólaljon. A harmadik tétel egy menuetto, amelyben meglepő, vicces dialógust folytatnak a vonósok a fúvósokkal. A klasszikus trió pedig nagyon szép melódia. A zárótétel Mozart egyik legfrissebb, legvirtuózabb és leglelkesítőbb zenéje. Gyors ritmus, amit nem szabad elsietni, de mégis nagyon gyorsan és artikulálva, kijátszva és kimondva kell eljátszani. Szép feladat az egész zenekar számára, igazi örömzene. Maga az egész szimfónia is az, de az utolsó tétel aztán igazán. Muzsikusaink ezután tényleg megérdemlik majd a tapsot.

Hörömpöli Anna

Amikor művészeti vezetőnk, karmesterünk jó egy éve összeállította soron következő koncertünk műsorát, még nem tudhatta, hogy Kocsis Zoltán már nem lesz közöttünk. Talán sorsszerűen alakult, talán így kellett lennie – pont olyan repertoár ez, aminek darabjait ő is nagyon szerette. Különös hangsúlyt ad az összeállításnak, hogy a szólistánk Ránki Dezső, aki gyermekkora óta Kocsis zongoraművész partnere, jó barátja volt. Csaba Péter mesél az elhangzó művekről, vendégművészünkről és a barátságról.  

- Az volt az elgondolásom, hogy két mély és sokszínű Brahms-műre építem fel a koncertet. Tulajdonképpen valami újdonságot szerettem volna hozni a közönségünknek. Az est bevezetője a „Változatok egy Haydn témára” című darab lesz, ami Brahms egyik legsikerültebb zenekari műve. Kifinomult, tele színekkel, gyönyörű szép hangszerelési tudással és könnyedséggel. A különböző szólamcsoportokat, hangszereket más és más hangulatok kifejezésére használja. Mindezt egy Haydn témára – amit aztán kibővít és igazi brahmsi hangzást ad, nagyon nemesen, egyszerűen. Színtiszta, áttetsző hangzásokban és frazeálásokban dús mű ez.

Ezt követi Beethoven negyedik, zongorára írott versenyműve. A nagy komponista öt zongoraversenye közül ez a legegyénibb hangú, a legtalányosabb, amely a legnagyobb szabadságot adja az előadónak abban, miként tolmácsolja a zeneszerző mondanivalóját.  

A második részben Brahms g-moll zongorás kvartettjének zenekari változata hangzik el, amit manapság nagyon ritkán játszanak. Az eredeti mű zongorára, hegedűre, brácsára és csellóra íródott, Arnold Schönberg varázsolt belőle egy négytételes nagyzenekari darabot, sok-sok izgalmas ötlettel. (Schönberg egyébként kifejezetten szeretett nagy mesterműveket, kamaradarabokat áthangszerelni.) Érdekesség, hogy olyan hangszereket is használt, amelyek Brahms idejében egy szimfonikus zenekarban szinte egyáltalán nem kaptak szerepet. A negyedik tétel egészen magyaros hangzású – a zeneszerző xilofont és harangjátékot használ, ezekkel imitálja a cimbalom hangzását. Zongoraszólamot átírni más hangszerekre nem egyszerű feladat, ahogyan eljátszani sem  könnyű az átiratot. Mondhatom, hogy komoly nehézségekkel kellett „megküzdeniük” a muzsikusoknak, de a zenekar nagyszerűen helyt áll, és a darab úgy fog megszólalni, ahogyan kell. Szép és változatos, nagy menetű, tartalmas művet hallhatunk majd.

A zene összeköti a múltat a jelennel

A koncert műsora hihetetlenül kapcsolódik Kocsis Zoltán egyéniségéhez – véletlen, de így igaz. Imádta Beethovent, imádta Brahmsot, ezeket a műveiket. Sokszor játszottunk mi ketten együtt; én hegedültem, ő zongorázott, s azután különböző felállásokban is kamaráztunk. Tulajdonképpen ajándék minden olyan művet játszani, amit Zoli ennyire szeretett, most különösen érzem ennek a jelentőségét.

Minden nagy zenésznek az a vágya, hogy legalább egyszer előadhassa ezeket a műveket. Mostani koncertjeink szólistája Ránki Dezső lesz, akivel Kocsis gyerekkora óta együtt muzsikált. Sokat játszottak együtt két zongorán, később Zoli sokszor dirigálta szólistaként is Dezsőt. Egy életen át tartott a barátságuk. A MÁV Szimfonikus Zenekar, Ránki Dezső és jómagam is Kocsis Zoltán emlékére és tiszteletére ajánljuk az egész koncertet. Ha fizikai valójában többé már nem is lehet velünk, de a zenében mindig ott lesz. Sokat köszönhetünk neki, sokat örököltünk tőle. Ő arra lenne büszke, hogy a zene örök, így hát folytassuk ilyen szellemben a dolgokat – rá emlékezve, de folytatva utunkat, feladatainkat. Ez talán a legfontosabb.

Ránki Dezső itthon és világszerte ismert és elismert szólista. Csaknem ötven éve szerepel színpadon. Régóta ismerem, büszke vagyok arra, hogy a barátomnak nevezhetem, akivel egy időben többször kamaráztam. Az utóbbi években kevesebbszer találkoztunk. Ezért most igazán nagy öröm, hogy újra együtt muzsikálhatunk. Őbenne megvan az igazi nagy művészi tartás, zene iránti szeretet és nemesség, egyszerűség – a játékmódjában éppúgy, mint a személyiségében. Egyike a legnagyobb előadóknak. Ő folytatja tovább a csodálatos magyar zongoraiskolát, ő ma ennek az egyik legjelesebb képviselője, akire a fiatalok példaképként tekintenek. Remélem, még sokáig tudunk majd együtt zenélni!

Csaba Péter gondolatait lejegyezte és szerkesztette: Hörömpöli Anna

Szeretettel várjuk 2016. november 19-én 18 órakor az Olasz Intézetben mindazokat, akik szeretnék meghallgatni koncertünket. Az előadásra korlátozott számban még válthatók jegyek.

Mindig is fontos volt számunkra a legkisebbek zenei képzése – a hangszereket bemutató játékos foglalkozást pontosan tíz évvel ezelőtt indítottuk útjára Székely Edit fuvolaművész, zenepedagógus vezetésével. A következőkben ő mesél a sorozatról.

- A gyermekek klasszikus zenei nevelése nem kezdhető elég korán. Számos tudományos kutatás foglalkozott már a kérdéssel, hogy a fiatalkori zenetanulás, hangszertanulás hatással van-e az agy fejlődésére. A kísérletek szerint, aki 7 éves koráig megkezdi zenei tanulmányait, annak agya jobban fejlődik, mint kortársaié, mivel a két agyfélteke közti kapcsolatok száma megsokszorozódik.

2006-ban rendeztük meg az első hangszerbemutató sorozatot. Az ötlet gazdája ügyvezető igazgatónk, Lendvai György volt. Egyszer rám nézett, és azt mondta, hogy szerinte én alkalmas vagyok egy ilyen jellegű előadás megtartására – persze azelőtt sosem csináltam ilyesmit. Elvégeztem egy felnőtteknek szóló tanfolyamot Kokas Kláránál, ahol nagyon sokszor megtapasztalhattam, hogy milyen gyerekekkel együtt lenni egy zenei környezetben. Ez talán segítség volt ahhoz, hogy el tudjam képzelni magam ilyen szerepben.

A sorozat minden darabja egy-egy hangszercsaláddal ismerteti meg a gyerekeket, mégpedig a vonós, ütős, fafúvós és rézfúvós hangszerekkel. A tematika alapja az, hogy óvodás dalokra építek, minden hangszeres darab előtt és után dalolok a kicsikkel. Édesanyám óvónő, ebben a világban nőttem fel, így egészen sokáig én magam is óvodás maradtam – meséli mosolyogva. – Az éneklést egyébként alapvető fontosságúnak tartom. Ez a magyar zenei képzés alapja, a hangszertanítás is ilyen egyszerű dalocskákkal kezdődik.

Először óvodás csoportok jöttek a koncertekre, egy-két évvel később alakult ki úgy, hogy hétvégi program lett belőle – azóta már családok jönnek hozzánk. Vannak, akik nagyon lelkesek és éveken keresztül visszajárnak. Persze az, hogy egy 4-5 éves gyerek egy évben egyszer hall egy adott koncertet, nem azt jelenti, hogy mindent meg is jegyez belőle. A műsoraink nagyjából 50 percesek, ez pont ideális, kényelmesen végighallgatható hosszúság a kisebbeknek is.

A soron következő, fafúvós hangszereket bemutató koncert eltér az eddigiektől, azt a fantázianevet is adhatnám neki, hogy a „Párok tánca”. Ez alkalommal minden hangszerből kettő szerepel majd, két fuvola, két klarinét, két oboa és két fagott. Így minden társhangszert be tudunk mutatni, pl. a basszusklarinétot, a kontrafagottot, az altfuvolát, az esz-klarinétot és a piccolot is. Minden hangszerpár egy különleges duót játszik majd. Lesz jazzes szám; mi, fuvolisták a Varázsfuvolából az egyik fő témát játsszuk el, az oboisták pedig Berlioz Fantasztikus Szimfóniájából választottak egy ismert részt. Ezen kamaradarabok mellett lesznek még átiratok, például Csajkovszkij Diótörőjéből a „Nagypapa tánca”. Még egyet elárulok: Kőrösi Miklós oboás kollegám átírta Farkas Ferenc Régi magyar táncok c. darabját egy fúvós oktettre. Ez nem csak a közönségnek, nekünk is nagy újdonság lesz.  A műsorokban szereplő zenék rövidek, mindig törekszünk arra, hogy 2-4 perces részleteket játsszunk, mert nagyjából ennyi figyelmet tudnak ránk szánni ezek a pici gyerkőcök.

Azért változtatom meg idén tematikailag ezt a koncertet, mert a visszajáró családoknak szeretnék valami újdonságot hozni. Akik visszajárnak, azok természetesen azért járnak vissza, mert nagyon szeretik az előadásokat és jól érzik magukat nálunk. Van például egy olyan család, ahol a kislány évek óta azt játssza, hogy ő a „fuvolás néni”. Ahelyett, hogy hercegnőt és királykisasszonyt játszana. Nekem ez a lehető legnagyobb elismerés, úgyhogy ezt az egészet– már csak az ilyen élményekért is – nagyon megéri csinálni.

Hörömpöli Anna

Zenekarunk működésének, munkájának legfontosabb célja és értelme, hogy a lehető legmagasabb szinten kielégítsük a közönség változatos igényeit. Ebbe a széles spektrumba a társadalmi célú elvárásoknak és a támogatók elképzeléseinek való megfelelés is beletartozik. Önkormányzati koncertjeink szebbé teszik az ünnepeket, ilyen alkalmakkor azok is minőségi zenei élményben részesülhetnek, akik máskülönben ezt nem engedhetik meg maguknak. – Lendvai György, a zenekar igazgatója személyes élményeiről mesél.   

A MÁV Szimfonikusok ma az ország legtöbbet koncertező hivatásos zenekarai közé tartozik. Évente több mint ötvenezer látogató élvezi a koncertjeinket, ill. sokféle bérletsorozatukat. Ezeket az előadásokat rendszeresen közvetíti a rádió- és a televízió, így jóval több emberhez jut el a művészi élmény. A zenekar fontos küldetésének tekinti a hangverseny-látogatók következő generációjának zenei nevelését. Évadonként 45-50 gyermek- és ifjúsági koncertet szervezünk. Bérletes előadásaink mellett évente 100-120 hangversenyt adunk itthon és külföldön; továbbá a legfontosabb hazai fesztiválokon és más kulturális szervezetek programjaiban is közreműködünk. Évek óta együttműködünk Ferencváros, Kőbánya, Újpest és a XV. kerület önkormányzatával, ifjúsági és nagyzenekari koncertjeink révén ismerhettek meg minket az ott élők.  

Akik velünk ünnepelnek 

A legtöbbször a kerületek jeles napjain szoktunk játszani. Az újpesti adventi koncerten és az augusztusi újpesti városnapokon a Zsinagógában már visszatérő vendégek vagyunk. Minden év május utolsó vasárnapján Rákospalotán játszunk, azóta, amióta a város visszakapta az ún. „orosz kórházat” (Észak-Pesti Kórház). Az ifjúsági koncertek szintén sok örömet szereznek a zenészeinknek és a közönségünknek egyaránt. Jó látni az érdeklődő családokat, gyerekeket, bízunk benne, hogy egyikük-másikuk számára egy egész életre meghatározó lehet ez az élmény.  

Emlékszem jó néhány megható pillanatra. Újpesten, mikor a Zsinagógát renoválták, adtunk egy ünnepi hangversenyt. Hátulról hallgattam, ott állt a közelemben egy 90 év körüli bácsi és az unokája. Megfogta az unokája kezét és ránézett. Abban a tekintetben benne volt a huszadik század. A szenvedés emlékezete és a jelen szép ünnepi pillanata. Akkor is azt éreztem, hogy amit csinálunk, az jóval több, mint szórakoztatás, ismeretterjesztés vagy kulturális szolgáltatás. A zene megérinti az emberek szívét-lelkét, hozzásimul örömhöz, bánathoz.  

A már említett Észak-Pesti Kórház megnyitója is emlékezetes marad számomra. Azt, hogy mit jelentett a helyiek számára ez az esemény, a történelmi tények ismeretében lehet igazán átérezni. A kórházat még az 1910-es években téglajegyekből, a rákospalotai emberek pénzéből építették. Az épületeket kezdettől fogva gyönyörű park vette körül. 1945-ben a bevonuló szovjet hadsereg kisajátította magának az intézményt, az egyszerű emberek évtizedeken keresztül be sem tehették ide a lábukat. Ezért hívják azóta „orosz kórháznak” a komplexumot. Visszatérve a megnyitóhoz: sokan eljöttek, a 600-700 fős közönségnek Strauss-keringőket játszottunk az előadás végén, amire elkezdtek táncolni az emberek! A szemmel láthatóan nem báli közönség így ünnepelte, hogy hosszú idő múltán végre a helyére kerültek a dolgok. 

Zenében utazunk, kultúrát szállítunk 

Zenekarunk történetének kezdetén a MÁV vasúton szállította a zenét országszerte. A vidéki zenekarok megalakulása óta a fővárosra és néhány kiemelt kerületre koncentrálunk, ahová elvisszük az embereknek a kultúrát. Ez is olyan értékes tevékenység, mint amikor egy vidéki szimfonikus zenekar kis falvakban játszik. A nagyvárosok külső kerületeiben negatív tendencia figyelhető meg; munkanélküliség, növekvő bűnözés, leszakadás és sok más tényező jelent problémát. Ha egy ilyen helyre sikerül elvinni a zenét, és valamilyen szeletét megmutatni a szépségnek, azzal sokat tehetünk az ott élőkért és magunkért is. Évente 20-30 koncertet adunk ezekben a kerületekben. Újpesttel pl. olyan sikeres az együttműködésünk, hogy időnként a kultúrházak, vagy különféle szervezetek egyszerűen csak „megrendelik” a koncertjeinket – azért az idézőjel, mert természetesen ezek mindegyike ingyenes előadás. 

Október végi, november eleji előadásaink az 56-os megemlékezéshez kötődnek. Az Egmont nyitányt mindig eljátsszuk, talán nem mindenki tudja miért… „A rádiós közvetítő kocsi a Parlament 17-es kapuja melletti fülkében helyezkedett el 23-án este. Ebből az alkalmi stúdióból sugározták Gerő beszédét és Nagy Imre felszólalását, azonban zenével nem tudtak szolgálni, így a rádió technikusai elindultak a parlament épületében lemezt keresni. A klub szobában találtak néhány lemezt, a Himnuszt, a Szózatot, egy magyar nóta lemezt, egy operettet és Beethoven Egmont nyitányát. Beethoven zenéjét találták legalkalmasabbnak a történelmi időkhöz. A forradalom napjaiban sokszor elhangzott ez a nyitány.”* Beethoven szimfóniái mellett egy Lajta mű tartozik még a szokásos ünnepi repertoárhoz.  

Legközelebbi önkormányzati koncertünk november 8-án a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban megrendezésre kerülő ünnepi hangverseny lesz, amelyen Csurgó Tamás vezényel. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! 

Hörömpöli Anna 

*http://lib.ke.hu/index.php/component/content/article/662-az-1956-os-forradalom-emlekezete 

Figyeljünk meg valamit – például egy Bruch hegedűversenyt, ami születése pillanatától ugyanolyan –, miközben mi utazunk térben és időben, a Földdel a Nap körül. Azt vesszük észre, hogy mindig másnak látjuk a nem változót, mert mi magunk folyamatosan változunk. Corey Cerovsek nem csak a kontinensek, országok között utazik, hanem két élete között is. Matematikusként a zene vonzásának nem tud ellenállni, muzsikusként pedig időnként a szoftverek világába kalandozik. A gondolkodása sem mindennapi, mintha Asimov valamelyik regényhősével beszélgetnénk.

• Szeretsz Magyarországon lenni?

• Ó igen, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek! Egyedül azt sajnálom, hogy nem maradhatok tovább. Ez a tipikus művészélet… ezelőtt Portugáliában koncerteztem, ezután Finnországba tartok. Csak két napig leszek itt (2016. október 7-én koncertezett a MÁV Szimfonikus Zenekarral – a szerk.), ez sajnos nem elég arra, hogy megismerjem a várost. Tegnap sétáltam egy kicsit – Budapest tényleg gyönyörű! Valahogyan másképp élt az emlékeimben. Legutóbb zongorista nővéremmel koncerteztünk itt, de ő már jó másfél évtizede abbahagyta szólista karrierjét.

• Hogyan kerültél kapcsolatba a MÁV Szimfonikus Zenekarral?

• A családom Ausztriából származik, emiatt én is sokat játszottam ott, és jó pár magyar zenészt megismertem. A kapcsolat a zenekarral rajtuk keresztül jöhetett létre, már nem emlékszem pontosan. Az a lényeg, hogy itt vagyok. Ez az első koncertem a MÁV Szimfonikusokkal.

• Bruch hegedűversenyt játszol. Te választottad?

• Nem, erre a darabra kértek fel. Nagyon örülök neki, mert ez volt az egyik első hegedűverseny, amit még kicsi koromban megtanultam. Az utóbbi években nem játszottam gyakran, ezért most nosztalgikus érzést kelt bennem. Olyan, mintha látnám az egész eddigi életem lenyomatát. Az egyik dolog, amit igazán szeretek a klasszikus zenében: az, hogy egy kicsit kimozdít a valós időből és térből. Leginkább, amikor olyan darabot játszom, ami az egész életemet végigkísérte valamilyen módon. Ez kicsit olyan, mintha világutazóként sok-sok év után visszalátogatnál a házba, ahol gyerekként felnőttél. Úgy érzed, hogy a Föld kering a Nap körül, te változol, de a darab ugyanaz marad. Csak az változik, ahogyan a dolgokra tekintesz. Ez egy nagyon érdekes élmény. A végén meglátod magadat, az igazi valódat tükröződni a zenében. Ez persze vagy jó, vagy rossz – mondja mosolyogva.

• Világutazó vagy, ez nem is vitás. De az életed nem csak a zenéről szól, tudnál erről mesélni?

• Leginkább a zene miatt utaztam. Az utóbbi pár évben viszont távol maradtam ettől a világtól, hiszen más is érdekel, a matematika, amit magas szinten tanultam. Furcsa történet, ami úgy végződött, hogy alapítottam egy szoftvercéget a barátaimmal Kaliforniában. Az egész egy kaliforniai zenei fesztivállal kezdődött. A szállásadóim szoftverfejlesztéssel foglalkoztak, és elkezdtünk beszélgetni egy matematikai jellegű problémáról. Bár én csak matekot tanultam, számítógépes problémákkal előtte sosem foglalkoztam. Mi, elméleti matematikusok már csak ilyenek vagyunk: szeretünk mindent, ami elméleti, de a gyakorlatban már nem vagyunk hajlandóak használni a tudást – nevet fel Corey. – Aztán valahogy mégiscsak elkezdtem élvezni, hogy ezt a tudást valós problémák megoldásában kamatoztathatom. Persze azt is megtapasztaltam, hogy a szoftverbusinessben semmi sem olyan logikus, semmi nincs úgy megalapozva, felépítve és kitalálva, mint az elméleti matematikában. Nagyon sokat tanultam arról, hogy a szoftveripar hogyan működik a valóságban, és még most is inkább elméletpárti vagyok. A való világ egy igazi nagy kavalkád. Az egészségügyi oktatás részére készítettünk szoftvereket, ezeket a mai napig sok helyen használják. Egy éve döntöttem úgy, hogy ez az élet – bemenni egy irodába, ott maradni dolgozni, majd hazamenni – nem nekem való. A barátaim sem hitték, hogy ez illik hozzám. Már nagyon hiányoztak a zenész barátaim és a zene. De amikor meg csak a zenével foglalkoztam, akkor elkezdtek hiányozni az informatikus barátaim. Szóval valahol a két út között ragadtam.

• Milyen egy átlagos nap az életedben? Hogyan hozod össze a koncertező művész életét az informatikus-matematikuséval?

• Az életem nagyjából 20 évig szinte csak a zenéről szólt. Ez az, amit egy szólista csinál: gyakorolsz, felkészülsz, utazol, játszol. Az utolsó 2-3 évben többet foglalkoztam a szoftverekkel, kevesebbet koncerteztem. Most éppen ott tartok, hogy újra elkezdek többet zenélni. Az érdeklődésem áttolódott a kamarazene felé. Tudom, ez nem a legokosabb döntés üzleti szempontból… A kamarazene más lehetőségeket tartogat, óriási a repertoár. Fontos számomra a párbeszéd, az együttes játék és a művek közös felfedezése, feltérképezése. Szólistaként nincs arra idő, hogy beszélgessünk a zenéről, kidolgozzunk részeket olyan mélységig, mint a kamarazenében. Ha zenészként utazol, nem látsz túl sokat a városokból, a szebbnél szebb helyszínekből. Emiatt kicsit szomorú vagyok, hiszen hiába maradnék itt Budapesten hosszabb ideig, nem tehetem. Jó volna egy-egy városban heteket, egy-egy hónapot eltölteni. Szerencsére az életvitelemnek köszönhetően rugalmas vagyok, és talán egyszer meg tudom valósítani ezt a másféle utazást is. Éppen azt fontolgatom, hová költözzek legközelebb. Most kanadaiként az Egyesült Államokban lakom, de lehet, hogy visszatérek Európába. 10 évig Franciaországban, Párizsban éltem. Az is lehet, hogy mégis Kanadát választom, mert bár onnan származom, de igazából alig éltem még ott. Az az álmom, hogy fogjam a hegedűmet, egy számítógépet és egy útitáskát, és csak úgy útra keljek.

• Azt is hallottam, hogy zongoristaként is felléptél egy időben...

• Ah, igen! Volt idő, mikor nagyon komolyan, magas szinten zongoráztam és mindkét hangszerrel koncerteztem. Zongorával utoljára 10-15 éve léptem fel. Mikor Párizsba költöztem, nem volt lehetőségem gyakorolni, mert nem volt a környezetemben hangszer. Azután belekerültem a számítógépes világba. Úgy gondoltam, nem tudok egyszerre három különböző területen teljesíteni, nem kellene ennyire szétforgácsolni magamat. A zongora számomra mindig kihívás volt. A tanáraim állandóan meg akartak győzni arról, hogy én született zongorista vagyok. Fiatalabb koromban úgy véltem, szép és érdekes dolog, ha egyszerre két hangszerrel is koncertezem. Aztán az idők elteltével sok lett. Nem akartam cirkuszi porondon érezni magamat. Ma is játszom még néhanapján, de csak magamnak. Mikor Portlandbe költöztem, hamar találtam egy szomszédot, akinek van hangszere. Szóval néha odamegyek, és játszom kedvtelésből. Régen volt ügynököm, segítőim, mindenem megvolt, ami a szólista karrieremet támogatta, de nem szerettem ezt a felhajtást. Szeretek zenélni, de eladni a zenémet már egyáltalán nem. Ma minden arról szól, hogy van-e szép weboldalad, vannak-e szupersztár fotóid. Számomra a zene csak arról szól, hogy magamnak és másoknak örömet szerezzek vele.
  
  

Hörömpöli Anna

Hamar Zsolt a MÁV Szimfonikus Zenekarral indította karrierjét: 21 évvel ezelőtt, a diplomakoncertjén vezényelte először nagyközönség előtt a zenekart. Jó másfél évtized óta most először adódott olyan alkalom, amikor újra sor kerülhetett a közös munkára. Vendégkarmesterünk az 2016. október 7-i koncert előzményeiről, a darabválasztásról és annak tanulságairól mesélt munkatársunknak.   

• 1995 májusában a diplomakoncertjén vezényelte a MÁV Szimfonikus Zenekart. Egy héttel később részt vett azon a bizonyos karmesterversenyen, ami elindította a zenei karrierjét. Ha jól tudom, néhány évig még több alkalommal is adtak közös koncertet a zenekarral. Mikor dolgoztak utoljára együtt? 
  

• Pontosan nem tudom megmondani, legalább olyan 15-16 éve lehetett… Nagyon örültem, hogy most ennyi év után ismét felkérést kaptam Lendvai Györgytől. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy többször is hívtak már, csak korábban sosem tudtam elvállalni a feladatot. Most szerencsére másképp alakult.

• A műsort Ön választotta?

• Ez ilyenkor általában úgy zajlik, hogy programjavaslatokat kérnek tőlem, majd elkezdődik egy diskurzus, aminek a végén kialakul a közös nevező. Szerintem nagyon jó programot sikerült összeállítanunk, aminek a Dohnányi szimfónia volt a súlypontja. Ez egy nem túl gyakran játszott műve – egyébként összesen csak két szimfóniát írt. Úgy gondolom, hogy Dohnányi Ernő több figyelmet és megbecsülést érdemelne a magyar zenekultúrában. Egészen különleges művész volt, igazi géniusz. A zeneszerzésben a technikai tudást tekintve egyedülálló, amit ő alkotott. Tényleg csak a legnagyobbakkal említhető egy lapon, Bachhal, Haydnnal, Mozarttal, Mendelssohnnal, Richard Strauss-szal. És ha már Richard Strausst említem, nagyon sok a párhuzam kettejük életében. A zenéjük és az életpályájuk is több ponton kapcsolódik egymáshoz. Nem csak azért, mert mindketten megszenvedték azt, hogy egy szörnyű világégés (a második világháború) kettétörte az életüket. Hanem azért is, mert utána mindkettejüket megvádolták háborús bűnökkel. Később már egyikük sem lett ugyanolyan, mint azelőtt volt. Németországban élő és dolgozó karmesterként tudom, hogy a német zenekultúra aktívan igyekezett Strausst „a helyére tenni”, azaz elismertetni a munkásságát. Dohnányival kapcsolatban nekünk is ez a dolgunk. Sokkal többet kellene játszani a műveit. Fantasztikus operákat, oratórikus műveket is írt, amiket csak néha szoktunk elővenni, nem váltak törzsrepertoárrá. Ahogyan ez a szimfónia sem, pedig valódi remekmű. A koncert a romantika bűvkörében jött létre. Vidovszky László „Romantikus olvasmányok” c. opusza nem új, de nagyon szép és érdekes mű. Arra a rendkívül egyszerű effektusra épül, amit mindannyian átéltünk már: amikor egy dallam bekúszik, a fülünkbe, sőt, a lelkünkbe is, és nem tudunk megszabadulni tőle. Vidovszky egy Rimszkij-Korszakov dallamot hallott, ami nem hagyta békén. Ezért átformálta a saját ízlése szerint, ebből lett ennek az opusznak a két szélső tétele. A középső pedig egy Grieg és egy Dvořák dallam kergetőzése. A Bruch hegedűversenyt pedig azt hiszem, nem kell bemutatnom.
  
  

• Milyen volt a közös munka a zenekarral, hogy zajlottak a mindennapok, a próbák?

• Fantasztikus volt ez az időszak, ők egy aranyos társaság, nagyon jó muzsikusok. Tényleg örömmel jöttem hozzájuk, ugyanakkor kötelességemnek éreztem, hogy segítsek nekik: nagyon nehéz úgy próbálni, hogy nem tudják, áprilistól hol fognak dolgozni. A MÁV Szimfonikusok nemcsak a hazai zenei életnek, hanem a teljes kulturális életnek is fontos szereplője, több évtizedes munkásságuk jelentős értéket képvisel. Talán ezzel a koncerttel is tudtunk valamit tenni azért, hogy az együttes életben maradjon.

• Össze tudná hasonlítani az itthoni és a külföldi munkát?

• Nagyon sok éve nem tudtam időt szakítani arra, hogy itthon dolgozzak, ezt megelégeltem és kicsit átalakítottam az életemet. Így ebben az évadban többet jöhetek haza, ami már nagyon hiányzott. Ez a mostani koncert az első állomás, ezért általánosító összehasonlításokat még nem mernék tenni. Egyébként más idehaza. Nagyon sok szempontból jobb, ugyanakkor volna mit tanulnunk például a németektől.

• Mire gondol pontosan?

• Németországban sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek az előkészítésre, a felkészülésre. Egy zenekari zenész számára elképzelhetetlen lenne, hogy úgy üljön be az első próbára, hogy nem tudja tökéletesen lejátszani a szólamát. Azt gondolják, hogy a próba nem arra való, hogy megtanuljuk a hangokat, hanem arra, hogy együtt kezdjünk el gondolkodni a hangokról. De az is igaz, hogy nálunk jóval nagyobb a zenei szabadság, és a muzsikusaink gyorsabban reagálnak a különböző impulzusokra. Ha nagyon egyszerűen akarom mondani, sokan közülük önállóbbak és tehetségesebbek, mint jónéhány külföldi zenésztársuk.

Lejegyezte: Hörömpöli Anna